Szilárd joghurttal fogadták a pápát Mongóliában (VIDEÓ)

2023. szeptember 01. 11:34

Ferenc pápa pénteken érkezett az ázsiai országba, hogy meglátogassa az ott élő katolikus közösséget.

2023. szeptember 01. 11:34

Ferenc pápát és kíséretét szállító repülőgép közel 10 órás éjszakai repülés után szállt le mongol fővárosban, Ulánbátorban. 

A pápát a repülőtéren egy hagyományos ruhába öltözött nő szilárd joghurttal kínálta, ami a mongolok szokásos üdvözlő gesztusa. Ezt követően az egyházfőt egy díszes kék-piros egyenruhát viselő, puskát tartó díszőrség elé tolták.

Mutatjuk az érkezés pillanatait:

Az első találkozója szombaton lesz, amikor is részt vesz egy hivatalos fogadóünnepségen, és beszédet mond majd a kormány vezetői és diplomatái előtt – számolt be róla a todayonline.

Az autópályán elhelyezett mongol és vatikáni zászlókon, valamint a konvoj elhaladása miatt feltorlódott forgalomtól eltekintve alig volt jele annak, hogy a pápa a városban van. Az ázsiai ország lakosai ugyanis túlnyomórészt buddhista felekezetekhez tartoznak.

A Mongóliában élők mindössze 2%-a vallja magát kereszténynek”

Mongóliában összesen 1450 katolikus él, ezért is kiemelt jelentőséggel bír a pápa jelenléte az országban élő keresztény közösség számára. Ez a gesztus része a pápa azon politikájának, hogy felhívja a figyelmet a társadalom és a világ perifériáján élő embe

rek problémáira. Ferenc pápa a legtöbb nyugat-európai országban még nem járt.

Ezt is ajánljuk a témában

A pápa hétfői távozása előtt több vallási eseményen is elnököl, amelyek középpontjában a vasárnapi, a Sztyeppei Arénában tartott szentmise áll. Emellett részt vesz majd egy vallásközi istentiszteleten, és felavat egy jótékonysági központot, amely a rászorulókon segít, vallásra való tekintet nélkül.

***

Nyitókép: MTI/EPA

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sagirdilsiz-2
2023. szeptember 01. 13:28
kask (perzsa: کشک Kašk, kurd: keşk), qurut (tuván és kirgiz: курут, kazah: құрт, türkmén: gurt, üzbég: қурт, azerbajdzsáni: qurut, pastu: kurután), pastu: ق,روAr kurután թան chort'an), vagy aaruul és khuruud (mongolul: ааруул vagy хурууд) a közel-keleti, a kaukázusi és a közép-ázsiai konyhában népszerű tejtermékek sora. A Kashk Szűrt joghurttal lecsepegtetett íróból (különösen a lecsepegtetett qatiqból) vagy lecsepegtetett savanyú tejből készül, formázva és megszáradva. Sokféle formában elkészíthető, például golyókba forgatva, csíkokra szeletelve, darabokra formázva.
bölcsuhú
2023. szeptember 01. 13:06
Az is a finom, nem az itthoni nyúlós! Pár éve véletlenül itthon is gyártottak hasonlót, de gyorsan ki is vonták a forgalomból! Nem volt EU kompatibilis!
I feel the earth move under my feet
2023. szeptember 01. 12:44
Gréczy Zsolt yoghurtos alsónadrággal próbált örömöt szerezni gyanútlan hölgyeknek...
Mandiner444hu
2023. szeptember 01. 11:56
Szép kiállás ez Feri bácsitól. Respect
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!