Tízmillió forintért kelt el Radnóti Miklós kézirata

2018. december 10. 09:39

Tízmillió forintért kelt el a Járkálj csak, halálraítélt című versnek egyetlen fennmaradt kézirata.

2018. december 10. 09:39

Ötmillió forintos kikiáltási árról indulva végül 10 millió forintért kelt el Radnóti Miklós klasszikusának, a Járkálj csak, halálraítélt című versnek egyetlen fennmaradt kézirata a Központi Antikvárium péntek esti árverésén.

Az aukción a kézirat mellett autográf levelek, műfordítások, fényképek és különleges Biblia-kiadvány is szerepelt – hangzott az M5 csatorna Kulturális Híradójában.

Bálinger Béla üzletvezető a műsorban elmondta, hogy a Járkálj csak, halálraítélt című művet a 20. század egyik legfontosabb versének tartja. „Tehát ez önmagában egy szenzáció lenne, ami ezt igazán különlegessé teszi, hogy van benne egy átsatírozott sor. Ugye azt kell tudni Radnótiról, hogy piszkozatot nem őrzött meg. Tehát az ő alkotói folyamatát nem nagyon lehet reprodukálni, mert minden piszkozatot megsemmisített" – mutatott rá, hozzátéve, hogy az aukciós tétellel egy halhatatlan mű születésének utolsó mozzanatát ismerheti meg az utókor. 

A műsorban elhangzott, hogy az antikvárium munkatársainak sikerült megfejteniük az átsatírozott verssort. Bálinger Béla kiemelte, hogy az eredeti verzióban a költő „villannak holnap a kaszák" sort írta, de végül ezt kisatírozta, és megszületett a végleges szöveg: „ejtik árnyuk a vadlibák".

A vers címét Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós felesége adta, aki naplójában a „legszebb" jelzővel emlegette ezt a művet. A vers először a mindössze pár kiadást megélt Gondolat című folyóiratban látott napvilágot.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2018. december 10. 14:01
Voltam azon a a helyen, ahol megölték. Mindig is a kedvenc költőm volt, és az is marad. Nagy kár érte! Még micsoda műveket írhatott volna!
janos88
2018. december 10. 13:45
----Megtalálja Meztelen Lányok a környéken itt van : Skrci.Me/Lanyok
VakzKommondor
2018. december 10. 10:11
Szörnyű Ennyi pénzből hány felcsút bérlet jönne ki? Miért kell hülyeségekre költeni?
Gyéressy Károly
2018. december 10. 10:00
Mert amúgy mennyi kézirata szokott lenni egy versnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!