„Stresszeli” a kígyókat a Moulin Rouge egyik kígyós száma, ezért leveszik a műsorról

2023. május 11. 14:41

Az állatvédők szerint a napi másfélórás utazás is megviseli az állatokat.

2023. május 11. 14:41
null

A párizsi Moulin Rouge az állatvédő csoportok tiltakozása miatt levett a műsoráról egy régóta futó műsorszámot, amelynek szereplője egy vízzel teli tartályban úszik, ahova kígyókat dobnak be – számolt be róla csütörtökön a The Guardian. Az 1889-ben alapított kabaré, amelynek vendégköre főleg turistacsoportokból áll, sokáig próbálta mentegetni a kígyók szerepeltetését, és

2024-re tűzte ki azt az időpontot, amikortól nem alkalmaz élő állatokat a műsorszámaiban.    

Az állatvédők demonstrációi és a párizsi városvezetéstől kapott figyelmeztetés miatt azonban a Moulin Rouge végül beadta a derekát, és keddi közleményében bejelentette, hogy többé nem tűzi műsorra a kígyós számot. Az állatvédők és a városi illetékesek is kegyetlenségnek tartották, hogy a szárazföldön élő kígyókat a víztartályba dobják, ahol vonaglanak, amíg egy táncosnő előadja a számát.

Történelmi lépés

A műsorban két kígyófajt használtak, délkelet-ázsiai kockás pitont és tigrispitont, amelyek védettek és szárazföldön élnek. A természetben már mindkét faj egyedeit látták úszni, ugyanakkor a műsorszámhoz ragasztószalaggal akadályozták meg, hogy a kígyók harapni tudjanak, vagy a tartály vizébe ürítsenek. Amandine Sanvisens, a párizsi Animaux Zoopolis állatvédő csoport szerint a kígyókat erősen stresszeli, amikor a tartályba helyezik őket, emellett egy szűk fémládában szállítják őket nap mint nap a helyszínre, ami másfélórás utazást jelent.

A revüszínház döntését az aktivista történelmi lépésnek nevezte,

amely helyes irányba, az állatok fogságban tartásának franciaországi megszűntetése felé vezet. A Moulin Rouge tavaly azt közölte a Le Parisien című lappal, hogy a varietében soha nem bántalmaztak és soha nem is fognak bántalmazni állatokat.

(MTI)

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Nicolas Cégalerba / Biosphoto / AFP

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bandi-NER
2023. május 11. 16:46
A sebesség stresszeli, amihez nincsenek hozzászokva.
Csubszi
2023. május 11. 16:45
Honnan tudják, megkérdezték a kígyót? Újabb liberális faszság! Lehet. hogy a kígyónak éppen tetszik az ilyen szocializálódás!
tomtam
2023. május 11. 16:40
A produkció nem az igényes közönségnek szól. Akkor sem, ha nem látszik a ragasztószalag.
rollotomasi
2023. május 11. 15:56
Ha minden állat/környezetvédő meg woke baromságnak engedünk, néhány éven belül mindenki zsákruhában, mezítláb fog közlekedni gyalog, megszűnnek az emberi kapcsolatok, monokultúrás növényeket és sáskákat fognak velünk etetni, nem lesz szex (kivéve persze az ordas buzikat), aztán végső aktusként az emberiség közös öngyilkosságot követ el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!