Megrohamozták a nézők a Nemzeti Színházat

2013. január 28. 13:30

Szinte lehetetlen jegyet venni a Nemzeti Színház előadásaira március végéig. Az óriási érdeklődés miatt hétfőn délelőtt összeomlott a színház honlapja és az online vásárlási felület. A jegypénztárak előtt is nagy a sor: a színház pénztára előtt maga Alföldi Róbert kérte a sorban állók türelmét, az Andrássy úti iroda előtt pedig meleg teával kínálták a várakozókat.

2013. január 28. 13:30

A Nemzeti Színház márciusi előadásaira hétfőn 10 órakor kezdték árulni a jegyeket: az internetes vásárlás mellett a közönség megrohamozta a színházat és a belvárosi jegyirodát is. Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: az Andrássy úti jegyirodánál a Nagymező utcáig állt a sor a hóesésben, a várakozókat meleg teával kínálták. Tájékoztatása szerint a rendszer negyed tizenegykor omlott össze, mintegy fél óra múlva már sikerült helyreállítani és a jegyirodában már ki tudták adni a jegyeket, de az online vásárlás a túlterheltség miatt csak akadozva működik. A színház honlapján kér elnézést a nézőktől a technikai problémák miatt, az esetleges hosszabb várakozási időért a türelmüket kérik. Mint írják, az online vásárlással kapcsolatos probléma helyreállításán még dolgoznak.

Gálos Orsolya elmondta, hogy Alföldi Róbert – aki délelőtt épp a Gothár Péter rendezte Amphytrion című előadásban próbált színészként – személyesen kérte a sorban állók türelmét a Nemzeti épülete előtt. A kommunikációs vezető szerint gondoltak arra, hogy nagy lesz az érdeklődés a színház előadásai iránt, megpróbáltak felkészülni erre, ám ekkora rohamra és arra, hogy ez technikai összeomlást is eredményez, nem számítottak. „Ezeket a tapasztalatokat a következő hónapban igyekszünk hasznosítani” – tette hozzá. Kiemelte, hogy az elmúlt években sikerült a nézők szeretetét elnyerniük, élvezték a közönség folyamatos érdeklődését. Vélekedése szerint a jegyvásárlási roham azzal magyarázható, hogy aki még esetleg valamit kihagyott a repertoárból, azt szeretné gyorsan bepótolni az évad végéig, mivel ezeket az előadásokat valószínűleg a későbbiekben már nem lehet majd látni.

Alföldi Róbert az évad végén, június 30-án távozik a Nemzeti Színház éléről, utódja Vidnyánszky Attila lesz.

 

Fotó: Nemzeti Színház Facebook

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2013. január 28. 16:31
hm már most elválik a szar a májtól. a kommentelők között is.
Arslan
2013. január 28. 15:39
És most mi van? :D Jómagam sokkal inkább operakedvelő vagyok. A Magyar Állami Operaházba a bérletek július óta elfogytak erre a szezonra, amikor októberben jegyet akartam venni az egyik előadásra a jegypénztárnál hangosan kinevettek, mert NINCS már. A magam részéről láttam pár Alföldi-darabot, érdekesek, a művészeti értéküket nem vonom kétségbe (akkor sem, ha nem tetszettek), de szerintem nem a Nemzetibe valók. Ebben a kérdésben én konzervatívabb vagyok, a Nemzeti Színház feladata, hogy a nagy hazai és nemzetközi klasszikusokat világszínvonalon prezentálják. Az (szerintem) nem a kétes erkölcsiségű és/vagy felfogású darabok helyszíne kéne hogy legyen, hanem az örökbecsű daraboké, melyek körül nincs vita. Alföldit inkább tudnám elképzelni valamiféle kísérleti-rétegszínház élén, ahol kiélheti művészi ambícióit és persze ahonnan egy-egy jólbejáratott, mindenki számára befogadható darabot vendégül láthat a Nemzeti is. A Metropolitan Opera-ban vagy a Scala-ban sem "szopós-baszós" operákat mutatnak be, hanem a nagy klasszikusokat, a lehető legjobb szereposztásban.
én vagyok a náci next
2013. január 28. 15:27
"Megrohamozták a nézők a Nemzeti Színházat" Jujj , de izgalmas !"Lőttek" is , Robika ? Hú de érdekes !Vigyen a bátyám még egy kis vazelint ? hm!
ottapont
2013. január 28. 15:25
'hogy te egy mekkora fasz lehetsz,azt el sem bírom képzelni,de hogy tetves nemzetvesztő nyilas-náci-jobbikos vagy az olyan biztos mint hogy itt ülök a gép elött és én szégyenlem magam az egész családod helyett,ha van neked ilyen egyáltalán és nem az ős-turul öklendett erre a földre te isten barma' 'Ennek a tuskónak idézhetsz. Primitív kétlábú, ha egyáltalán az.' 'Mocskos nyomorult férgek!!!!' 'Ennyi frusztrált kommentelő majmot is ritkán lehet itt látni.' Ki ne ejtsétek a magaskultúra füstölgő fáklyáját égő kezetekből mert végleg sötétségbe borul e hon !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!