Barbár Forever

„Én már régóta nagyon rosszul érzem magam, és ezt csak néha sikerül elviccelni. Ma nem megy.

Tahó, erőszakos, sötét, elaljasodott, gyűlölködő, irigy és züllött prolivircsafttá változott Magyarország, és ezt bizony nem könnyű elviselni. Ilyen világban épeszű ember számára tűrhetetlen az élet, mert minden olyan minőség hiányzik belőle, amiért érdemes élni. Tele van viszont olyasmikkel, amelyek miatt mások meg szeretnek benne dagonyázni. Tele van hazugsággal, bigottsággal, alakoskodással, előítélettel, durvasággal, és minden egyébbel, amit bizonyos szint alatt – ahová (Esterházy szavaival) bizonyos szint fölött nem süllyedünk – az emberek élvezni és szeretni szoktak. Amit a NER »polgárinak« »konzervatívnak« és »kereszténynek« nevez, de aminek annyi köze van ezekhez az értékekhez, mint kis Grofónak Karlheinz Stockhausenhez. Illetve kevesebb: kis Grofó legalább bizonyos értelemben szintén zenész.

Ez lett Magyarország, alig maradt emberhez méltó terep. Európai kultúrában nevelkedett, világlátott és olvasott emberek számára, amilyenek a barátaim és ismerőseim, maga a pokol. Azoknak viszont, akik ezt létrehozták, pontosabban: kiterjesztették – ez a világ az otthonos. Ez az őrzővédős, harcikutyás, mulatós zenés keleti alvilág.

A NER machinátorai szemmel láthatóan nagy élvezetüket lelik abban, hogy egész Magyarországot ilyenné tegyék.

A polgári Magyarországnak vége – és most itt úgy használom a polgárit, ahogy valaha volt polgárok valóban értették. Ahol a polgár humanizmust, urbanizáltságot, önállóságot, hagyományt, felelősségvállalást, vállalkozást, nagyvilágiságot, bátorságot, kritikai gondolkodást és szolidaritást jelentett.