Az egész ország látta műveiket, mégis elkerülte őket a hírnév: körkép a magyar bankjegytervezőkről

Mond valamit Önnek Horváth Endre, Nagy Zoltán, vagy épp Vagyóczky Károly neve? Esetleg Pálinkás Györgyé? Pedig néhányuk művei minden bizonnyal ebben a pillanatban is ott lapulnak a pénztárcájában vagy épp valamelyik fiók aljában. Ők ugyanis azok a grafikusművészek, akik az 1946-os bevezetéstől kezdve egészen napjainkig a forintbankjegyek megjelenéséért feleltek. Nekik köszönhetjük például a Kossuth Lajos arcképével díszített százforintost éppúgy, mint a rendszerváltás után bevezetett új forintgarnitúrát is.

A született tehetség, akit a Pénzjegynyomdában ért a halál

Az 1896-os születésű Horváth Endre a Pozsony megyei Bazin városában látta meg a napvilágot, 1908-ban azonban családjával Balassagyarmatra költöztek, a gimnáziumot is itt végezte el. A képzőművészetek felé már fiatalkorában is érdeklődött, ugyanakkor az egyetemi tanulmányait végül a jogászképzésen kezdte meg. Ezt azonban nem tudta befejezni, mivel az első világháború kitörése miatt a csatamezőre kényszerült, ahonnan 1918-ban gyalogsági hadnagyként szerelt le. Ezt követően már nem tért vissza a jogi egyetemre, helyette inkább az Iparművészeti Főiskola grafikus szakára iratkozott be. Itt töltött évei során mentora az a Helbing Ferenc volt, aki a megnyerte a Magyar Nemzeti Bank által a pengő tervezésére kiírt pályázatot – 1926-ban pedig Helbing ajánlotta be tehetségesnek tartott tanítványát a Pénzjegynyomda kötelékébe

– idézi a jegybanki kötet az aggodalmairól valló Horváthot.

Az ifjú iparművész aggályai végül alaptalannak bizonyultak: Franke Ruppert rézmetsző irányításával elsajította a szakma csínját-bínját. Sőt, a pénzjegytervezésben nemcsak hűen követte mestereit, de önálló kibontakozásra is lehetősége nyílt:

Kezdeti éveit követően karrierje egyenesen ívelt felfelé: járt Belgiumban, ahol már ő oktatta az ottani jegybank alkalmazottait a rézmetszés fortélyaira, és Angliából is kapott ajánlatot. Horváth azonban visszatért Magyarországra, ahol számos kitüntetést kapott. A második világháborút teljes egészében Budapesten, a Pénzjegynyomda alkalmazásában vészelte át. A legnehezebb szakmai kihívása viszont csak ezután következett: a pengő rekordinflációját követően rohamtempóban kellett megtervezni az új fizetőeszközt, a forintot.

A művész végül határidőre elkészült a munkával, így 1946. augusztus 1-jén megjelenhettek az emberek kezében a forintbankjegyek. Elsőként csak a 10 és 100 forintos címletek kerültek kiadásra, melyeken még nem a megszokott híres történelmi személyek, hanem a Pénzjegynyomda dolgozóinak arcképe kapott helyett.

Ezeket aztán 1947-ben váltották fel a Petőfi, Dózsa, és Kossuth képével fémjelzett pénzek, melyeket később a II. Rákóczi Ferenc arcképével díszített 50 forintos egészített ki. Ekkortájt Horváth egészsége már erősen megromlott,

A művész haláláig megfeszített tempóban dolgozott: 1954-ben szívrohamban hunyt el íróasztalánál ülve.

Horváth jobbkeze volt, majd később felnőtt mesteréhez

Nagy Zoltán grafikusi pályafutása szorosan összefonódott Horváth Endréével. Az 1916-os születésű művész az Iparművészeti Főiskola elvégzése után rögtön a Pénzjegynyomdához került, ahol – miután szintén elsajátította a szakma fortályait Frank Rupperttől – Horváth vette szárnyai alá. A kifejezetten tehetségesnek bizonyuló Nagy több részfeladatot is kapott mesterétől a forintbankjegyek tervezésekor és metszésekor.

Sokszor egymás kezéből vettük ki a munkát. Endre elkezdte az egyik címletet délelőtt, délután már más folytatta. Ilyen erőltetett ütemben sikerült fél év alatt elkészítenünk a kliséket.” – számol be Nagy a feszített munkatempóról az MNB kötete szerint.

