Magyar Úszószövetség elnöke: Milák Kristóf tartozik Magyarországnak annyival, hogy komolyan edzésbe áll

2023. október 22. 21:13

„Az, hogy nyolc hónappal az olimpia előtt nem tudjuk hol van, mély szomorúsággal tölt el” – nyilatkozta Wladár Sándor.

2023. október 22. 21:13

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint Milák Kristóf tartozik Magyarországnak, és önmagát is meg kell tisztelnie azzal, hogy komolyan edzésbe áll, s elvégzi azt a munkát, amivel jövőre Párizsban megvédheti olimpiai bajnoki címét. A szövetség első embere, aki sportolóként 1980-ban Moszkvában maga is ötkarikás aranyérmet nyert, a Duna Arénában rendezett világkupa-versenyen vasárnap az M4 Sportnak adott interjújában elmondta, 

az olimpia, világ- és Európa-bajnok klasszis bizalmatlanul kezeli a neki segíteni próbáló edzők, támogatók, sportirányítók közeledését, 

ennek nem tudja az okát és mindenképpen változtatni kell rajta. „Az, hogy nyolc hónappal az olimpia előtt még mindig azt hallom, hogy keresi az utat és a motivációt, hogy nem látjuk edzésen, nem tudjuk hol van, mély szomorúsággal tölt el” – nyilatkozta a szövetség elnöke. 

„Egész életében bánni fogja”

„A magyar rajongók éhezik a sikert, amit Tokióban láthattunk. Ő tartozik Magyarországnak annyival, és tisztelje meg önmagát azzal, hogy elvégzi a munkát, hiszen olyan talentum van benne, ami nagyon kevés sportolónak adatott csak meg életében, talán csak Egerszegi Krisztinát tudom mondani. Neki csak le kell úsznia a napi hat-nyolc kilométert, és akkor biztosan feláll Párizsban a dobogó tetejére. Ez egy lehetőség neki, hogy Egerszegi és Darnyi nyomdokaiba lépjen, hiszen 301 egyszeres olimpiai bajnok van, de olyan, aki kétszer állt a dobogó tetején, akik ikonok és példaképek a mai napig, na ez lehet ő...Ez a sansz, amikor elmegyünk mellette, visszanézünk és azt mondjuk, ezt nagyon elszúrtuk, és egész életében bánni fogja, ezzel az istenadta talentummal” – mondta Wladár Sándor, aki felhozta Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott futballistájának tetoválását is, amely Steven Gerrard legendás mondatát örökíti meg: 

A tehetség isteni áldás, de akarat és alázat nélkül mit sem ér”.   

A 2021-es tokiói olimpián 200 méter pillangón aranyérmes Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Két héttel ezelőtt még úgy volt, a Duna Arénában hétvégén megrendezett vk-viadalon tér vissza, aztán később úgy döntött, nem ugrik medencébe. A héten edzője, Virth Balázs elárulta, tanítványa nagyjából fél éve nem végzett az élsporthoz szükséges munkát és a „24. órában van”, ha komolyan gondolja az olimpiai felkészülést.

(MTI)

A nyitóképen: A győztes Milák Kristóf a 200 méteres férfi pillangóúszás döntője után a 125. úszó országos bajnokságon Kaposváron 2023. április 20-án. MTI/Derencsényi István

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2023. október 24. 15:36
EGERSZEGI KRISZTINA egyik tanára mesélte egyszer: KRISZTIKE elaludt az egyik óráján, s BENNE átfutott a gondolat, hogy EZ a kislány már ma hajnalban, reggel TÖBBET úszott, mint ő egész életében!
gyaloggos
2023. október 24. 15:34
ÉRTHETETLEN ez a ROSSZINDULATÓ közelítés MILÁK felé! OLIMPIAI bajnok, TÖBBSZÖRÖS VILÁGbajnok, EURÓPA bajnok! HA úgy dönt, hogy befejezi, MÉLTÓSÁGGAL, EL kell engedni, s risztelni azokat a FANTASZTIKUS eredményeket, melyeket elért MAGYARORSZÁG zászlaja alatt!
KBA98
2023. október 23. 10:51
Ő tudja, hogy mit bír és mit nem! Ússzon a szövetség elnöke!
taminol
2023. október 23. 10:38
Élsport baromság. Versenysport gyerekeknek való, nem felnőtteknek. Ezen a szinten mindenki doppingol. Csak tönkreteszik a testüket. Nem kellene ennyi pénzt önteni 1-1 sportolóba. Nevetséges, hogy elsők vagyunk a szív és érrendszeri problémákkal, az egészségügy a béka segge alatt, de az olimpiai aranyat számolgatjuk, meg milliárdokat költünk az élsport orvosi támogatására. Azt a pénzt arra kellene költeni, hogy mindenki mozogjon és egészségesen éljen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!