Továbbjutott a Debrecen, kiesett a Ferencváros

2015. július 23. 20:39

Felemásan sikerült a csütörtöki játéknap az Európa Liga selejtezőiben szereplő magyar csapatoknak: míg a Debrecen hazai pályán kiütéses, 9-2-es eredménnyel győzött és továbbjutott, a Ferencváros Szarajevóban 2-0-ás vereséget szenvedett és kiesett.

2015. július 23. 20:39

A Debrecen kiütéses, 9-2-es győzelmet aratott lett vendége, a Skonto felett a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 11-4-es összesítéssel jutott tovább. A hajdúsági együttes hétgólos sikerével története legnagyobb különbségű győzelmét aratta a nemzetközi kupasorozatokban: az eddigi csúcsot a fehérorosz Dnyapro Mahiljov 6-0-s legyőzése jelentette, amelyet 1998-ban az Intertotó Kupában ért el a Debrecen.

A DVSC a következő, harmadik körben a norvég Rosenborggal találkozik. A főtáblára jutáshoz még két párharcból kell továbbjutnia Kondás Elemér vezetőedző együttesének.

A Debrecen nagy elánnal kezdte a mérkőzést, szinte csak az volt a kérdés, mikor veszi be riválisa kapuját. Erre nem is kellett sokat várniuk a szurkolóknak, ugyanis Tisza Tibor már a 7. percben előnyhöz juttatta csapatát. A hajdúsági gárda nem állt le a vezető gól ellenére sem, tovább rohamozott, aminek meglett az eredménye: negyedóra elteltével már két, bő félóra után pedig már négy találattal vezetett, a szünet előtt pedig Tisza ötgólosra növelte a vezetést, így a párharcot gyakorlatilag le is zárta.

A folytatásban is nagy fölényben és felszabadultan futballozott a DVSC, amely  sorra alakította ki helyzeteit és lőtte az újabb gólokat a teljesen szétesett rigai csapatnak. A nagy előny birtokában aztán kissé fellazult a hazaiak védelme, emiatt a Skonto szépített, de a végeredményt beállító találatot a Debrecen szerezte.

Idegenben is kikapott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata búcsúzott az Európa Ligától, mivel a selejtező második fordulójában, a hazai pályán elszenvedett vereséget követően a csütörtöki visszavágón, idegenben is kikapott a Zeljeznicartól.

Aktívabban kezdett a magyar együttes, ám a bosnyák csapat védői jó ütemű szerelésekkel, Hajnal nagy lehetőségénél pedig kiváló blokkal hatástalanították a ferencvárosi támadásokat. A vezetést a hazaiak szerezték meg: egy gyors kontra végén Zoran Kokot lépett ki jó ütemben a védők közül, és magabiztosan ellőtte a labdát Dibusz Dénes mellett.

A kapott gól megfogta a zöld-fehéreket, sokáig nem tudtak nagy helyzeteket kialakítani, a Zeljeznicar számára pedig tökéletesen megfelelt az eredmény, így a hazaiak nem erőltették a támadásokat. A 75. percben Gera Zoltán szabadrúgásánál a kapufát érintette a labda, ekkor állt legközelebb az egyenlítéshez a Ferencváros, amely a ráadásban kapott még egy gólt, így kettős vereséggel búcsúzott.

Fotó: DVSC

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VakzKommondor
2015. július 24. 13:40
foci!!!!!! még 100 milliárdot a fociba!!!! talán akkor gólt is rúg a fradi egy c kategóriás amatőr csapatnak!!!!! ÉLJNENN!N!N!!
red label
2015. július 24. 10:52
Doll bocsánatot kért, miért???? Ő a vezető edző, Ő is beleszólt az igazolásokba, minek hozták a Leandrót, Hajnalt, Gera a múltból él, én elhiszem, hogy nehéz ilyen emberekkel focizni,és én nem szenvednék a Doll helyében, hanem visszamennék Bundesliga II.-be ott jobb foci van mint ebbe a magyar focinak nevezett szemfényvesztésnek. Tessék názni a digi sporton az angol bajnokságot, ég és föld.
Drágha Márió
2015. július 24. 10:23
A Debrecennek minden összejött,a Fradinak semmi...Felesleges középszerű külföldi zsoldosakat venni,egyik sem éri meg a pénzét.A Fradi ifisták 1975-ben KEK-döntőt játszottak(többek között a Kevin Keegan-féle Liverpoolt verték ki),egy évvel később megnyerték a bajnokságot.Az más kérdés,hogy Bálinték kb. minden harmadik meccsüket megbundázták(hol a bírót fizették le,hol az ellenfelet),de akkor is!
pimepime
2015. július 24. 08:52
"aki 3 múszakban jár dolgozni az jó esetben keres 120 ezret... A botlábú, nyomorult, senkiházi "focista" meg keres havi több milliót ..." ---------- Ez azért van, mert a focistának csak 10-15 éve van megalapozni a 40 évig tartó felhőtlen nyugdíjaséveket. A keményen dolgozó kisembernek bőben van 40, akarom írni 50 éve spórolni a maradék 10 évre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!