Elképesztő teljesítmény a régmúltból: méterekkel helyeztek arrébb egy nyolcemeletes épületet

2021. április 22. 10:34

Talán hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az igazán nagy technikai újítások az elmúlt néhány évben jelentek csak meg, és 80-100 évvel ezelőtt még sokkal korlátozottabbak voltak a műszaki lehetőségek. Pedig az egyik, mai napig legizgalmasabb és elképesztőbb épület áthelyezésre még 1930-ban került sor az Egyesült Államokban.

2021. április 22. 10:34
null

Lehetetlen küldetés

Az Indiana Bell telefontársaság Indiana állambeli központja egy 1907-ben épült, nyolcemeletes, 11.000 tonnás épületben kapott helyet. 1929-ben aztán a társaság úgy döntött, hogy kinőtték a központot és nagyobb épületre van szükségük. Lehetetlen volt azonban egyszerűen csak lebontani az addigi székházat, mert akkor az építkezés teljes ideje alatt, ami nyilván hónapokat jelentett, nem csak a munka állt volna le a cégnél, hanem az általuk nyújtott telefonszolgáltatás is, az egész városban. Ráadásul pont a régi központ helyére szerették volna felépíteni az új épületrészt, de úgy, hogy a régit is megtartják. Nem maradt más megoldás, mint hogy áthelyezzék az addigi székhely épületét a telek hátsó részébe, ezzel teret engedve az új szárny építésének.

Mintha mi sem történt volna…

A költözés egy hónapos ideje alatt ráadásul zavartalanul folyt a munka a mozgó épületben, szabadon lehetett belépni és elhagyni azt, egy mozgatható fa járdának köszönhetően. Az épületet kiszolgáló összes közüzemi kábelt és csövet, köztük ezer telefonkábelt, elektromos kábeleket, gázvezetékeket, csatorna- és vízvezetékeket meg kellett hosszabbítani és rugalmasabbá kellett tenni, hogy a mozgatás közben is folyamatosan hibátlanul tudjanak működni és szolgáltatni. 

Sziszifusz is irigykedhetett

A munkát 1930 októberében kezdték, és a négy hét alatt a masszív acél- és téglaépületet centiméterenként helyezték 16 méterrel délebbre. Eközben 90 fokkal elforgatták, és így még további 30 méterrel nyugatabbra tolták. Az épület mozgatásához szükséges energia hihetetlenül nagy részét kézi működtetésű emelők szolgáltatták, de azért egy gőzgép ereje is támogatta a munkálatokat. Valahányszor felpumpálták az emelőket, az épület egyszerre kevesebb, mint egy centimétert mozdult el. Igazi aprólékos, de precíz munka. A hatalmas teljesítménnyel áthelyezett épület még további 33 évig állt az új helyén, aztán végleg átadta a stafétát egy új, modernebb építménynek. 

A cikket fordította Papp Helga.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!