Igazságügyi reformcsomagot fogadott el a magyar kormány, de Vera Jourovának ez sem elég

2023. május 04. 10:10

„Ez még nem elég ahhoz, hogy Magyarország uniós pénzt kapjon” – fogalmazott a brüsszeli politikus.

2023. május 04. 10:10
null

A magyar parlament elfogadta azt az igazságszolgáltatás függetlenségét javító jogszabálycsomagot, amelynek tartalmát az Európai Bizottsággal is egyeztette a magyar kormány. Az Országgyűlés 151 igen szavazattal és 23 tartózkodás mellett fogadta el az egyes igazságügyi tárgyú törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódó módosítását. A javaslat – amelyet az igazságügyi miniszter március elején még más címmel, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos szabályok módosításáról szóló törvényjavaslatként terjesztett be a parlamentnek – a törvényalkotási bizottság révén jelentősen módosult, miután Varga Judit bejelentette, megállapodtak az Európai Bizottsággal az igazságügyi csomagról a kohéziós forrásokhoz és a helyreállítási alapokhoz való hozzájutás érdekében.

Miről is van szó pontosan?

Az új rendelkezések alapján a jövőben az Országos Bírói Tanács jogi személyiséggel, önálló költségvetéssel rendelkezik, és bővülnek a feladatai, munkáját titkárság segíti. Az OBT új feladatai között van egyebek mellett, hogy az általános központi igazgatás területén a bíróságokat érintő jogszabály alkotására tehet javaslatot, valamint véleményezi az igazságszolgáltatási rendszert érintő jogszabályok tervezetét.

Kivezetik a jogrendszerből azt a lehetőséget, hogy a közhatalmat gyakorló szervek, hatóságok alkotmányjogi panasszal fordulhassanak az Alkotmánybírósághoz (Ab). Az OBT azonban megkapja ennek jogát: az Ab-hez fordulhat az igazságügyi miniszterrel szemben, ha a miniszter eltér az OBT véleményétől a bírói álláspályázatok elbírálásával kapcsolatos rendeletek esetén. Az OBT akkor is az Ab-hez fordulhat, ha nem biztosítják számára az igazságszolgáltatási rendszert érintő jogszabály tervezetének véleményezését. Megszűnik annak lehetősége, hogy az alkotmánybírók kérelmezhessék a bíróvá történő kinevezésüket, de ez nem vonatkozik a korábban is bíróként szolgáló alkotmánybírókra.

Változik az ügyelosztás rendje a Kúrián: a bírói tanács és a kollégium véleménye helyett ezen testületek egyetértésére van szükség az elfogadásához. Ezentúl az választható az Országos Bírósági Hivatal elnökévé, aki legalább két évig bírósági vezetői tisztséget töltött be, továbbá rendelkezik a tisztség betöltéséhez szükséges függetlenséggel, feddhetetlenséggel, pártatlansággal és integritással. A köztársasági elnök csak olyan személyt javasolhat OBH elnöknek, akiről az OBT megállapította, hogy megfelel a kinevezési feltételeknek. Ugyanilyen rendelkezések vonatkoznak a Kúria elnökére: a hatályos feltételeken túl legalább kétéves kúriai bírói tapasztalattal kell rendelkeznie. A Kúria elnöke nem választható újra, személyére az államfő azok közül javasolhat valakit, akiről az OBT megállapította, hogy megfelel a kinevezési feltételeknek.

A bírósági vezetői tisztségekre vonatkozó pályázatok esetében bővült a Kúria bírói tanácsának és kollégiumainak véleményezési jogköre, így nem fordulhat elő, hogy a véleményező szerv javaslatától eltérő döntést hoz a Kúria elnöke. A törvény június 1-jén lép hatályba.

Jourovának ez sem elég

Ezzel kapcsolatban szólalt meg az Euronewsnak Vera Jourova értékért és átláthatóságért felelős uniós biztos, azt mondta, „ez egy nagyon jó lépés, Magyarország megfelelően reagált”.

Ez azonban még nem a történet vége. A törvényeket elemezzük, azoknak hatályba kell lépniük, és végrehajtási lépéseket is kell tartalmazniuk”

– fogalmazott.

A brüsszeli politikus szerint ez a csomag csak négy mérföldkövet jelent abból a 27-ből, amelyet a tagállamok előírtak Magyarországnak az uniós forrásokhoz való hozzáférések érdekében. Vera Jourova kitért arra, hogy a vállalások teljesítésének elemzéséhez az összes dokumentumot meg kell kapnia az Európai Bizottságnak, az első kifizetési kérelemhez pedig mind a 27 mérföldkőnek a végrehajtása kell. Mindez azt jelenti, hogy továbbra is nehezen megjósolható, mikor érkezhetnek Magyarországra uniós források.

(MTI, Euronews)

Nyitókép: MTI/EPA/Reuters/Francois Lenoir

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZperXXL
2023. május 05. 14:20
Felejtsük már el ezt a szarházi EU-t, hozzunk létre egy egyenlőségen alapuló szövetséget és éljünk boldogan.
Obsitos Technikus
2023. május 04. 21:02
Soha nem fogjuk megkapni, és a bírói kar tele lesz feketeöves genderharcosokkal.
ertönszena
2023. május 04. 17:59
Bűzlő brüsszeli mocsár.
írmag
2023. május 04. 17:33
Hátha öt centi, akkor is öt centivel hosszabb! És így tovább!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!