kínzás

2017. július 20. 12:36
Megkötözve magukra hagyják, brutálisan megverik vagy árammal sokkolják a Boko Haram tagjait Kamerunban.
2017. június 20. 13:37
Őrizetbe vették az olasz hatóságok azt a – magát Rambónak nevező – nigériai férfit, aki Olaszországba érkezett menedékkérők szerint líbiai táborokban kínozta őket – közölte az olasz ügyészség kedden.
2017. január 28. 11:09
A Trump elnökségével kapcsolatos összes liberális kételyt egy kérdésbe sűrítette egy újságíró, mire az elnök visszakérdezett: ez volt a kérdése?
2017. január 5. 11:01
Elraboltak, majd megkínoztak egy értelmi fogyatékos fiatalt Chicagóban, ráadásul mindezt élőben közvetítették Facebookon. A négy afroamerikai elkövető fehéreket, illetve Donald Trumpot gyalázó megjegyzéseket tett, miközben kegyetlenül elbántak áldozatukkal, akire később a rendőrség talált rá az utcán. Az elkövetőket elfogták.
2016. június 16. 08:50
Egy amerikai jogvédő szervezet követelésére ötven olyan dokumentumot hozott nyilvánosságra a CIA, amelyek a terrorizmussal vádolt rabok vallatásáról szólnak. Eszerint például imitált élve eltemetéssel és veszélyesnek mondott, de valójában ártalmatlan rovarokkal próbálták szóra bírni a fogvatartottakat. Volt, aki belehalt a kínzásba, és olyan is, akiről utóbb kiderült, hogy tévedésből tartóztatták le.
2016. május 12. 07:31
A törött lábú, szétvert fejű gólya is a társadalmunkról beszél. Mert cserebogarat, békát még csak-csak. De gólyát nem. A gólyát magyar gyerek gyógyítja. Legalábbis ez a magammal hurcolt, csodálatos hitem. Az Isten verje meg…
2016. május 12. 07:24
Gólyatetemet találtak hétfőn reggel a jászapáti Szent Imre Katolikus Általános Iskola udvarán. Az állatot megkínozták, lábait eltörték, fejét szétverték. A rémes fotókkal is illusztrált hír bejárta a médiát, és elementáris haragot gerjesztett.
2016. február 9. 20:21
Donald Trump republikánus elnökjelölt-jelölt nem gondolta volna, hogy legesélyesebb riválisa, Ted Cruz elutasítja a vízbefojtást, mint kínzási eszközt. Egy szimpatizánsa szavai jutottak róla eszébe.
Mandiner.Közép-Európa
Nem perképes
2016. január 23. 09:28
Elutasította a román legfelsőbb bíróság, hogy kivizsgálja: kiket terhel a felelősség az 1989-es forradalom során elkövetett sortüzekért, kínzásokért és bebörtönzéseként. A pert indító egyesület szerint eddig csak néhány bűnbakot vontak felelősségre, és a strasbourgi emberi jogi bíróság is elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot az ügyben.
Mandiner.digit
2015. november 11. 13:32
Rendes mutánsokat csak a most debütált Fallout 4-ben láthatunk a képernyőkön, de ezek csökött hasonmásai már sajnos köztünk élnek. A biolumineszcenciára képes baktériumok pislákoló világát irigyelhették meg a Grindhouse Wetware biohekkerei, a bőrük alá beültetett LED-es implantátum ugyanis mágnes közelében őrülten villogni kezd.
2015. október 22. 09:43
Feltörték a CIA-főnök John Brennan email-fiókját: a Wikileaks el is kezdte nyilvánosságra hozni a leveleket.
2015. október 1. 09:23
Egy férfi ötvenezer fényképet csempészett Szíriából Franciaországba, melyeken főleg a Rakka börtönében fogvatartott és kínzott emberek láthatók.
2015. április 19. 12:03
Noam Chomsky szerint Washington folytatja a legszörnyűbb terrorkampányt a globális drónos likvidálásokkal. Chomsky azt mondja, bármelyik orosz vezető számára elfogadhatatlan lenne Ukrajna NATO-csatlakozása, mert biztonsági kockázatot jelent.
2014. december 22. 14:37
Sok illúzióval kell leszámolnunk a 21. század elején. Leginkább azzal, hogy a földi létben nincs mennyország; nincsenek tökéletesen harmonikus állapotok, csak konfliktusosak, nincsen fejlődés, csak változás van.
2014. december 19. 13:24
Jonah Goldberg szerint John McCaint azért kínozták meg – sokkal súlyosabb mértékben, mint amit az amerikaiak 9/11 kitervelőivel tettek –, hogy olyan hamis vallomásra bírják, amelyeket propaganda eszközként használhattak fel.
2014. december 17. 13:31
Január elsejével megkezdi működését a kínzás és más embertelen bánásmóddal szembeni nemzeti megelőző mechanizmus. Ennek keretében véletlenszerűen vizsgálódhatnak a fogvatartási helyeken a z ombudsmani hivatal munktársai. A feladatokat 11 fővel kellene ellátni, de költségvetési problémák miatt minderre csak hat fő áll rendelkezésre. Jövőre 22 helyre terveznek ellátogatni.
Újra megtenné
2014. december 15. 07:45
Dick Cheney volt alelnök szerint eredményesek volt a CIA embertelen kínvallatási módszerei, mivel szeptember 11. óta nem volt sikeres, tömeges áldozatokkal járó terrortámadás az USA-ban. Cheney úgy nyilatkozott: indokolt volt a program, végrehajtói pedig hősök.
2014. december 15. 07:08
A 21. században az Egyesült Államok CIA-ja pontosan azt tette, amit annak idején a Gestapo vagy az NKVD. Az Egyesült Államok a legszemetebb náci és kommunista módszereket alkalmazza, míg a kirakatban fennen papol a demokráciáról.

összesen: 36 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó