Egész novemberre leállíthatják Németországban a vendéglátást és a kulturális életet

2020. október 28. 14:13

Egész novemberre leállíthatják Németországban a vendéglátást és az idegenforgalmat, és a művészeti és kulturális életet a koronavírus-járvány erősödése miatt – jelezte a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdai interjúban.

2020. október 28. 14:13
null

A legfontosabb a közoktatás és a napközbeni gyermekellátás működésének fenntartása. Ezeket a „prioritásokat gyorsan ki lehet jelölni”, de nagyon nehéz meghozni a hozzájuk szükséges döntéseket, vagyis „az utazásszervező cégek és a vendéglátósok, és a művészeti és kulturális élet leállítását egész novemberre” – mondta Jens Spahn a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaságnak.

Kiemelte, hogy ezen ágazatok működését be kell fagyasztani, „nullára kell állítani”, a vállalkozások kárát pedig egy állami támogatási programmal, egy nagyvonalú és célzott segélycsomaggal kell egyensúlyozni – mondta a miniszter.

Jens Spahn azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a járványhelyzet gyors romlása miatt az eredetileg tervezett pénteki időpont helyett már szerda délután megtartják a tartományi kormányfők állandó egyeztető fóruma – az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) - és a kancellár, Angela Merkel válságtanácskozását.

A miniszter elmondta: arra számít, hogy a járványügyi védekezésért felelős tartományok vezetői széttartó, tartományonként eltérő szabályozás helyett az egész országban egységesen érvényes járványlassító intézkedésekről állapodnak meg a kancellárral.

Ez azonban nem lesz elég, az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedésének feltartóztatásához minden egyes ember hozzájárulása szükséges. Közös, nemzeti erőfeszítés kell – mondta Jens Spahn.

Az újabb fertőzéshullámot most kell megtörni, ezért mindenkinek a minimumra kell szorítania a fertőzésveszéllyel járó – maszk nélküli, legalább 15 percig tartó, másfél méteres távolságon belüli – találkozásait, kapcsolatait.

 – mondta a miniszter, aki az otthonából nyilatkozott a közszolgálati médiatársaság SWR2 nevű rádiójának, mert elkapta a SARS-Cov-2-t, amely beszámolója szerint megfázásos tüneteket okozott nála. Mint mondta, tünetei enyhülnek és várhatóan egy hét múlva munkába állhat.

Elmondta, hogy igazolt fertőzöttként megtapasztalhatta a vírus természetét és az úgynevezett kontaktkutatásért, a fertőzési láncolatok megszakításáért felelős helyi egészségügyi hivatalok munkáját is. A szakemberek mindent beleadva dolgoznak, teljesítményük alázattal és hálával tölt el – mondta Jens Spahn.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 14 964 fertőződést regisztráltak Németországban. Ez új rekord, és majdnem a duplája az egy héttel korábbi 7595-nek.

A járvány kezdete óta 464 239 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 85-tel nőtt, 10 183-ra.

A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga az RKI legutóbbi, keddi adatai szerint 1,21. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 121 embernek adja át a kórokozót.

A Covid-19 betegség miatt intenzív osztályon kezeltek száma a legutóbbi, szintén keddi adatok szerint egy nap alatt 108-cal emelkedett, 1470-re. Nagyjából 45 százalékuk – 666 ember – gépi lélegeztetésre szorul. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a mintegy 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 5 százalékát foglalják el a Covid-19-ben szenvedők. Ugyanakkor számuk gyorsan emelkedik, az előző keddi 879-hez képest csaknem hatszázzal nőtt.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!