Magyar éremeső a maratoni kajak-kenu vb első két napján

2021. október 01. 22:14

Hét érmet, közte négy aranyat szerzett a magyar csapat a vasárnapig tartó maratoni kajak-kenu világbajnokság első napján, csütörtökön a romániai Pitestiben. Míg pénteken utánpótlás versenyeket rendeztek, s a magyar válogatott két nap után hat-hat arany- és ezüstéremmel vezeti az éremtáblázatot.

2021. október 01. 22:14
null
Bánfalvi Szabolcs

Ezen a héten a Mandiner hetilapban írtunk a gyorsasági kajak-kenu ez évi sikereiről, ezúttal pedig a maratoni szakág világbajnoksága zajlik szeptember 30. és október 3. között a romániai Pitestiben, lezárva az idei szezont. Ez a maratoni szakág legfontosabb eseménye 2021-ben, ahol a magyar és a nemzetközi mezőny legjobbjai szerepelnek, s egyben kvótaszerző verseny is a jövő évi Világjátékokra, amelyet az Egyesült Államokban, az alabamai Birminghamben rendeznek.

Összesen 20 kvótát osztanak egyesben, ebből 16-ot a klasszikus távon, hármat a rövidkörösön, azaz a 3.4 kilométeres távon és egyet a rendező ország kap. A kvalifikációs rendszer szerint egy számban nemzetenként egy versenyzőt lehet indítani a Világjátékokon. Hozzá kell tenni, az ország szerzi a kvótát, s nem a versenyző, akárcsak a gyorsasági szakágban.

A koronavírus-járvány miatt tavaly nem szerveztek nemzetközi versenyt, így legutóbb 2019-ben a kínai Shaoszingben tartottak maratoni kajak-kenu világbajnokságot, ahol a magyar válogatott kilenc arany-, hét ezüst- és öt bronzérmet szerzett. Idén nyáron pedig a magyar maratoni kajak-kenusok 19 érmet nyertek a moszkvai Európa-bajnokságon.

A jelenlegi világbajnokságon több mint 30 nemzet sportolói vesznek részt a rövidkörös és klasszikus versenyeken ifjúsági, U23 és felnőtt korosztályban.

Csütörtökön az ifjúsági számokkal kezdődött a világbajnokság, s a három versenyszámban négy érmet gyűjtöttek a magyar fiatalok.

Női ifjúsági kenu egyesben Matkovics Lili sokáig a harmadik helyen haladt, majd az utolsó futószakaszon megelőzte ukrán ellenfelét, s végül a KSI kenusa második helyen ért célba a futamot nagy fölénnyel nyerő orosz, Alina Kovaleva mögött. A szám másik magyarja, Szkárosi Laura ötödik helyezést ért el.

Női ifjúsági kajak egyesben kettős magyar siker született a maratoni világbajnokságon, Horváth Maja és Regenye Júlia szerezte meg az első két helyet. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu
Női ifjúsági kajak egyesben kettős magyar siker született a maratoni világbajnokságon, Horváth Maja és Regenye Júlia szerezte meg az első két helyet. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu

Női ifjúsági kajak egyesben az első két helyet a magyarok szerezték. A két magyar induló, Horváth Maja és Regenye Júlia a dél-afrikai Saskia Hocklyval együtt ment az élen, ám legjobban a tiszaújvárosi Horváth hajrázott, s elsőként ért célba 11 másodperces előnnyel a KSI versenyzője, Regenye előtt.

Férfi ifjúsági kenu egyesben is magyar aranyérem született, ugyanis a tokaji Soltész Péter hatalmas előnnyel nyerte meg a versenyét. Az ötkörös futamban már a második körben elhúzott a mezőnytől, s a végén több mint egy perccel hamarabb ért be a célba a második helyezett olasz versenyző előtt. A másik magyar induló, Puskás Levente a negyedik lett.

A felnőtteknél csütörtökön rövidkörös, azaz 3.4 kilométeres döntőket rendeztek.

Az ukrán Liudmyla Babak 2017 óta nem talált legyőzőre a női kenusok klasszikus versenyében, és a rövidkörös számban is ő a címvédő. Nos, esélyeshez méltón megvédte címét, s mögötte 13 másodperccel később másodikként ért célba Kisbán Zsófia. Ugyanebben a számban Bonyai Regina tizedik helyen végzett. Érdekesség, hogy két hete a dániai gyorsasági világbajnokságon 5000 méteren is ugyanez volt a sorrend, az ukrán klasszis győzött az ezüstérmes Kisbán előtt. A Lágymányosi Spari versenyzője ezzel tovább bővítette éremgyűjteményét, remekel az utóbbi időben, 2019-ben mindkét maratoni számban dobogóra állhatott a vb-n, idén pedig az Európa-bajnokságon két aranyérmet nyert.

Női kenu egyesben Kisbán Zsófia ezüstérmet nyert a a maratoni világbajnokságon rövidkörös versenyen. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu
Női kenu egyesben Kisbán Zsófia ezüstérmet nyert a a maratoni világbajnokságon rövidkörös versenyen. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu

A férfi kenu egyesben Adolf Balázs képviselte a magyar színeket, aki már a futam elején az élre állt, egy ideig néhány ellenfele tartotta vele a tempót, viszont az utolsó néhány száz méteren egyértelművé tette, hogy ő nyeri meg a versenyt.

Ezzel az Óbudai Ganz versenyzője begyűjtött még egy aranyérmet a két hete 5000 méteren szerzett világbajnoki címe mellé.

Ebben a versenyszámban a másik magyar induló, Koleszár Zoltán a 13. helyen zárt.

„A rajtom nem sikerült jól, de szerencsére ez nem befolyásolt semmit. A vízen végig domináltam, de a kulcs az volt, hogy a futószakaszokon ne kerüljön elém senki. Nem mondanám, hogy könnyű verseny volt, komoly iramot kellett mennem, hogy fárasszam a többieket. Szeretem a maratont, úgy jöttem ide, hogy kemény csatákat szeretnék vívni. Hosszútávon is az érem az elsődleges cél, szerintem 20 kilométerig jó lesz, az utolsó hét viszont nagyon fog fájni. Sok hosszút nem tudtam evezni az elmúlt időszakban, de bízom a jó szereplésben” – értékelt Adolf Balázs a Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapján.

Adolf Balázs újabb világbajnoki címnek örülhet. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu
Adolf Balázs újabb világbajnoki címnek örülhet. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu

A felnőtt kajakosoknál sokan neveztek, emiatt előfutamokat is tartottak, amelyekből minden magyar továbbjutott a döntőbe. A nőknél a 2019-es világbajnokságon a rövidkörös és klasszikus versenyt is megnyerő Kiszli Vanda favorithoz méltón versenyzett. A paksi kajakos az utolsó futószakaszon állt az élre, és onnan már végig vezetve elsőként ért a célba, három másodperccel megelőzve a második helyezett brit Lizzie Broughtont.

Ezzel Kiszli megszerezte ötödik világbajnoki címét.

Ugyanebben a számban Fekete Dorina a tizedik helyen végzett.

„Kemény versenyre számítottam, mert a rövidkörösökön minden gyorsan történik. Próbáltam a boly elején maradni, és törekedni arra, hogy jól jöjjek ki a robbantásokból. Az átlagosnál hosszabb most a futószakasz, ebben nagyon bíztam, mivel úgy gondoltam, hogy jobban bírom ezt a részt a többieknél. Az utolsó fordulónál láttam, hogy sikerült meglépnem egy kicsit, és utána már csak próbáltam tartani az előnyömet. Van egy pihenőnapom, szerintem az elég lesz, hogy a hosszútávon is egy hasonlóan jó eredményt érjek majd el” – mondta a verseny után Kiszli Vanda a Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapján.

Férfi kajak egyesben Boros Adrián és Máthé Krisztián képviselte Magyarországot. A két versenyző szinte végig a középmezőnyben haladt, végül Boros a hatodik, Máthé pedig a 18. helyen végzett.

„Maximálisan elégedett vagyok a látottakkal. Mindenki nagyon jól teljesített és az eredmények is ezt mutatják az ifjúsági és felnőtt számokban is. Annak ellenére, hogy a férfi rövidkörös döntőben nem szereztünk érmet, meg kell dicsérnem a fiúkat. A Világjátékok miatt várható volt, hogy nagyon erős lesz a mezőny. Boros Adrián hatodik helye fantasztikus, az előfutam után még nem voltam biztos abban, hogy ez benne van, de a döntőben az éremtől se volt messze. Nem lehet panasz a teljesítményére” – értékelte az első nap történéseit a maratoni szakág vezetőedzője, Kadler Viktor a Magyar Kajak-kenu szövetség honlapján.

Pénteken pedig kizárólag utánpótlás versenyeket tartottak a maratoni kajak-kenu világbajnokságon. Kezdésként délelőtt az ifjúsági női kajak párosban kettős magyar siker született.

A 19 kilométeres versenyen a Fojt Sára, Ujfalvi Laura duó győzött a Csengeri Evelin, Horváth Maja kettős előtt. A két egység hamar elhúzott a mezőnytől, a végén öt másodperccel hamarabb Fojték értek be elsőként a célba.

„Borzasztó korán kezdtünk és nagyon hideg is volt. Köszönhetően a gyorsaságiban szerzett tapasztalatunknak jól rajtoltunk, az első futószakasz után el tudtunk menni a másik magyar egységgel. Úgy taktikáztunk, hogy senki ne tudjon feljönni ránk, a döntést pedig az utolsó kis körre hagytuk” – értékelt Fojt Sára, a KSI kajakosa a Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapján. Társával, Ujfalvi Laurával szűk egy hónapja kajak kettes 500 méteren az ifjúsági gyorsasági világbajnokságon is aranyérmet nyertek.

„Portugália után edzettünk még, de nem konkrétan a maratonra. Igazából nem is tudjuk, hogyan kell erre készülni. Szerettük volna magunkat ebben a szakágban is kipróbálni. Úgy gondoltuk, hogy iramot nagyjából tudunk menni, a robbantások meg nekünk fekszenek jobban. A győzelem ellenére azért maradunk rövidebb távoknál a jövőben is” – tette hozzá Fojt Sára a szövetség honlapján.

Ifjúsági női kajak párosban kettős magyar siker született. A 19 kilométeres versenyt a Fojt Sára, Ujfalvi Laura kettős nyerte, megelőzve a Csengeri Evelin, Horváth Maja duót. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu
Ifjúsági női kajak párosban kettős magyar siker született. A 19 kilométeres versenyt a Fojt Sára, Ujfalvi Laura kettős nyerte, megelőzve a Csengeri Evelin, Horváth Maja duót. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu

U23-as korosztályban, férfi kenu egyesben Laczó Dániel indult magyar színekben. A szegedi kenus a spanyol Duroval és a portugál Maciellel együtt meglépett a mezőny többi tagjától, majd a hajrához közeledve, illetve az utolsó futószakaszon őket is le tudta szakítani,

végül félperces előnnyel nyerte a 22.6 kilométeres futamot, s ezzel világbajnok lett.

Ugyanebben a számban Simon Sebestyén kiváló versenyzéssel negyedik helyen ért célba.

„Nehéz verseny volt, a portugál sráccal már az Eb-n is összecsaptunk, de a két spanyolra is számítottam, hogy az elején lesznek. Próbáltam a fordulókban és a futószakaszoknál lerázni őket. Az utolsó futás előtt robbantottam, és mire újra vízre szálltam, sikerült növelnem is a távolságot. Örülök a győzelemnek, az edzőmnek és másoknak is azt mondtam, hogy nyerni jövök ki” – fejtette ki Laczó Dániel a szövetség honlapján.

U23-as korosztályban, férfi kenu egyesben a szegedi Laczó Dániel világbajnok lett a maratoni kajak-kenu világbajnokságon. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu
U23-as korosztályban, férfi kenu egyesben a szegedi Laczó Dániel világbajnok lett a maratoni kajak-kenu világbajnokságon. Magyar Kajak-kenu Szövetség. kajakkenusport.hu

U23-ban, női kajak egyesben Fekete Dorina ezüstérmet szerzett. A Ferencváros sportolója a hajrában egy ideig vezetett, ám az utolsó futószakasz előtt a dán Cathrine Rask robbantott, s ezzel meg is nyerte a futamot. A KSI kajakosa, Rugási Csilla a hatodikként zárta a versenyt ebben a versenyszámban.

Férfi ifjúsági kenu párosban a Papp László, Csanki Márk alkotta szegedi kettős indult, s a román egység mögött második helyen ért célba, megelőzve a harmadik spanyol duót.

A pénteki program az U23 férfi kajak egyes döntővel zárult, amelyben Péli Zalán a 12., Zoboki Zoltán pedig a 13. helyen végzett.

 

A nyitóképen: Képünk illusztráció - Miskó Noémi (elöl) és Braun Boróka a kajak párosok versenyében, a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Tamás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
quantum
2021. október 03. 12:12
Ez igen, óriási gratuláció!
cutcopy
2021. október 03. 01:49
Utánpótlás bebiztosítva, gratula..!
balbako_
2021. október 03. 01:49
Hej, ha ez mind olimpiai szám lenne....vagy legalább annyi, mint az úszásban.
Robertoo
2021. október 03. 01:49
Gratulálok az egész csapatnak!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!