Brüsszel ma a homofóbia elleni világnapra hívta fel a figyelmet

2023. május 17. 18:09

Ugyanakkor rámutattak, hogy az LMBTQ-közösség tagjainak az afrikai és arab országokban a legszörnyűbb a helyzetük.

2023. május 17. 18:09
null

Szivárványos zászlókkal van tele a brüsszeli EU negyed, és ezen szimbólum látható az Európai Unió webportálján is a homofóbia elleni világnap alkalmából. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1990. május 17-én mondta ki, hogy a homoszexualitás nem betegség, azóta ezért tartják minden évben ezen a napon a homofóbia elleni világnapot – írta meg az Euronews.

Az EP emlékeztet rá, hogy a meleg egyenjogúság tekintetében számos országban is jelentős eredményeket sikerült elérni az elmúlt évtizedekben, ennek ellenére a leszbikusoknak, melegeknek, biszexuálisoknak és transzneműeknek sok helyen

még ma is komoly diszkriminációval kell szembenézniük

– tájékoztatott a lap.

A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségek tagjainak azokban az afrikai és arab országokban a legszörnyűbb a helyzetük, ahol a homoszexualitásért még mindig börtön vagy halálbüntetés jár. Az EP arra is felhívta a figyelmet, hogy még az Európai Unión belül sem egységes a helyzet. Például amikor egy pár külföldön szeretne új életet kezdeni, akkor előfordulhat, hogy nem ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint a hazájukban.

***

Nyitókép: VALERIA MONGELLI / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. május 18. 18:21
Ma már nem a homophóbia a veszély, sokkal inkább a ciszfóbia. A 15 éves fiam minap új megvilágításba helyezte számomra az LMBTQ-témát. Azt hiszem ö van legközelebb az igazsághoz. Öszerinte ugyanis a homoszexualitás és az egész LMBTQ holdudvar léte annak a bizonyítéka, hogy a természetnek is van humorérzéke. A kölökböl lehet, hogy filozófus lesz... Ekkora bölcsességet még nem hallottam, mennyire igaza van.... A múltkor is azzal jött haza az iskolából, hogy "Apu, megcáfoltam Kantnak a morálelméletét!" Büszkén dagadó mellel kérdeztem töle: "Tényleg? És mire jutottál?" Erre ö: "Olvasd el ott van az ellenörzö füzetemben." Mondanom sem kell, hogy azonnal megbocsátottam neki és együtt szidtuk a kémiatanárt.
Nehidd El
2023. május 18. 16:03
"Ugyanakkor rámutattak, hogy az LMBTQ-közösség tagjainak az afrikai és arab országokban a legszörnyűbb a helyzetük." Meg a keresztényeknek is. Meg a nőknek is. Meg mindenkinek is. Na ezért nem kellene az ottani világot megteremtőket konténerszámra Európába áthordani.
SkyCopy
2023. május 18. 13:55
Európai kommunista unió!
istvanpeter
2023. május 18. 13:19
A hungarofóbia ellen is beiktathatnának már egy pár évet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!