Konzulátus

Kumin Ferenc: Megdőltek az apokaliptikus víziók Magyarországról

2017. szeptember 12. 12:18

Az apokaliptikus víziók a fenntarthatatlan és csak átmenetileg eredményes magyar pályáról sorra megdőltek – mondja Kumin Ferenc New York-i főkonzul a Mandinernek. Kumin úgy látja: az amerikai értelmiség ugyanúgy működik, mint a magyar, és ugyanannyira szembe találja magát a helyi többség ellenszenvével. A főkonzullal a New York-i létről, a Soros körüli amerikai vitákról, a konzuli munka kihívásairól és a kinti magyarok egy része közötti szolidaritáshiányról is beszéltünk. Nagyinterjúnk.

Volt már a virginiai Richmondban?

Még nem.

Akkor még nem látta a Monument Avenue konföderációs szobrait. Nehogy lemaradjon róluk, mielőtt lebontják őket.

Egyelőre még valóban nem láttam őket. Egy hónapig Magyarországont tartózkodtam. Kint úgy működöm, hogy a magyar hírportálokkal kezdem a napomat, amikor itthon, akkor pedig úgy, hogy az amerikaiakkal: CNN, Fox News… Kicsit otthagyom Amerikát, és rögtön történik valami. Nagyon nagy országról beszélünk, s a háromszázmilliós népességben megtalálható a politika teljes spektruma. 

Ha találkozunk azzal, hogyan is működik egy kampány Amerikában, vagy kiderül, hogy ott is vannak hajléktalanok, hajlamosak vagyunk az Amerika-imádatból átesni az Amerika-utálatba – utóbbi amúgy is konstans hozzávalója a magyar közvélekedésnek. 

Az elvárásainkat, ha jól meg akarjuk ismerni Amerikát, úgy kell beállítani, mint bármelyik másik ország esetében. És akkor sok hasonlóságot fogunk találni a mi itteni tapasztalatainkkal. 

Milyen hasonlóságokat?

Vethetünk egy pillantást például a közlekedési szokásokra, amit általában jó fokmérőként tartanak számon a közösség állapotáról. New York egy ideges város, ahol még agresszívebb a közlekedés, mint Budapesten, és nélkülözi az itthon megszokott udvariassági formulákat is, például nem köszönik meg, hogy beengedted őket. Az az illúzió, hogy az emberek nyájasabb közösséget alkotnának Amerikában, nem áll meg. Hasonlóságnak itt van a dzsentrifikáció jelensége, ami nálunk Erzsébetvárosban vagy Józsefvárosban zajlik. Ha megnézzük a New Yorkon belüli urbanisztikai folyamatokat, nagyon hasonlókat tapasztalhatunk: a régi, lepattant városrészeket felfedezik maguknak a fiatal, feltörekvő közösségek, és csinálnak belőlük nagyon menő, idővel aztán ennek megfelelően nagyon drágává váló környékeket. A leglátványosabban ez most Harlemben figyelhető meg. Harlem a jellemzően a fekete bőrűek városrésze Manhattanen belül, amit felfedezett magának a művészvilág, a galériatulajdonosok. Merthogy rengeteg építészeti értékkel rendelkezik a terület, s régen gazdag környék volt. A szegényebb, jellemzően fekete családok egyre kevésbé tudják ott megfizetni a lakbéreket, s kiszorulnak más városrészekbe. Változik az utcakép is, s ahol régen használt ruhát lehetett venni, ott most művészeti galéria van. 

S nagyobb a tisztaság az utcán?

Akkor ezzel át is tértünk a különbözőségekre. A New York-i metró például általában a magyar turistákat sokkolni szokta: hogy tudnak ebben a koszban közlekedni naponta az emberek? Megvan persze a maga romantikája, ha túlteszed magad az első sokkon. Kiterjedt hálózat, nagyon hasznos, bizonyos napszakokban a közlekedés egyetlen módja a biciklin túl. De elég rossz állapotban van a legtöbb vonal, ránézésre is lepusztult, sok az üzemzavar is. 

Viszont 34 metróvonalán, amelyek összesen 375 kilométert tesznek ki, 469 állomás van: a hálózat gigamivolta nem lehet mentség a fenntartó részéről?

Abszolút. De a metró témája jól illusztrál egy sajátosan amerikai közéleti jelenséget, ahogy egymásra mutogat New York városának közlekedési problémái miatt a városi önkormányzat és a fenntartó New York állam, az folyamatos politikai perlekedést eredményez, ami naponta zajlik a városi médiában. 

Várja már, hogy a lengyel LOT-nak köszönhetően közvetlen járattal repüljön New York és Budapest között?

