felzárkóztatás

2017. szeptember 12. 10:29
A modern, felvilágosult mítosz szerint az oktatás, a tudás, az információ önmagában morális javulást, az emberiség önjavítását, szekuláris megváltást hoz. Ez azonban nem igaz: a morális jóság máshonnan fakad. Sőt, a mindentudás vágya morális defekt, emberi hiányosság, amely kísértést a Fényhozó elégíti ki a klasszikusoknál. Annak pedig csúnya következményei vannak. Mit várhatunk az oktatástól és mit nem? Tanév eleji gondolatok.
Mandiner.család
Nem várják meg, hogy a világvégéről is odajöjjenek
2016. szeptember 26. 22:30
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a roma tehetséggondozás terén a Snétberger Zenei Tehetség Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében Balog Zoltán miniszter.
2016. szeptember 9. 21:06
A többségi társadalommal együttműködő, nem konfrontálódó roma középosztály kialakítását szeretné az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán elmondta: javult a roma közösség helyzete az utóbbi időben, a felsőoktatásban tanuló romák száma megkétszereződött, valamint a közfoglalkoztatás keretében már 50 ezer családfenntartó kapott munkahelyet.
Mandiner.család
Czibere Károly
2016. július 8. 21:39
Czibere Károly többek között a gyermekvédelem megújulásáról, az állami gondozásban nevelkedő gyermekek elhelyezéséről, a szociális életpályamodell bölcsődei dolgozókra vonatkozó részleteiről beszélt a család.hu-nak.
2016. május 25. 09:38
Egy új pályázat kapcsán beszélt Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az állami hírtévében arról, hogy a kormány az inkluzív, befogadó oktatásban hisz, célja az, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek együtt tanuljanak a nem hátrányos helyzetűekkel.
2016. február 16. 10:04
Irreálisak az elvárások az iskolák és tanárok irányába: az iskola szüntesse meg a hátrányos helyzetet, a tanár varázsolja el minden nap és minden órán a személyiségével a legrosszabb diákot is. Ez nem fog menni.
2016. február 15. 07:15
Nahalka legnagyobb tévedése az, hogy a hátrányos helyzetet az iskola hozza létre. Ott ugyanis legfeljebb napvilágra kerül, nyilvánvalóvá válik. A hátrányos helyzet a családi környezet kérdése: beleszületünk, amit semmilyen iskola nem tud meg nem történtté tenni.
Mandiner.digit
2015. november 5. 13:29
A robotok és a mesterséges intelligencia alapú alkalmazások az Egyesült Királyágban az állások egyharmadát fogják már betölteni a következő 20 évben. Az emberi erőforrás elértéktelenedik, mert túl drága és nehezen helyettesíthető, a robot olcsó és könnyen fejleszthető munkaerő ezzel szemben.
2015. október 3. 10:23
Egy stratégiának akkor van értelme, ha organikusan készül, nem csak odamegyünk és megírjuk, esetleg csak tollba mondja nekünk az alpolgármester. Interjú.
Roma szakkollégiumok
2015. szeptember 5. 08:28
Szövetségest lát a református egyház a cigányságban. A kormány tovább folytatja a roma szakkollégiumok támogatását – mondta Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár Beregdarócon csütörtökön. A Wáli István Református Cigány Szakkollégium és a Magyarországi Református Egyház regionális roma közösségi vezetőket képző konferenciáján jártunk.
2015. augusztus 18. 10:51
Dúró Dóra szerint elhibázott a hazai oktatáspolitika, amit az idei érettségi eredmények is bizonyítanak. A Jobbik politikusa kritizálta a KLIK-et, a túl sok tananyag-mennyiséget, és a Híd-programot is, amely szerinte nem segíti kellően a társadalmi mobilitást.
2015. június 10. 09:59
Ha ilyen megközelítésben nézzük, egy felzárkóztató osztály és a felzárkóztatást követő integráció sokkal hasznosabb, s minden tekintetben eredményesebb dolog, mint a jogvédők doktriner „egyenlősdije”.
2015. május 6. 08:25
A fideszes EP-képviselő szerint vitathatatlan a kohéziós politika nélkülözhetetlen szerepe a válság leküzdésében, a gazdasági növekedés újraindításában, a munkahelyteremtésben és a régiók közötti különbségek csökkentésében; éppen ezért véget kell vetni a kifizetési hátralékok okozta problémának, mivel ez veszélyezteti a programok eredményes megvalósítását.
2015. április 23. 08:11
Az egész szakma tudja több évtizednyi gyászos végű kísérletezgetések után, hogy az elkülönítésből soha a büdös életben nem lesz felzárkózás.
2014. április 1. 14:56
Az LMP társelnöke szerint az elmúlt 25 év felzárkózási politikája kudarcot vallott, ezért az országnak új irányt kell szabni.
Öt pont
2014. március 2. 15:24
Ötpontos megállapodást fogadott el az Összefogás a romák integrációjával kapcsolatban. Az ellenzéki pártszövetség például megálljt parancsolna a diszkriminációnak, megszüntetné a szegregációt és növelné a romák foglalkoztatottságát. A Fidesz szerint árulkodó, hogy 35 nappal a választás előtt jutott az Összefogás eszébe a cigányság.
2013. május 27. 09:48
A cigány gyerekek elkülönített tanítása ellen tüntettek az EMMI előtt.
2013. április 29. 17:19
A Fidesz láthatólag két irányban próbálja áttörni az etnikai elkülönítés tilalmának korlátait.

összesen: 35 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó