Őrizem a szemed

2010. február 25. 12:07

Hetvenöt képzőművészeti alkotáson, számtalan képen, filmrészleten és versen keresztül mutatják be Csinszkát Debrecenben a Modemben Ady, Babits és Márffy múzsáját.

2010. február 25. 12:07
Boncza Berta – vagy ahogyan mindenki ismeri: Csinszka – a magyar irodalom történetének legismertebb múzsája, Ady Endre kései költészetének legfőbb inspirálója. Azt kevesebben tudják, hogy Ady halálát követően Babits Mihály szerelme lett, majd feleségül ment a korszak egyik legjelentősebb magyar festőművészéhez, Márffy Ödönhöz. A házasság ösztönzőleg hatott Márffy művészetére is – ezt bizonyítja az a közel száz műalkotás, amely február 25-től Debrecenben látható, A másik Csinszka című tárlaton.
 
A Rockenbauer Zoltán kurátori közreműködésével megvalósuló kiállítás kronológiai rendje Ady temetésétől Csinszka haláláig tart. Megjelennek az irodalmi vonatkozások is – eredeti dokumentumok, archív filmek és hangfelvételek formájában. Ez utóbbiak között vannak régiek így például Ady egyik versét Latinovits Zoltán előadásában hallhatják a látogatók, de készültek új felvételek is Cserhalmi György és Ráckevei Anna közreműködésével. A másik Csinszka az eddigi legnagyobb Márffy-kiállítás Magyarországon.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!