Hogyne! Látszólag ez egy urizáló, kényelmi kérdés, a többség nem gyakran utazik az Egyesült Államokba, s ők lehet, hogy nem tudnak azonosulni a lelkesedéssel, amivel az érdekeltek reagáltak. 

Miért fontos ez? Nem elég, ha átszállunk Frankfurtban, Londonban, Párizsban vagy Oslóban, aztán hajrá, lehet aludni nyolc órát az óceán felett?

Ha a fontos amerikai városokat, de főleg New Yorkot nem köti össze közvetlen járat egy partnerország fővárosával, az minőségi különbséget jelent. Ha ez megvan, akkor másképp tekintenek az adott országra mind a turisták, mind a befektetők. A légiközlekedés furcsán kifacsart, szélsőségesen profitközpontú iparággá vált, és közel sem lengi körbe az a kellem, ami, mondjuk, harminc évvel ezelőtt – ennek megfelelően alakítják ezeket a járatokat is, másodlagossá téve az utasok szempontjait. Hatalmas repülőtereken kell megtenni hatalmas távolságokat a csatlakozásig, sokszor extrém rövid idő alatt, akár futva is. Én magam sokszor futottam már csatlakozáshoz, családdal, csomagokkal. Ez az átszállási kényszer olyan taszító erő tud lenni, ami nagyon sokakat eltántorított attól, hogy ide jöjjenek. Tényleg igaz, hogy a közvetlen járat kaput nyit: felszáll az amerikai a JFK-n, a legnagyobb New York-i reptéren a repülőre, és aztán a Liszt Ferenc reptéren száll ki belőle, az teljesen más minőséget fog jelenteni, mint az átszállósdi. És mintha a LOT magával rántaná a többi légitársaságot is, az American Airlines például Philadelphia és Budapest között indít járatot, ami elsőre furcsán hangzik, de nekik ott van a központjuk. 

Tudtommal a főkonzulátus több munkatársa meglátogatta a két elnökjelölt, Donald Trump és Hillary Clinton eredményváróját az elnökválasztás éjszakáján, november 8-án. Mi a szerepe egy konzulátusnak egy elnökválasztásban?

A mi konzuli kerületünkhöz tartozik tíz északkeleti állam, benne teljes Új-Anglia, New York, s minden más egészen le, Delaware-ig. Ez politikailag aktív és fontos terület. A kampányok főhadiszállásai New Yorkban voltak. Figyeltük az előválasztásokat, azokról rendszeresen jelentettünk a központunknak, próbáltuk helyi információkkal jól kiegészíteni a washingtoni nagykövetségen dolgozó kollégák munkáját. Mindkét esélyes jelöltnek New Yorkban volt az eredményvárója, egymástól gyalog negyed órára. A Clinton-eredményváró egy üvegcsarnokban volt, mivel az ő egyik ígérete az volt, hogy nőként áttöri az üvegplafont.

Ha Hillary nyert volna, akkor, úgy tudom, egy animációt vetítettek volna a plafonra, amint széttörik az üvegtető.

Óriási tömeg gyűlt össze, a környék is le volt zárva. Amikor ott voltunk, még nem látszott, hogy számukra mekkora csalódást hoz az este. Aztán átmentünk a Trump-csapat eredményvárójára, ami sokkal szerényebb volt, s egy elegáns szálloda báltermében volt megrendezve. Amikor odaértünk, azután nem sokkal kezdett derengeni, hogy a választás megnyerhető Trumpnak, s mivel nyilván republikánusok voltak ott, kezdtek egyre izgatottabbak lenni. Nem kellett sokat várnunk és kiderült, hogy matematikailag nincs visszaút. Ha jól emlékszem, ezt Pennsylvania kb. 90 százalékos feldolgozottsága mellett mondta ki az a kisebb társaság, akikkel együtt figyeltük a számokat. Én akkor azonnal küldtem egy gyors üzenetet Szijjártó Péternek. Ekkor Magyarországon már hajnal volt. A hírtévék viszont nagyon óvatosak voltak, és hosszú percekig még vártak az eredmény bejelentésével.

Milyen lett a hangulat?

A republikánus jelölt eredményvárójánál érthetően frenetikus. Gyülekeztek az emberek, jött oda mindenki, küzdöttek a biztonságiak az emberekkel, akik be akartak jutni: az orrom előtt nem engedtek be egy magas hivatalt betöltő republikánus vezetőt, mert nem volt rajta a listán. A város nagy része azonban nem ünnepelt. Másnap, amikor részletes eredményekről is kaptunk jelentést, megérthettük ennek az okát: Manhattanben alig 10 százalék voksolt Donald Trumpra.

