terrorfenyegetés

2018. február 9. 08:18
Az iszlám radikalizmus gyors ütemű terjeszkedése nemcsak a mediterrán térség felől, hanem a Balkán szívéből is fenyegeti az Európai Uniót. Sajnos a történelem ismétli önmagát.
2017. november 6. 12:32
A francia szatirikus lap hétfőn feljelentést tett, miután újabb halálos fenyegetést kapott. „Nem szabad feladni az elkötelezettségünket. Mi folytatjuk. Hűek maradtunk az irányvonalunkhoz” – mondta Riss lapigazgató.
2017. október 20. 08:06
A CIA vezetője szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet támadást intézhet az Egyesült Államok ellen.
2017. szeptember 14. 23:55
Horvátország délkeleti szomszédságában több mint 10 ezer szalafista tartózkodik – hangsúlyozta egy most nyilvánosságra hozott jelentésében a horvát nemzetbiztonsági és hírszerzési ügynökség.
Gyanú is elég
2017. július 27. 20:55
A német alkotmánybíróság döntött: nem csak akkor lehet egy terrorveszélyesként számon tartott embert kitoloncolni Németországból, ha már merényletre készül, elég ha arra utaló jeleket tapasztalnak, hogy veszélyessé válhat.
2017. július 27. 18:59
Az Európában történt dzsihadista merényletek ideológiai hátterének megértése nélkül nem lehet hatékonyan fellépni a terrorral szemben, illetve a rendvédelmi erők munkája önmagában kevés a tartós sikerhez – hívja fel a figyelmet a Migrációkutató Intézet.
2017. július 20. 14:13
Egy olyan időszakban, amikor rendszeresen történnek terrorcselekmények Európában, nem az emberek biztonsága az, amiből tréfát kellene csinálni.
Terrorfenyegetés
2017. július 10. 21:25
A terrorizmus elleni küzdelem jegyében Ukrajna azt tervezi, hogy ujjlenyomatot vesznek és digitális fotót készítenek minden külföldiről, aki átlépi az ukrán határt – jelentette be Petro Porosenko ukrán államfő.
Terrorfenyegetés
2016. augusztus 4. 16:43
Merényletek elkövetésével fenyegető e-mailt kaptak az osztrák hatóságok csütörtök reggel. A potenciális célpontok között volt tizennégy rendőrállomás, a bécsi főpályaudvar és a schwechati repülőteret is. A terrorfenyegetés miatt a hatóságok megerősítették a a rendőri készültséget. A feltételezések szerint a fenyegető egy szélsőséges iszlamista körökből származó személy lehet.
2016. június 6. 10:34
Hajdu János, a TEK főigazgatója a Kossuth Rádióban beszélt arról, hogy a magyar hatóságokhoz nem jutott el olyan információ, ami egyértelmű terrorfenyegetettségre utalna a labdarúgó Európa-bajnokságon.
2016. május 28. 11:50
Az egri borok jól vizsgáztak Cannes-ban, mindenkit leitattunk és így könnyű volt a sales feladata, mondta az Egerhíreknek Andy Vajna kormánybiztos. A producer beszélt arról is, hogy az idei filmfesztivál nagyon nehézkesen működött, mert a terrorfenyegetettség miatt leült a hangulat, de fény derült arra is, miért szólt be párjának.
2016. március 31. 21:05
Az ellenzéki sajtótermékeket és kommentelőket figyelve azt hihetnénk, hogy a déli határon vagy éppen Budapest utcáin szolgálatot teljesítő fegyveresek csupán díszletként funkcionálnak és értelmetlen a jelenlétük.
2016. március 30. 12:59
Legyünk tisztában azzal, hogy ha törvényeket hozunk, az mindenkire vonatkozni fog, nem lesznek üdítő kivételek. Nem zárhatjuk magunkat a WC-be.
2016. március 29. 18:58
Amennyiben az Iszlám Állam helyesen kalkulált és az unióellenes politikai erők megerősödnek, nem csupán a nemzetközi terrorizmusnak leszünk még jobban kiszolgáltatva, hanem mint történelmünk bebizonyította, államaink újra fenyegetést jelenthetnek egymásra.
Fokozott intézkedések
2015. november 16. 18:53
Fokozott rendőri jelenlét tapasztalható több német nagyvárosban, jelenti helyszíni tudósítónk. Frankfurtban vasárnap este elfogtak egy Iszlám Állammal kapcsolatban lévő török férfit. A terrorizmus elleni küzdelem németországi vezetője úgy látja, Németországot is bármikor érheti egy terrorista támadás.
2015. március 13. 12:27
Sikeres az iraki kormány Iszlám Állam elleni offenzívája Tikritben. A tíz napja indult művelet hatására a dzsihádisták egyre inkább kiszorulnak a városból. Vezetőjük, Abu Bakr al-Bagdadi videóban fenyegeti a nyugatot egy Big Ben vagy Eiffel-torony elleni támadással.
Kritikus
2015. január 11. 09:12
A The Sunday Times szerint a brit hatóságok hamarosan elrendelhetik a legmagasabb szintű terrorkészültséget. Jelenleg a második legmagasabb a készültség az ötfokozatú skálán. A hatóságok szerint 150 veszélyes iszlamista lehet az országban, leginkább a közlekedési hálózatot féltik.
Szocsi 2014
2014. január 22. 09:07
E-mailben, angol és orosz nyelven fenyegették meg a Magyar Olimpiai Bizottságot, illetve az oroszországi Szocsiban megrendezendő téli olimpiára készülő magyar csapatot – értesült a Nemzeti Sport.

összesen: 22 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó