Ultimátumot adott Milák Kristófnak az úszószövetség elnöke!

2024. január 24. 17:33

Wladár Sándor leszögezte: ha nem kezd edzeni, akkor búcsút mondhat a párizsi olimpiának az úszóklasszis.

2024. január 24. 17:33
null

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, Milák Kristóf nem tartott azokkal a magyar úszókkal, akik szombaton indultak útnak egy dubaji edzőtáborba. A történtekről Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Metropolnak azt nyilatkozta

„Ha január végéig Kristóf eldönti, mit is akar, vagyis beleáll az edzésekbe, akkor – úgy gondolom – utolérheti magát és ez még egy olimpiai győzelemhez is elegendő lehet.

Ha továbbra is csak hiteget mindenkit, nyugodtan elfelejtheti a párizsi ötkarikás játékokat” 

Az úszószövetség elnöke továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy Milák tartozik Magyarországnak annyival, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan tehetség van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg”.

A portál szerint az a tény is beszédes, hogy Zala György erőnléti edző is elutazott a háromhetes edzőtáborba, mivel Milák továbbra is csak akkor veszi fel a kapcsolatot az edzőjével, amikor ő akarja.

Mondhatni, akkor tréningezik, ha kedve szottyan”

 – fogalmazott a Metropol.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Derencsényi István/MÚSZ

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2024. január 25. 08:43
Ez így korrekt.
KBA98
2024. január 25. 08:26
Hála Istennek sok jó úszónk van, aki boldogan elmegy az olimpiára is!
blondibarbi
2024. január 25. 02:19
Kit érdekel Milák, már rég ki kellett volna rúgni ! Jellemtelen alak, nem kell vele törődni, mintha nem is létezne. Nincs olyan munkahely -a kötetlen munkaidősöket is beleértve-, ahol ezt meg lehetne csinálni.
Töki
2024. január 24. 21:58
Nem kicsit nagyképű a kiscsávó, függetlenül attól, hogy piszok jó úszó. Gondolom úgy gondolja, hogy az olimpiát félgőzzel megnyeri, minimális edzéssel. Más sportágban is voltak alaratgyenge jellemek, Isten áldotta tehetséggel, aztán mentek is a süllyesztőbe. Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!