Gondolom, a New York-i értelmiség nem ezt várta a választásoktól 

Na, igen, ebben is van egy óriási hasonlóság Amerika és Magyarország között. Az a terület, ami a főkonzulátushoz tartozik, az produkálja az amerikai társadalomtudományos termésnek a nagy részét: itt a Princeton, a Columbia, a Yale, a Harvard – itt van az Ivy League. Ami azt is jelenti, hogy ezen a környéken van Amerika egyik értelmiségi erőközpontja – habár nagyon nem szeretem ezt a szót, hogy értelmiségi.

Miért nem szereti, és mit mond helyette?

Egyetemi emberek, tudósok. Azért nem szeretem az „értelmiségi” kifejezést, mert azt sugallja, hogy ez egy misszióval rendelkező, különleges csoportja a politikai közösségnek.

Hát, márpedig az kétségtelen, hogy az Ivy League értelmiségijei tényleg rendelkeznek missziós öntudattal.

Ezt sokszor tapasztaljuk, s azt is, hogy ugyanazt csinálják, mint magyarországi kollégáik, és pontosan ugyanannyira szembe találják magukat a többség ellenszenvével. Egyébként sok a magyar-amerikai egyetemi együttműködés. Főleg természettudományos területen erős ez a kapocs, de a társadalomtudományokban is van mozgás: sok kutató, egyetemi tanár jön ide egy időre, a Columbián mindig van magyar vendégprof, ami persze jó. A kapcsolat nagyon jól intézményesült, nem hiába van az, hogy amit a Columbián gondolnak, azt perceken belül gondolják Budapesten is. Ugyanakkor most azt érezni, hogy korábban sokkal durvább volt az, ahogy az amerikai véleményformálók azonnal, prompt reagáltak magyar jelenségekre, ez mára mérséklődött. 

Miért?

Lehet, hogy most Lengyelország érdekesebb nekik. Lengyelország fontos Amerika számára, ami például abból is látszik, hogy mennyi utca és közterület van elnevezve lengyelekről. Meg talán azért is csendesedtek kicsit el, mert a jóslataik arról szóltak, hogy az általuk populista-nacionalistának bélyegzett kurzus gazdasági alapjai nincsenek meg, kiszipolyozzák az országot, aztán össze fogunk omlani. Ez nyilván nem jött be, mégpedig látványosan. Szerintem többen gondban vannak azzal, hogy ilyen mértékben félrementek a jóslataik, egyre jobbak Magyarország makromutatói, adósbesorolása, a külföldi működő tőke az USA-ból is ömlik.

Az apokaliptikus víziók a fenntarthatatlan és csak átmenetileg eredményes pályánkról sorra megdőltek.

És itt komoly kritikusokról beszélünk, Paul Krugmannak például Nobel-díja van, vigyáznia kell a tudományos reputációjára is, talán ezért is lehet, hogy Kim Lane Scheppelének már bő két éve nem jelent meg írása Krugman befolyásos, New York Timesban futó blogjában. 

Azért korábban ön is egyetemi ember volt politológusként. Most viszont a gyakorlatban műveli a politikát. Nem került ellentétbe a politológus énje a politikus-diplomatával?

Nem. A színtiszta elemző munkát azzal abbahagytam, amikor elkezdtem a Köztársasági Elnöki Hivatalban dolgozni. Egy rövid megszakítással, amikor a Századvégben voltam elemző, az előző tizenegy évet már inkább közszolgaként töltöttem, nem elemzőként. Persze az érdeklődésem nem múlt el, és sokszor tudtam időt szakítani írogatásra is. 

Nem érez egy jászioszkári feszültséget? Nem akar egyszerre „független értelmiségi” és politikacsináló diplomata lenni?

Mindenkinek könyörgök, hogy ne akarjon értelmiséginek besorolni. Ez az utolsó dolog, amit szeretnék. Az, hogy az ember elvégzett egy egyetemet, voltak kutatásai, lett doktori fokozata, az tudományos munka; de ez nem jelenti azt, hogy nekem innentől kezdve meg kellene változtatnom az embereket. A magukat értelmiséginek vallók jellemzően azt hiszik, hogy az embereket a saját hasonlatosságukra kell átalakítani, akár tetszik ez nekik, akár nem. Én épp azt látom Magyarországon és Amerikában is, hogy az emberek sokkal többre értékelik, ha a vezetőik inkább megpróbálják megérteni, hogy miért olyanok, amilyenek, mik a reményeik, félelmeik, örömük, bánatuk. Ez a lényege a Trump-jelenségnek is. Amikor Phoenixben az elnök reagált a charlottesville-i eseményekre és az őt ért kritikákra, az elemzők közül többen fennakadtak azon, hogy Trump többször is utalt rá: nézi a televíziós politikai showműsorokat, s ráadásul értékeli, hogy az egyik rossz, a másik jó. Vezető téma lett, hogy milyen elnök az, aki ennyit nézi a tévét. De amúgy a politizáló emberek mit csinálnak? Nézik a tévét. Aztán megvitatják, mit láttak a tévében, kit szeretnek, kit nem. Azt látják, hogy az elnökük ugyanezt csinálja, és ezt nyilván értékelik. 

Mindezek mellett jut még figyelem az USA-ban a CEU-ügy miatti konfliktusra? Soros György csak egy láthatatlan milliárdos a sok közül, vagy ismert és kiemelt tényező?

Szerintem az téves érzékelés, hogy Soros Györgyöt ne látnák az amerikaiak kellő élességgel. Komoly szereplő, s a vagyona mérete miatt is már rajta van a térképen. A kétszámjegyű milliárdos vagyonokból Amerikában sincs sok,

Soros nem csak egy milliárdos a sok közül.

A közéleti szerepvállalása miatt pedig meglehetősen ismert figura. A kampány finisében például a még elnökjelölt Trump olyan reklámszpotot vetített le a battlefield-államokban, amelyben Soros is megjelenik, mint legyőzendő közéleti jelenség, s akkor Trumpot is megvádolták antiszemitizmussal. 

Tényleg, mit gondolnak az amerikai zsidó szervezetek Soros Györgyről?

New Yorkban sokat találkozom és dolgozom együtt az ottani zsidó szervezetekkel. A zsidó élet teljes spektrumát lefedik a New York-i zsidó szervezetek, a világias, szekuláris csoportoktól a vallásos ortodoxokig. A zsidó szervezeteket nagyon meghatározza, hogy kik az adományozóik. Amerikában ezek a szervezetek nem állami pénzekből élnek, hanem magánadományokból, és a zsidó származású milliomosok rendszerint adományoznak is, hovatovább szinte elvárás feléjük, hogy adakozzanak. Akikkel beszéltem, azok közül többen is azt mondták nekem, hogy Soros György nem elsősorban zsidó szervezeteket támogat, sőt olyan civil mozgalmakat is támogat, amelyek Izraellel szemben kritikusak. Ezt nyilván több zsidó szervezet nem nézi jó szemmel. 

A City Journal, egy New York-i liberális-konzervatív urbanisztikai és közéleti folyóirat A káosz mestere címmel közölt portrét Sorosról, melyben zavaros pénzügyeire is kitértek, illetve arra, hogy vajon miért nem foglalkoznak vele az oknyomozó újságírók. 

Vannak azért, akik nagyon komolyan, sok kutatómunkával kritizálják a nyilvánosság előtt is Soros György tevékenységét. Rachel Ehrenfeld, az American Center for Democracy igazgatója hosszú évek óta nagyon kritikusan szemléli Soros és szervezetei működését. Egyik speciális területe a drogliberalizáció, amit gyakran és élesen kritizál. Ehrenfeld egyébként Izraelben született és izraeli-amerikai kettős állampolgár. Jellemző az elszántságára, hogy olyan jogszabály-módosítást eszközölt ki New York államban, amely jobban védi a tényfeltáró újságírást a rágalmazási perektől. Ezt a törvényt azóta is „Rachel törvényének” hívják. Rachel a plakátkampány ügyében is megvédte a magyar kormányt, mondván, felejtse el mindenki, hogy ez antiszemita kampány lenne.

Azért a CEU-t ne felejtsük ki. Mint New York-i főkonzul, bizonyára belát a színfalak mögé, közvetít Budapest és Albany között. Mit lát?

Az a dolgunk, hogy részt vegyünk a közvetítésben, de Albanyba, New York állam fővárosába nem kellett elmenni: voltak olyan kedvesek az állam képviselői, hogy ők utaztak New Yorkba. Andrew Cuomo kiadott egy közleményt is, amiben pozitívan beszélt a tárgyalásról. De nekem ez ügyben csak technikai feladataim vannak.

Említette a bevándorlást. Egy New York-i főkonzul azért érdekes helyzetben találja magát, mivel mind hazánk, mind a Trump-adminisztráció szigorúbban fellép az illegális bevándorlás ellen, ami közös ügy, ugyanakkor New Yorkban rengeteg az illegálisan „túltartózkodó” magyar, akiket azért a konzulátusnak képviselnie, segítenie kell. Faramuci helyzetben van, nem? 