Nagy Horváth Endre halálát követően mesterének nyomdokaiba lépett, ő lett ugyanis a Pénzjegynyomda rézmetszőinek szervezeti és szellemi vezetője is. A forinttervezés terén ugyanakkor sok feladata nem volt:

Mindez persze nem jelentette azt, hogy tartalmatlan lett volna a pályafutása. Az évek folyamán számos alkalommal nyílt lehetősége, hogy megcsillogtassa a rézmetszői tudását, elsősorban a bélyegtervezés terén. A grafikusművész a rendszerváltást – és az új forintbankjegyek bevezetését – már nem élte meg, 1987-ben hunyt el Budapesten.

Az új forint atyja

A magyar bankjegytervezők új generációját az 1941-ben született Vagyóczky Károly jelentette. Pályáját tekintve szinte predesztinálva volt a bankjegytervezésre: a Képzőművészeti Gimnázium majd Főiskola elvégzése után 1970-ben került a Pénzjegynyomda kötelékébe rézmetszőként és grafikusként. Az első általa tervezett bankjegy az 1983-ban kiadott ezerforintos volt, melyet Bartók Béla portréja díszít. Azt viszont kevesen tudják, hogy

Ez persze keveseknek szúrt szemet, hiszen ifjabb Bartók Béla szinte megtévesztésig hasonlított apjára – ugyanakkor a zeneművészethez egyáltalán nem értett. Emellett szintén Vagyóczky tervezte a régi forintsorozat utolsó elemét, az 1990-ben kibocsátott 5000 forintos címletet Széchenyi István portréjával.

A bankjegytervező szakember legismertebb munkái manapság azonban valószínűleg mégsem a fenti bankjegyek, hanem az ezredforduló előtt kiadott, teljesen megújított pénzek. Az új pénzek megjelenése az elődökhöz képest sokkal modernebb, mely a megjelenés idején számos kritkát váltott ki numizmatikai körökben. Szintén komoly kritika tárgyát képezte, hogy sem a 200 forintoson szereplő Károly Róbert, sem pedig a tízezresen látható Szent István király portréja nem mondható hiteles ábrázolásnak – bár ezt a kritériumot nehéz is lett volna teljesíteni, hisz az említett királyokról nem maradt fent megbízható képi dokumentáció. Ebből kifolyólag Vagyóczky Károly Róbertet például egyik ügyfeléről mintázta meg: „Károly Róbertről ugyanis nem maradt fenn ábrázolás, és három vagy négy vázlatot is készítettem, de egyikkel sem voltam megelégedve. Volt viszont egy barátom és kollégám, Koltai Ferenc, aki egyszer meglátogatott, amikor épp kínlódtam a portréval.

Úgyhogy róla modelleztem Károly Róbertet, bár egy kicsit megváltoztattam a végeredményt” – nyilatkozott a művész a forint hetvenéves évfordulóján az Indexnek.

A rézmetsző művész 2003-ban vonult nyugdíjba. Az utolsó általa tervezett bankjegy a milleniumi kétezres emlékbankjegy, mely előoldalán a Szent Korona, hátoldalán pedig Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése című alkotása látható.

A forint története még ma sem ért véget

Vagyóczky nyugdíjba vonulása után helyét a még ma is aktív Pálinkás György vette át. A szakember még Vagyóczky Károly irányítása mellett tanult sokszorosító grafikát a Pénzjegynyomda belső képzésén. A képzést 1994-ben fejezte be az ifjú grafikus, melyet követően azonnal fejest ugrott a mélyízbe: munkatársaival ugyanis ő is tevékenyen részt vett az új forintbankjegyek hátoldali képeinek metszésében. Pálinkás legjelentősebb munkája eddig a forintbankjegyek 2014-től kezdődő újratervezése volt, melyekhez Vagyóczky portréit és hátoldali képeit használta fel. Ma már kizárólag ezek a megújult forintbankjegyek vannak forgalomban.

(Címlapképek: Horváth Endre (MNB), Nagy Zoltán (MNB), Vagyóczky Károly (MTVA/Bizományosi: Balaton József) és Pálinkás György (MNB), további felhasznált források: 1, 2, 3)