Sojgu: Súlyos következményekkel jár majd Európára nézve az amerikai rakéták telepítése

2018. október 29. 19:31

Komoly következményekkel jár majd Európára számára az INF-szerződés amerikai felmondása – Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

2018. október 29. 19:31

Súlyos következményekkel jár majd Európára nézve a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) felszámolásáról szóló szerződés amerikai felmondása – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, amikor hétfőn Moszkvában fogadta görög hivatali partnerét, Panosz Kammenoszt.

Érdekel bennünket Európa reagálása az Egyesült Államoknak arra a döntésére, hogy kilép az INF-szerződésből. Azt szeretnénk, ha Európa tudatában lenne, hogy milyen hatása lesz annak, ha közepes hatótávolságú rakétákat telepítenek Európába” – mondta.

Ami a közepes és rövid hatótávolságú rakétákat illeti, úgy tűnik nekünk, Európában távolról sem mindenki érti, hogy ez a döntés komoly következményekkel jár majd Európára számára is, pontosabban szólva, elsősorban Európa számára. És úgy tűnik nekünk, hogy nagyon helyes lenne ezt a döntést szélesebb körben megvitatni az EU-n és a NATO-n belül” – tette hozzá. 

Donald Trump amerikai elnök október 20-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok fel kívánja mondani az INF-szerződést arra hivatkozva, hogy Oroszország szerinte azt megsértette. Moszkvában magas rangú tisztségviselők a lépés veszélyeire figyelemeztettek. 

Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Az Egyesült Államok 2013 óta állítja, hogy Oroszország a Novator 9M729 típusú manőverező robotrepülőgépek telepítésével megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is kifogásolja, hogy szerinte az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikus rakétaelhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.

(MTI)

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
biga0771
2018. október 30. 09:30
Ugyan már milliókat lehet meg.őlni egyetlen leejtett kémcsővel valamelyik világvárosban... Minek ide atom... :( Fa.rok méregetés ennyi az egész.
Világpanoráma
2018. október 29. 22:05
Franciaország és Lengyelország tiszteletben tartja Merkel visszavonulási döntését: https://vilagpanorama.hu/2018/10/29/franciaorszag-es-lengyelorszag-tiszteletben-tartja-merkel-visszavonulasi-donteset/
hátakkor
2018. október 29. 21:43
Európára nézve a legutóbbi súlyos következmény az volt, amikor a Vörös Hadsereg Berlinig elment. És maradt is hosszú időre.
korona
2018. október 29. 20:32
A legfőbb problémánk, hogy Oroszország közel van hozzánk. Ha bármiféle nukleáris csetepaté kiüt, Magyarországot biztosan érinteni fogja (készítsetek be jód tablettákat!). Az amerikaiak jóindulata megmutatkozott már a II.Világháborúban is. Bombáztak mindent errefelé. Ne rángassa senki a medve bajúszát, míg nyugodt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!