„Különleges kapcsolat van köztünk” – nyilatkozta a jövő héten Oroszországba látogató török elnök.
Sszeptember első hetében Recep Tayyip Erdogan török elnök Oroszországba látogat, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon. A török államfő szeptember 4-én érkezik meg Szocsiba,
ahol elsősorban a fekete-tengeri gabonaegyezmény felélesztése lehet a téma.
Ugyanakkor más fontos, háborúval és gazdasággal kapcsolatos témák is szóba kerülhetnek a két államférfi találkozóján, akik legutóbb tavaly októberben találkoztak Kazahsztánban, ahol a Kreml állítása szerint nem beszéltek az ukrajnai háborúról.
Idén március óta, az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs miatt Putyin nem hagyta el Oroszországot, Erdogan pedig eddig nem tett látogatást Moszkvában. A találkozó előtt sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon most milyen a viszony kettejük között. Erdogan, aki már többször megkapta a Putyin barátja jelzőt, az utóbbi hónapok nyilatkozatai alapján inkább szeretne a Nyugat, Európa felé nyitni. Július elején például
biztosította Volodimir Zelenszkijt arról, hogy támogatják Ukrajna felvételét a NATO-ba,
és ugye Törökország már több mint húsz éve vár arra, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
A történelem során a két ország viszonya hol barátságos, hol kifejezetten ellenséges volt. Az Oszmán és az Orosz Birodalom fennállásának idején a két állam vezetői komoly ellenfelet és riválist láttak egymásban, és
nem egy háborút megvívtak ez idők alatt.
Oroszország többször is megkísérelt a Balkánon és a Boszporusz mentén terjeszkedni a törökök rovására. Emellett nem elhanyagolható vallási ellentét is feszült a két birodalom között. Míg az Oszmán Birodalom az iszlám hit élharcosa volt, az oroszok az ortodox kereszténység zászlóshajójaként tekintettek magukra.
Ilyen légkörben fordultak rá az első világháborúra, ami aztán a két birodalom felbomlásával jelentős fordulatot hozott. Miután a Lenin vezette bolsevik kormány támogatta Atatürk szabadságharcát, és ezáltal hozzásegítették a törököket fontos területek megszerzéséhez, a két ország közti viszony valamelyest oldódott.
A barátság nem tartott sokáig, a második világháború után a Szovjetunió területi követelésekkel fordult Törökország felé.
Kelet-Anatóliából akartak megkapni részeket, ezzel is növelve a befolyásukat a Fekete-tengeren. Bár Sztálin halála után a Szovjetunió felhagyott ezekkel a kísérletekkel, a hidegháború ideje alatt Törökország és a Szovjetunió viszonya is fagyos volt, egészen az utóbbi 1991-es felbomlásáig.
A két ország hamarosan egymás fontos kereskedelmi partnerévé vált. Míg Oroszország lett Törökország első számú energiaellátója, egyre több török cég jelent meg orosz földön. A világ legnagyobb területű országának lakói pedig innentől kezdve legnagyobb arányban Törökországba utaztak nyaralni.
Bár a háborús kérdésekben (szíriai polgárháború, örmény népirtás vagy a koszovói konfliktus) többnyire nem egy oldalon állnak, az ukrajnai invázió kitörése óta mindkét ország gazdasági partnereként,
Törökország igyekszik mediátori szerepet betölteni.
Az elmúlt két év török külpolitikáját jól jellemzi az egyensúlyra való törekvés Oroszország és a Nyugat között. A Foreign Policy cikke szerint Erdogan többek között ennek is köszönheti legutóbbi választási sikerét. A háború kitörése óta rengetegen menekítik vagyonukat Törökországba vagy éppen oda menekülnek a hadkötelezettség elől.
A konfliktus első évében 1363 új orosz céget alapítottak Törökország területén, és több mint 155 ezren kaptak menedéket az országban.
Az mindenképp egy jelentős gesztus Oroszország felé, hogy Törökország volt az egyetlen NATO-tagállam, amely nem vezetett be gazdasági szankciókat Oroszország ellen, és nem tiltotta ki az orosz légi forgalmat a légteréből.
Ugyanakkor a nyugati katonai szövetség tagjaként Ankara Ukrajnát támogatja a háborúban. Mivel mindkét országgal osztozik a Fekete-tengeren, igyekszik mindkét irányba készségesnek és segítőkésznek látszani. Míg Ukrajnát drónokkal támogatták, s hozzásegítették őket a fekete-tengeri gabonaegyezmény megvalósulásához, továbbra is Oroszországtól szerzik be az olaj- és gázellátásuk nagy részét, támogotva a szankciókkal sújtott országot. Az Ukrajnának nyújtott támogatásokat még maga a Kreml is úgy értékelte, hogy amíg nem lépnek át egy piros vonalat, és nem küldenek harckocsikat és vadászgépeket, addig Törökország beavatkozása számukra elfogadható.
