Hihetetlen összegbe kerül Olaszországnak a migránsok áthelyezése Albániába

2023. november 08. 20:02

Két migránstábort állítanak fel és működtetnek Albániában olasz pénzből.

2023. november 08. 20:02

Olaszországnak évi több mint száz millió euróba kerül a menedékkérők áthelyezése Albániába – derül ki a két ország megállapodásának szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumaiból. Giorgia Meloni olasz és Edi Rama albán miniszterelnök hétfői bejelentése szerint 

két migránstábort állítanak fel és működtetnek Albániában olasz pénzből.

Az olasz és az albán sajtóban is közölt kilencoldalas, tizennégy pontból és két mellékletből álló szándéknyilatkozat a következő öt évre szól, és további öt évre meghosszabbítható.

Ezt is ajánljuk a témában

Róma kötelezte magát, hogy a megállapodás hatályba lépésétől számított kilencven napon belül 16,5 millió eurót utal át Tiranának, és azt az összeget minden egyes évben kifizeti. Az olasz fél további százmillió eurót helyez el egy albániai bankszámlán garanciaként.

Azokat szállítják az albániai táborokba, akik az olasz hatóságok által végzett tengeri mentés során érkeznek Olaszországba, a civilek által kimentettek migránsokat nem szállítják oda. A két tábor egyszerre háromezer embert tud befogadni, ami olasz számítások szerint évente 39 ezer migránst jelent.

(MTI)

Kép: MTI/EPA-KEYSTONE

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kbs-real
2023. november 09. 07:49
Megéri.
Chekke-Faint
2023. november 09. 06:49
Tehát irány Koszovó Albáni a és déli magyar határ. Ezt tuti, hogy kitervelt terheléses támadás Magyarországra. Kedves ez a Meloni velünk.
Chekke-Faint
2023. november 09. 06:47
Nagyon jó lesz Európának. De ugye ez nincs benne a soros Európát leigázó tervében?
Szerintem
2023. november 09. 06:44
Ha tudni nem is, de lehet sejteni, hogy onnan majd szélnek eresztik a migriket az EU határai felé. Mert mit csinálnak ott velük, hová lesznek onnan? Biztos nem gyűjtögetik őket a végtelenségig. Visszatoloncolni meg nincs hová, különben megtehetnék azt már az olaszok is. Szép bevételük lesz az albánoknak, duplán is. Egyszer az olaszoktól amikor odaviszik, aztán amikor az embercsempészeik tovább küldik a migriket az EU felé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!