Az amerikai lap nagyon belezavarodott a szenátorok és a magyar kormány ügyébe

2024. február 19. 09:39

A The Washington Post szerint az amerikai szenátorok érkezése nagy nyomást gyakorolhat a magyar kormányra a svédek NATO-csatlakozását illetően, csakhogy a portál utóbb elismerte, egyetlen miniszterrel sem találkoztak a tengerentúli politikusok.

2024. február 19. 09:39
null

Több cikkben is beszámol az amerikai szenátorok budapesti látogatásáról a The Washington Post, ám azok teljességgel ellentmondanak egymásnak: az egyikben például arról ír, hogy a politikusok nagy nyomást gyakorolnak Magyarországra Svédország NATO-csatlakozásának ügyében, a másikban viszont leszögezik, hogy egyetlen kormánytaggal sem találkoztak. Sőt, egyikük, Jeanne Shaheen demokrata szenátor maga is azt mondta, kiábrándítónak tartja, hogy a magyar kormányból senki sem találkozik a delegációval.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a politikusok érkezése előtt már jelezte:

Nem érdemes nyomásgyakorlással próbálkozniuk, hiszen Magyarország szuverén ország, az Országgyűlés így nem különböző kongresszusi delegációk látogatása alapján hoz döntéseket.

Hozzátette, ettől függetlenül örül az érkezésüknek, hiszen így a saját szemükkel láthatják, hogy mindaz, amit olvashatnak a liberális amerikai portálokon Magyarországról, szemenszedett hazugság.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: David Pressman Facebook-oldala

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindenhova
2024. február 22. 10:03
Kommenteket olvasva már csak azt nem értem, miért dislájkoljátok a cikket?
Szabó Sándorka
2024. február 19. 15:03
Nagyanyámnak volt egy mondása `Gyere nálunk beszéljünk semmit`. Hát ez a híres látogatás körülbelül így néz ki. Eljöttek ide, hogy mi? Egy országba ha valaki el akar érni valamit akkor a vezetőkkel kell tárgyalni. Magyarországon nem a farok csóválja a testet mint a USA-ba.
szilvarozsa
2024. február 19. 14:41
Viszonozták Marha-Zaj és Kész Zoltán 2019-es amerikai látogatását! :)))) Ez ugyanolyan olyan jól sikerült!
szilvarozsa
2024. február 19. 14:29
Turisták. Isten hozta őket! Remélem tetszett nekik Magyarország!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!