Bírálta a szaúdi rezsimet a Twitteren, lecsukták, majd fia szerint megkínozták

2023. március 21. 07:22

Most viszont kiszabadult az amerikai-szaúdi twitterező.

2023. március 21. 07:22
null

A szaúdi hatóságok kiengedték kedden a börtönből azt a szaúdi-amerikai kettős állampolgárt, akit rendszerkritikus Twitter-üzenetei miatt ítéltek el. Családja szerint a 72 éves Saad Ibrahim Almadi ellen az utazási tilalom továbbra is érvényben van, így a férfi jelenleg Rijádban tartózkodik.

Almadi fia, Ibrahim a Reuters hírügynökségnek megerősítette, hogy apja ellen minden vádat ejtettek, és most az utazási tilalom feloldásáért küzdenek.

Almadi az Egyesült Államokban tett közzé a szaúdi rezsimet bíráló üzeneteket, bár fia szerint csupán „mérsékelt bírálatokról” volt szó. Almadit 2021 novemberében vették őrizetbe, amikor két hétre Szaúd-Arábiába utazott, és tavaly októberben ítélték el a többi között terrorizmus finanszírozásának, valamint zavargás szításának vádjával. A bíróság előbb 16 év börtönbüntetést szabott ki rá, majd az ítéletet a fellebbviteli bíróság 19 évre módosította.

Fia korábban a sajtónak azt mondta, hogy apját az őrizet során meg is kínozták.

Almadi ügyében Joe Biden amerikai elnök is szót emelt tavaly júliusi szaúd-arábiai látgatása során, szaúdi emberi jogi aktivisták szerint pedig a férfi kiszabadulása Washington Rijádra gyakorolt nyomásának a következménye.

Szaúd-Arábiában nem először ítéltek el valakit a közösségi médiában közzétett megjegyzései miatt: korábban két szaúdi nőt ítéltek 45, valamint 35 év börtönbüntetésre, ők a vád szerint „arra használták az internetet, hogy megzavarják a társadalmat”.

(MTI)

Nyitókép: Illusztráció.
Forrás: Alexander Zemlianichenko / POOL / AFP.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Syr Wullam
2023. március 21. 13:14
Az ilyen jellegű problémák megoldását mindig megolajozza az ... olaj. :-)
Izé 73
2023. március 21. 12:57
A szaúdi kínzás, mivel Amerika szövetségese, demokratikus, polkorrekt és klímasemleges. Nyilván.
istvanpeter
2023. március 21. 12:47
És az Unijó nem szól semmit!
Kristály
2023. március 21. 11:33
Szabó Timike ( matracka) mennyit kapna ??????? 500 évet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!