Görögország legalizálta a melegházasságot

2024. február 16. 06:15

Görögország az első keresztény ortodox többségű országként legalizálta az azonos neműek házasságát.

2024. február 16. 06:15
Gay Pride Parade In Athens

Legalizálta az azonos neműek házasságát Görögország. Emellett az azonos nemű párok mostantól törvényesen fogadhatnak örökbe gyermekeket – írta meg a BBC.

A görög törvényhozás a csütörtöki 176-76 arányú parlamenti szavazás után fogadta el az új jogszabályt.

Kirjákosz Micotákisz, görög miniszterelnök azt mondta, hogy az új törvény „megszünteti a korábbi súlyos egyenlőtlenséget”. A parlamenti döntés megosztotta az országot: a készülő új jogszabály bevezetését hangos társadalmi vita kísérte, heves ellenállással, amelyet az ortodox egyház vezetett. Támogatói még tiltakozó gyűlést is tartottak Athénban. A folyamatot azonban nem sikerült megállítaniuk.

Sokan transzparenseket helyeztek el, kereszteket tartottak, imákat olvastak és bibliai részeket énekeltek a főváros Syntagma terén. Az ortodox egyház feje, Jeromosz érsek szerint 

az intézkedés megrontja Görögország társadalmi kohézióját.

A törvényjavaslatnak csupán egyszerű többségre volt szüksége ahhoz, hogy átmenjen a 300 tagú parlamenten. Kirjákosz Micotákisz miniszterelnök támogatta a törvényjavaslatot, de az ellenzéki pártok támogatására is szüksége volt ahhoz, hogy átmenjen a javaslat a törvényhozáson. Egyedül a jobbközép kormánypárt pár tucat képviselője ellenezte a kérdést.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Nikolas Kokovlis/NurPhoto via Getty Images

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
palika-2020
2024. február 16. 20:24
Nem értem miért akar mindenki pokolra jutni? Azt hiszitek, hogy az nyaralás lesz? … vagy nem hisztek semmit csak hoztok egy mindenkinek ártó törvényt mert jó dolgotokban kell csinálni valami baromságot.
Dunhill67
2024. február 16. 18:36
fontos,igen fontos döntés ....hisz államadósságuk is alig van,de ez nagyon fontos probléma volt,amit orvosolni kellett
KBA98
2024. február 16. 17:09
A görögöket gondolom a pénz aktivizálja ilyen baromságokra! Ergo a valaha szép görög harcosok most leköpnék őket!
Spiritmonger
2024. február 16. 12:39
Jelentkezzen az, akinek a hetetoszexuális házassága attól kevésbé érvényes, hogy buzik is házasodhatnak. Kíváncsi vagyok, hogy miben sérti a buziházasság az ő heteroszexuális házasságukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!