Kifejlesztették a Lyme-kór megelőzésére szolgáló oltást

2021. április 10. 20:13

A Lyme-kór a kullancscsípés következtében alakulhat ki, azonban sokszor teljesen tünetmentesen, így előfordulhat, hogy a beteg észre sem veszi a betegséget, csupán évekkel később derülnek ki a hosszú távú következmények. Azonban egy massachusettsi orvos kifejlesztett egy oltást, amely megakadályozza az emberekben a Lyme-kór kialakulását.

2021. április 10. 20:13
null

A vakcinát már 2020 végén jóváhagyta az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság, így elkezdhették azt embereken is tesztelni. Az első fázisú klinikai vizsgálatot 66 emberen végezték el, és megfelelő eredmény esetén 2023 tavaszára már elérhető lesz az oltás.
Dr. Mark Klempner, a vakcina kifejlesztője már több mint egy évtizede dolgozik a Lyme-kór gyógyításán. Az Egyesült Államokban évek óta folyamatosan növekszik a kullancsok általi megbetegedések száma, így a kormány egymillió dollárt fektetett Klempner kutatásaiba.

Míg a hagyományos oltások során a beteg immunrendszerét ösztönzik az antitestek termelésére, addig az orvos által kifejlesztett PrEP fázis során az antitesteket közvetlenül el tudják juttatni a beteg szervezetébe, így az sokkal hatékonyabban fejti ki hatását. Így a hatóanyag végezne a kullancs-csípés okozta baktériumokkal, mielőtt az még megfertőzné a pácienst. Azonban a hatás csak kilenc hónapig tart, így az embereknek évente be kellene adatniuk az oltást. A teszteléseket a Nebraska állambeli Lincolnban végzik, mely valószínűleg az év végéig ki fog tartani. 

Klempner az alábbi nyilatkozta a kutatással kapcsolatban:

„Miután megértettük a megfertőződés utáni védelmi mechanizmust az emberi szervezetben, egy újféle megközelítéssel fejlesztettük ki a vakcinát. Nagyon reméljük, hogy hatékony és biztonságos lesz.”

A Center for Disease Control becslései szerint a Lyme-kór évente közel félmillió amerikait fertőzhet meg. Azonban nem csak az Egyesült Államokban, hanem Európában is aktívan foglalkoznak a kérdéskörrel, ugyanis a kontinensünkön is aggasztó méreteket öltött az utóbbi időben a Lyme-kór által érintettek száma. 

Egy magyar vállalat, a Lyme Diagnostics Kft. szintén rekordösszegű, nagyjából 1,1 milliárd forintos támogatást nyert az Európai Uniótól, hogy az eddigieknél megbízhatóbb diagnosztikai módszerrel segítsenek a Lyme-kór elleni küzdelemben.

A cikk szerzője Blősz Dalma
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!