„Na és mi van, ha mi voltunk?” – Putyin az elnökválasztásba való beavatkozásról

2018. március 10. 10:28

„Elhiszi bárki, hogy Oroszország több ezer kilométerről befolyásolni tudta az amerikai elnökválasztás eredményét? Nem nevetséges ez a vád?” – erőseket mondott az orosz elnök az NBC-nek adott interjújában.

2018. március 10. 10:28

Az orosz elnök kijelentette az NBC amerikai tévéadónak adott exkluzív interjújában, hogy a legkevésbé sem érdekli, ha orosz állampolgárok megpróbáltak beleavatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztásba, mert – mint állította – ezeknek az embereknek semmilyen kapcsolata nem volt a Kremllel.

Na és?

A pénteken adásba került interjúban Vlagyimir Putyin gyakran volt harcias, és ismét tagadta az amerikai hírszerző szolgálatoknak azt a vádját, hogy bárkit utasított volna az amerikai elnökválasztásba való beavatkozásra.

„Miért gondolják, hogy az orosz hatóságok, beleértve engem is, engedélyt adtak erre bárkinek?” – kérdezte Megyn Kelly riportertől. Mint mondta, nem rendítette meg, hogy Robert Mueller különleges ügyész, aki Oroszország állítólagos szerepét vizsgálja a 2016-os amerikai elnökválasztásban, februárban megvádolt 13 orosz állampolgárt és három orosz céget azzal, hogy beleavatkozott a választásba: egyebek között támogatta Donald Trump elnök kampányát, és „lejáratta” Hillary Clinton demokrata párti jelöltét. 

„Na, és mi van, ha oroszok voltak? A legkevésbé sem érdekel, mert nem az orosz állam érdekeit képviselik” – jelentette ki Putyin.

Nem Oroszország kezdte

Arra az általános kérdésre, hogy aggasztja-e ha orosz állampolgárok alá akarják ásni az amerikai demokráciát, úgy válaszolt: még nem látta semmilyen bizonyítékát annak, hogy ezek az emberek megsértettek volna bármilyen orosz törvényt. „Mi vezettünk be büntetőintézkedéseket az Egyesült Államok ellen? Az Egyesült Államok szankcionált bennünket. Mi Oroszországban nem állíthatunk bíróság elé senkit, amíg nem vétett orosz törvény ellen. Legalább mutassanak valamilyen dokumentumot, egy hivatalos kérést, és akkor megvizsgáljuk az ügyet! Elhiszi bárki, hogy Oroszország több ezer kilométerről befolyásolni tudta az amerikai elnökválasztás eredményét? Nem nevetséges ez a vád? Nem célunk beavatkozni, mert nem érnénk el vele semmit” – szögezte le az elnök.

Az NBC megjegyezte, hogy például John Brennan volt CIA-igazgató, jelenleg az NBC egyik hírmagyarázója azt állítja: Moszkva célja a beavatkozással az amerikai kormány meggyengítése volt, az, hogy cselekvésképtelenné váljon nemzetközi ügyekben, és ne tudjon olyan határozottan fellépni az orosz agresszióval szemben, mint amennyire addig tette.

Gyorsan tanul Trump

Putyin az interjúban óriási tapasztalattal rendelkező üzletembernek nevezte Trumpot, és olyan elnöknek, aki bár újonc a politikai életben, „gyorsan tanul”. „Ő érti, hogy ha együttműködésre akarja bírni egy partnerét vagy potenciális partnerét, akkor tisztelnie kell. A kölcsönös vádaskodás és sértegetés nem vezet sehova” – jelentette ki.

Vlagyimir Putyin – mint mondta – úgy látja, hogy Oroszország áldozat az orosz-amerikai kapcsolatokban. „Nem mi bélyegeztük önöket ellenségnek. Önök határoztak úgy a törvényhozás szintjén, hogy Oroszország az ellenségeik közé tartozik. Miért? Mi vezettünk be szankciókat az Egyesült Államok ellen? Nem, ellenkezőleg” – szögezte le ismét, de hozzátette, hogy kész javítani az orosz-amerikai kapcsolatokon. „Nézze, üljünk le, és beszéljük meg a dolgokat higgadtan! Úgy gondolom, hogy az elnökük is ezt akarja, de vannak erők, amelyek nem engedik neki” – mondta Putyin, aki az abszolút esélyes a március 18-i orosz elnökválasztáson.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2018. március 11. 07:21
„Na és mi van, ha mi voltunk?” – Putyin az elnökválasztásba való beavatkozásról Nem tudom, hogy a fideszes MTI vagy a fideszes mandiner tákolta össze ezt a cikk címet de egyáltalán nem tükrözi a cikkben leírt valóságot. Valaki nagyon, nagyon hülye.
Graf
2018. március 11. 06:58
" A medvének senkitől nem kell engedélyt kérnie" / Putyin / .. Hoppá !
Pannon kapitány
2018. március 10. 17:33
De mit szól ehhez Jóbarát Andris?
OberEnnsinnen
2018. március 10. 14:35
"FED az Amerikai Egyesült Államok központi banki rendszere. Eltérően az államilag kontrollált jegybankok többségétől, a Federal Reserve vegyes állami-privát rendszerben működik." " 1910-ben Aldrich, illetve a J.P. Morgan, Rockefeller és Kuhn, Loeb, & Co. bankok képviselői 10 napra együtt félrevonultak a georgia-i Jekyll-szigetre. A megbeszéléseket Paul Warburg (Kuhn, Loeb, & Co.) irányította, és ő készítette el a későbbi Federal Reserve-törvény első vázlatát. A találkozó nagy jelentősége ellenére egészen 1916-ig, három évvel a törvény elfogadása utánig, titokban maradt a nyilvánosság, sőt a kormány előtt is. (Bertie Charles Forbes írt róla először egy újságcikkben.)" "A Federal Reserve, amelynek első elnöke Warburg lett, kulcsszerepet játszott az első világháború idején a szövetségesek és az USA háborús erőfeszítéseinek finanszírozásában. A Federal Reserve rendszert az 1913. december 23-án elfogadott Federal Reserve-törvény hozta létre. A Federal Reserve Bankok 1914. november 16-án kezdték meg működésüket." MOST FIGYELJ: A FED megalapítása "1916-ig, három évvel a törvény elfogadása utánig, titokban maradt a nyilvánosság, sőt a kormány előtt is." Kérdés: KIK IRÁNYÍTOTTÁK AZ USA-T JELZETT IDŐPONTBAN, HA A LEGFONTOSABB, A PÉNZÜGYI TÖRVÉNY HÁROM ÉVIG TITOKBAN MARADT, MÉG AZ AMERIKAI KORMÁNY ELŐTT IS? Protestánsok? Keresztények? Mormonok? Egyéb keresztények? Zsidók? Muszlimok? Egyéb? Nem vallásosak? A válasz: ugyanazok, akik ma. És Putyin hajszálpontosan látja: mivel NEM AZ ELNÖK IRÁNYÍT, teljesen indifferens, kiket választanak elnöknek, és így értelemszerűen az is mellékes: akarja-e bárki bárhonnan az amerikai elnökválasztást külföldről "irányítani"? Ami a hamis hírgyártókat érinti, önmagukról akarják a figyelmet elterelni, a valóságosan irányítók személyéről, fajáról, nemzetiségéről. Azaz, a mai: Aldrich, illetve a J.P. Morgan, Rockefeller és Kuhn, Loeb, Warburg-féle nemzetségről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!