Titkos szeretője zsarolta az NB I-es focistát

2024. január 08. 08:27

A román bíróság zsarolás miatt vádat emelt a játékos egykori szeretőjével szemben.

2024. január 08. 08:27
null

A Sportal értesülése szerint Alexandru Baluta szeretőjével szemben a román bíróság vádat emelt, mivel megállapításuk szerint a Puskás Akadémia korábbi játékosát zsarolta. 

A jelenleg a román élvonalban játszó FCSB támadóját nem a pályán elért teljesítménye tette tette a címlapokra, hanem az, hogy volt szeretője által zsarolás áldozatává vált.

Sajtóinformációk szerint a támadó a Puskás Akadémiánál töltött időszakában folytatott viszonya miatt kerülhetett ebbe a helyzetbe, ugyanis az ott töltött időszak után, 

egy fiatal nő fenyegető üzeneteket küldött neki. 

Egy hamis Instagram-profilon keresztül állítólag azt írta a játékosnak, hogy fel fogja hívni feleségét, és megmutatja neki a közöttük zajló beszélgetéseket. A nő pénzt kért a hallgatásáért cserébe, és bár a focista eleget tett a követelésnek, mégis feljelentést tett a rendőrségen. 

A hatóságok a Cristina nevű nő lakásán megtalálták a telefonját, amelyről írhatta a zsaroló üzeneteket.

A román rendőrség most vádat emelt a nő ellen, akire akár 1 év 4 hónap börtönbüntetés is várhat s emellett 4000 eurós pénzbírságra ítéltek. Baluta elmondása szerint mindent elmondott feleségének és rendezte vele a viszonyát.

Ahol szeretet van, ott minden van.

– írta Instagram-oldalán a játékos.

***

Nyitókép: Alex Nicodim / NurPhoto via Getty Images

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!