Vívó vb: döntős a magyar férfi párbajtőrcsapat

2013. augusztus 11. 17:53

Kiélezett küzdelemben, négy tussal felülkerekedett a lengyeleken, ezzel bejutott az este fél 9-kor kezdődő döntőbe a magyar férfi párbajtőrcsapat a budapesti vívó-világbajnokságon. Ellenfele az ukrán együttes lesz.

2013. augusztus 11. 17:53

Imre Géza, Boczkó Gábor és Rédli András lendülete az elődöntőben is kitartott, a pástra lépő trió nagyszerű mérkőzésen verte meg az ugyancsak koncentráltan vívó lengyeleket. 

Az összecsapás jelentős részében egy-egy tus volt a különbség a két csapat között, az ötödik asszóban azonban Boczkó megsérült. Egyszer csak leült a pástra, majd a combját fájlalta. Szényi Péter elkezdett melegíteni, de Boczkó vállalta a folytatást, és nem engedte el ellenfelét, Krzysztof Mikolajczakot: 20-20-nál történt a baj, s 23-23-mal adta át a helyét Rédlinek.

Radoslaw Zawrotniak révén ebben az asszóban elléptek két találattal a lengyelek (28-30), de aztán Imre hozta a csapattalálkozókon szokásos formáját, 35-34-re fordított Mikolajczakkal szemben úgy, hogy a lengyel kétszer is kézzel védte támadását, a zsűri pedig ezt hagyta. A nyolcadik párban Rédli 5-4-re verte Tomasz Motykát, a SYMA Csarnok közönsége egyre emelkedettebb hangulatba került. 

A befejezésre Boczkó lépegetett fel a pástra, s sántítva, az akciók közti szünetekben egy lábon ugrálva is legyőzte Zawrotniakot, majd örömében a pástra vetette magát, miközben zúgott a „Boczek, Boczek”.

Néhány perccel korábban ért véget a másik elődöntős találkozó, melyben az ukránok végig tartani tudták az ezúttal nem túlságosan aktív – 2011-ben arany-, tavaly ezüstérmes, olimpiai címvédő – franciákat, a végjátékban pedig ki is csikarták a győzelmet.

A döntő fél 9-kor kezdődik.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalámis hegedű
2013. augusztus 11. 21:56
Ki vívott?
Alarik
2013. augusztus 11. 21:36
Világbajnok Magyarország !!!
vigyor
2013. augusztus 11. 21:31
ÉS IGEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!:-))))))))))))))))))) Csodás volt, köszönöm srácok!!!!!!!!
vigyor
2013. augusztus 11. 19:00
Még jó, hogy nem láttam élőben, tuti infarktust kaptam volna:-)))) Ez az fiúk, hajráááááááááá!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!