Iskolapadból a főnöki székbe: a magyar cégvezetők új generációját neveli ki a kormány

2021. szeptember 14. 13:03

Idén először hirdetik meg az IdeaFest versenyt, amelyre a 14 évesnél idősebb, vállalkozó kedvű középiskolások jelentkezhetnek október 31-ig, azonban fontos, hogy a tanulók iskolája nem lehet a közép-magyarországi régióban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2021. szeptember 14. 13:03
null

Vállalkozók az iskolapadból

Solymár Károly Balázs hozzátette, a verseny az INPUT programban valósul meg európai uniós forrásból, összértéke nagyságrendileg 250 millió forint.

Közölte, olyan fiatalok jelentkezését várják, akik bármely területen innovatív eredeti ötlettel rendelkeznek. Példaként a mezőgazdaságot, a környezetvédelmet és az ipart említette.

A verseny célja, hogy segítsenek a jelentkezőknek ötletüket pontosabban megfogalmazni, vállalkozóként gondolkodni,

meghatározni a célcsoportot, megtudni, hogyan lehet befektetőkkel ismerkedni – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Novemberben lesz a területi döntő, ahol 14 vidéki városban 5-5 csapat méri össze a tudását, a csapatokat három ember alkotja. Végül 14 csapat jut tovább az országos döntőbe, amelyet jövő márciusban rendeznek – ismertette.

Solymár Károly Balázs szólt arról is, hogy a jelentkezés segítése érdekében októberben roadshowt is indítanak, ennek az állomásai és minden lényeges információ a versenyről az ideafest.hu oldalon olvasható.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kiemelte, fontos, hogy a verseny nyertesei megismerhessenek más ökoszisztémákat, más innovatív, inspiráló környezetet, ahol az ötleteiket tovább fejleszthetik, ezért

az országos döntőben első helyezést elérő csapat az Amerikai Egyesült Államokba kap tanulmányutat,

míg a második helyezést elérők Finnországba, a harmadik helyezett csapat pedig Németországba utazhat tanulmányútra. Ezekre az utakra a felkészítő tanár is elkísérheti a csapatot.

Az IdeaFest arról szól, hogy a középiskolásoknak felkeltsék az érdeklődését és inspirálják őket, hogy bátran vállalkozzanak, merjék az ötleteiket megméretni, továbbá segítsenek nekik abban, hogyan építhetnek vállalkozást az ötleteikből – fogalmazott György László.

(Makronóm, MTI)

Borítókép: MTI/Rosta Tibor 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Naggy
2021. szeptember 26. 21:33
Most a NER gyermekeinek hatalomba segítéséről szól az ének.
Búvár Kund
2021. szeptember 15. 12:26
Az a tanár néni nekem is mutathatna egy -két fogást! :-) Fúúj, de undorító maradi vagyok!!!! Hányingerem van magamtól! :-D
bölcsbagoly
2021. szeptember 15. 00:06
Nem kellene esetleg előbb felmutatni valamit a gyakorlatban? Mert ha nem, akkor úgy járnak velük mint a libás zsidó a rabbival!
Senki Alfonz
2021. szeptember 14. 23:45
És dolgozni, gyakorlatot szerezni mikor és hol fognak? Miért kell azt a hülyeséget belesúlykolni a fiatalokba, hogy ők királyi családba születtek, rögtön felülről, előlről kezdik???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!