Akinek minden propaganda, ami a saját világképébe nem illik bele, az nagyon szegény világba zárja magát
Én mindig elismerem, ha valaki tényszerűen bizonyítja, hogy nem volt igazam.
Én mindig elismerem, ha valaki tényszerűen bizonyítja, hogy nem volt igazam.
A Nemzetközi Valutaalap Magyarországnak jövőre 2,9 százalékos növekedést jósol, az Európai Uniónak átlagban 1,3 százalékot.
Nem várt helyről jött nagy dicséret néhány tanács kíséretében.
A gyarmatnak mégiscsak az a fő funkciója, hogy a gazdasági javait a gyarmattartó rendelkezésére bocsássa.
India gazdasága durván belehúz, Kína még mindig jó, bár lassul. Mindez azonban elhalványul ahhoz képest, hogy Németország talán ki tudja végre ásni magát a gödörből.
Az IMF azzal számol, hogy Ukrajna hazai összterméke (GDP) idén 2,5-3,5 százalékkal nő a tavalyi 5 százalékos emelkedést követően.
A lehetőségek tárháza mellett a mesterséges intelligencia komoly aggodalmakat is felvet. Feleslegessé válhat a munkaerő, növekedhetnek az egyenlőtlenségek. Az IMF egyik szakértői csapata szerint a negatív hatások enyhítésére adót kellene kivetni arra a szén-dioxid-kibocsátásra, amely a számítógépek áramellátásakor keletkezik.
Nincs új a nap alatt. Az IMF továbbra is azt a már bizonyítottan elhibázott washingtoni-konszenzusra épülő gazdaságpolitikát (privatizáció, dereguláció, liberalizáció) várná el hazánktól, amely egyszer már a összeomlás szélére sodorta a magyar gazdaságot.
Az IMF listáján Ukrajna érthető okokból került a dobogóra, de így is csak harmadik.
Donald Tusk veszélyes játékba kezdett, amikor célpontként jelölte meg a lengyel jegybank elnökét. Az Európai Központi Bank után az IMF vezére is megszólalt az ügyben, rámutatva: a politikai indíttatású beavatkozás súlyos következményekkel járhat.
Van kérdés?
Az ország életben tartása napról napra drágább.
„Adni könnyű, támogatást visszavonni viszont nehéz” – jelentette ki Kristalina Georgieva.
Krisztalina Georgieva szerint a nyugati országoknak több tízmilliárd dollárt kell sürgősen biztosítania és pont.
A Nemzetközi Valutaalap előrejelzései az idei évre alapoznak, és egészen pontosnak tűnnek: az ázsiai és a szubszaharai országok fognak kilőni a leginkább.
„Az Izrael és a Hamász közötti háború szívszorító embervesztesége újabb csapás volt”.
A Nemzetközi Valutaalap a hazai előrejelzéseknél jóval optimistább.
Úgy tűnik, új korszak köszöntött be a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) is.