A 444 nemrég közölte egy hölgy szomorú történetét, amiben minden attribútum arra utalt, hogy az illető illegálisan tartózkodott New Yorkban, csak ezt elfelejtették megemlíteni, és úgy mutatták be a hölgy kalandjait, mint megoldást hozó döntéseket. Ez engem mélyen felháborított, mivel szerintem felelőtlenség embereket rábeszélni arra, hogy törvénytelen dolgot csináljanak és lehetetlen helyzetbe hozzák magukat. Éppen a konzuli munkánkból fakadóan tudjuk, hogy mennyi veszélye van az illegális munkavállalásnak Amerikában, és hányféleképpen járhat rosszul az, aki mégis ezt választja. Azokat a közvetítőirodákat, amelyek hazug módon hirdetik az amerikai munkavállalást, sokszor kinti magyarok működtetik, és

ijesztő, hogy mennyire nincs magyar-magyar szolidaritás.

Simán átvágnak más magyarokat, és semmiféle lelkiismeret-furdalásuk nincs azzal kapcsolatban, hogy tönkretegyenek embereket. Ez egy szervezett bűnözői kör, akik hazudnak, mert azt állítják, legális munkát szereznek. Pedig olcsó, egyszerű munka rövid idő alatt – az sosem legális az USA-ban. Az olyan területek, amelyekben legálisan munkát lehet vállalni, általában magasan kvalifikált embereket igénylő hiányszakmák, tudományos pozíciók, a bürokrácia pedig hosszadalmas és bonyolult. Ha kap valaki egy amerikai címet, ahová mehet, és azt mondják, minden rendben lesz, akkor őt átverik. És tudni kell, nagyon fontos, hogy ha valaki túltartózkodik és kint akar maradni, soha többet nem látogathat haza Magyarországra, mert utána nem engedik vissza Amerikába. 

Mekkora a konzulátus mozgástere?

Abban a pillanatban, hogy valaki kint van, bedőlt egy ilyen munkaközvetítőnek álcázott átverésnek, aztán bajba került, akkor a lehetőségeink keretein belül segítünk neki. De nem tudunk mindenben segíteni. Nagyon gyakran előfordul az illegálisokkal, hogy nem kapják meg a fizetésüket a munkaadójuktól. Ebben nem tudunk segíteni, nem tudjuk a jogi képviseletüket elvállalni; de egy ügyvéd is ritkán tud szerződés, legális dokumentumok nélkül segíteni. Az az állami védőháló, ami másoknak ott van, nekik nem feltétlen áll rendelkezésükre. Persze ha valakit illegálisként támadás ér, akkor kihívhatja a rendőrséget, nem lesz azonnal hazaküldve, de ez a lehetőség mégis folyamatosan ott lebeg a feje felett. Az illegális lét szomorú, sokszor tragikus élethelyzeteket is szülhet: meghal valakinek az édesanyja, édesapja, de nem mehet haza a temetésére, ha pedig hazamegy, tíz évig nem engedik be Amerikába, s ebben nagyon következetesek az amerikaiak. 

Biztos kiszűrik? Rengeteg ember lép be-ki az amerikai határon, szinte képtelenségnek tűnik mindenkit pontosan számon tartani.

Eleve a határon való belépéskor is próbálják beazonosítani azokat a körülményeket, amelyek illegális munkavállalásra utalnak: egyedül jön, fiatal, nem indokolt, hogy pénze legyen, s megnézik akár a Facebook-profilját is az illetőnek. Nem tudom, hogyan csinálják, de van rá kapacitásuk. És azonnal visszafordítanak, ha bármi olyat találnak, ami arra utal, hogy nem turistáskodni jött valaki. Ráadásul amíg át nem lépte a határt, mi sem tudunk a közelébe kerülni, nem tudunk a belépéskor segíteni, meggyőzni az amerikaiakat. Kapunk egy faxot a visszafordítottak nevéről, így legalább a hozzátartozókat tudjuk tájékoztatni. Ezek a határról visszafordítós sztorik Obama alatt is megvoltak: kellemetlen, megalázó procedúra, a repülő utazóközönsége előtt a sor elejére kísér az ügynök, olyat is hallottunk, hogy megbilincselve.

Mindenkinek csak azt tudom üzenni: EU-tagok vagyunk, szabadon tudunk munkát vállalni az EU-ban, de az USA-ban nem, mindenki verje ki a fejéből az illegális munkavállalás lehetőségét, ha nem akar folyamatos rettegésben élni.

vissza a teljes nézetre