A magyar konzervatív értelmiség klebersbergi értelemben vett kultúrfölénye

2017. június 28. 09:03

Kata tehát szerencsére már tudja azt, amit mi, egyszerű magyar halandók még csak sejteni vélünk: a CEU Szodomájának Gomorája, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem a következő célpontja a tradicionális értékeket lebontani kívánó nemzetközi összesküvőhálózatnak.

2017. június 28. 09:03
Császár Simon Gergely
Reflektor

„Történt ugyanis, hogy a Pesti Srácokon a tegnapi nap folyamán Jurák Kata »újságíró«, aki a magyar köztudatba méltán beleégett alakításaival, lelket emelő beszédeivel és disszertációival már kivívta a szakma és a társadalom elismerését, értékítéletet hozott egy majd 400 éves magyar felsőoktatási intézmény fölött, amikor is a »A Bánkitó fesztiválon a Soros-szervezet a Simicska médiával borul össze« című tényfeltáró cikkében megírta: bizony, több civil szervezet mellett jelen van a bűnös őskáoszban a »a CEU 2.0-ként emlegetett ELTE« is. Kata tehát szerencsére már tudja azt, amit mi, egyszerű magyar halandók még csak sejteni vélünk: a CEU Szodomájának Gomorája, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem a következő célpontja a tradicionális értékeket lebontani kívánó nemzetközi összesküvőhálózatnak, amely a magyar kormány és a magyar emberek tiszta és szent életére és békéjének megtörésére konspirál.

(...)

Reméljük, a jövőben is sok ilyen szemfüles, képzett, és hozzáértő védelmezővel fogja megajándékozni az országot a fiatal újkonzervatív értelmiség, és hogy sosem múló lelkesedéssel jelölik majd ki Nemzeti kormányunk számára a káros elemeket a rendszerben, míg végül egy sem marad majd, aki holmi rendszerellenes nézeteket prédikáljon, megrontva ezzel a magyar fiatalság szűzi elméjét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. június 28. 10:37
Jurák Kata, aki nem mellesleg az egyik legjobb magyar újságírónő itt is beletrafált a lényegbe. Az ELTE rohamosan közelít a kalap kabát szakok gyárosaivá.
na még ez is
2017. június 28. 10:04
Ez ugyanaz az okos prostisrácok cikk volt, ahol sikerült sorosista idegen ügynöknek titulálni egy a fesztiválon árusító, amúgy válltáskákat, pénztárcákat gyártó kis céget is? :)
quiet
2017. június 28. 09:56
Van itt két dolog : 1. Jurák Kata tényleg dilettáns. 2. Amíg az ELTE-n gender szak van, addig neked a neved kuss.
Mr.Falafel
2017. június 28. 09:55
A MTA-t is említsük meg! Azt is fel kellene oszlatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!