A májusi törökországi választás előtt Putyin támogatásáról biztosította az azóta újraválasztott elnököt. Nem sokkal később Erdogan is úgy nyilatkozott : „Különleges kapcsolata van Putyin elnökkel, ami egyre csak jobb lesz”. Kettejük barátsága persze inkább a diplomáciáról szól, mint a személyes szimpátiáról.
Májusban a CNN-nek adott interjújában Erdogan arról beszélt,
hogy a két országnak kölcsönösen szüksége van egymásra.
„A Nyugat nem éppen kiegyensúlyozottan viszonyul Oroszországhoz, pedig egy ilyen országhoz kiegyensúlyozottságra van szükség. Mi nem vagyunk a nyugati állásponton az oroszok elleni szankciókat illetően” – vélekedett a szankciókról annak idején.
Erdogan nyitása az oroszok felé egyfajta függetlenedési kísérlet a Nyugattól. Ugyanakkor nem akar teljesen elszakadni sem az USA-tól, sem Európától.
Az idei török elnökválasztásokon Kemal Kılıçdaroğlu, az egyesült ellenzék jelöltje azt ígérte: amellett, hogy fenntartja a jó kapcsolatot Moszkvával, Európával és Amerikával is a lehető legjobb viszonyra törekszik. Ez jól mutatja, hogy a földrajzi közelség miatt
Törökországban még a leginkább nyugatbarát politikusok szerint sem opció teljesen szembeszállni Oroszországgal,
és koránt sem biztos, hogy Kılıçdaroğlunak jobban sikerült volna egyensúlyoznia a két nagyhatalom között, mint Erdogannak.
Európa kapujában, Oroszország szomszédságában Törökországnak nagyon nem mindegy, kivel milyen a kapcsolata. 1952 óta tagja a NATO-nak, 1987-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Unió elődjének számító Európai Közösséghez, amely kérdésben 2005 óta tartanak a tárgyalások, és még mindig nem történt érdemi előrelépés az ügyben.
NATO-tagállamként szoros együttműködésben van az USA-val a terrorizmus elleni küzdelemben.
Ugyanakkor az ország érdeke, hogy az őt körülvevő országokkal is jó viszonyt ápoljon, különösképpen a regionális nagyhatalmakkal: Kínával és Oroszországgal.
Törökország szempontjából gazdasági okokból megengedhetetlen, hogy a pár évvel ezelőtti ellentét újra felüsse a fejét Oroszország viszonylatában. 2015-ben azután romlott meg a két ország viszonya, hogy Törökország kilőtt egy a légterébe behatoló orosz gépet a szír határ közelében.
Első számú kereskedelmi partnerként, és az USA-tól és Európától való függetlenedés eszközeként Ankarának szüksége van Moszkvára. A szíriai háború miatt kialakult konfliktust követően az orosz bojkott komoly anyagi kiesést okozott a török turizmusban is, amely így a turisták 10 százalékát veszítette el.
De a kapcsolat elmérgesedése ugyanígy érezhető volt a török mezőgazdaságban, miután az oroszok nem vásárolták meg a török gabonát, ahogy a török építkező cégeket is kitiltották az országból.
Végül Erdogan 2016-os bocsánatkérő levele javított a helyzeten, és szép lassan javulásnak indult a két ország közötti kapcsolat. Ez a tapasztalat viszont megerősítette a török elnökben, hogy
szüksége van az oroszokra, akiknek szintén jól jön egy nyugati kapcsolatokkal bíró szövetséges nagyhatalom.
A két államfő tanácskozása tehát sokkal inkább egy megfontolt tárgyalás lesz két, egymást kölcsönösen tisztelő politikus között, mintsem egy baráti összejövetel. Ugyanakkor egyikük sincs könnyű helyzetben, hiszen Oroszországnak egy olyan NATO-tagállammal kell tárgyalnia, amellyel nem azonosak az érdekei. Erdogannak pedig úgy kell megőriznie a jó viszonyt óriási szomszédjával, hogy közben a Nyugat ne bélyegezze meg, és nyitva maradjanak a kapuk egy esetleges EU-csatlakozás felé.
„A bővítés most újra beindult, de ha ebből Törökországot kihagyják, az stratégiai hiba lesz” – mondja Mehmet Kemal Bozay. A török külügyminiszter-helyettessel az NKE-n tartott előadása után beszélgettünk a török stratégiai gondolkodásról, a világrendváltásról, Törökország EU-aspirációiról, valamint arról, miért kiemelt kapcsolat számukra a magyar. Interjúnk.
Egy youtube-csatorna a nyilvános adatok alapján bemutatja, hogy egy valós háborúban milyen erőviszonyok lennének a két szövetség között.
Az FV104 Samaritan típusú járművet evakuálás során vetik be.
Oroszország már képtelen olajat exportálni.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.
Mitch McConnell szerint a magyar kormány éppen azokkal a hatalmakkal barátkozik, amelyek biztonsági fenyegetést jelentenek a nyugati szövetségi rendszerre, amelynek Magyarország is a része.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
