Medvegyev: Hollywoodi porhintések a csővezeték felrobbantására vonatkozó sajtóhírek

2023. március 09. 16:27

Marija Zaharova szerint Washington és London továbbra is az „irányított kiszivárogtatások” eszközéhez folyamodik.

2023. március 09. 16:27
null

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese hollywoodi porhintésnek és

 minősítette a csővezeték felrobbantására vonatkozó sajtóhíreket. Felhívta a figyelmet arra, hogy az üggyel foglalkozó nyugati sajtóorgánumok azt akarják sulykolni, hogy az állítólagos ukránbarát csoportosulásnak, amely a merényletért feleős, sem Kijevhez, sem az Európai Unióhoz, sem az amerikai kormányhoz nincsen semmi köze.

Zaharova: Washington és London továbbra is az „irányított kiszivárogtatások” eszközéhez folyamodik

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Telegram-csatornáján ironikusan megjegyezte: nem csodálkozna, ha nyugati „tényfeltárások” arra az eredményre jutnának, hogy a csővezeték elleni merényletet egy olyan katonai búvárdelfin hajtotta végre, amely a Krímből Ukrajnába szökött át. Liz Truss volt brit külügyminiszter és miniszterelnök Oroszországban anekdotikussá vált földrajzi tévedéseire utalva azt írta, hogy

ebben az esetben nyilvánvalóvá válna az angolszászok bűnrészessége,

mert Truss korábban azt állította, hogy összeköttetés van a Fekete- és a Balti-tenger között.

Zaharova úgy vélekedett, hogy Washington és London továbbra is az „irányított kiszivárogtatások” eszközéhez folyamodik, mint például Szergej Szrkripal volt orosz elhárító tiszt és lánya, valamint Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus „állítólagos” megmérgezése ügyében. Megjegyezte, hogy talán az észak-európai országok sajtója még nem csatlakozott a narratíva hirdetéséhez, mert az ottani sajtó eddig ennél magasabb elvásároknak kívánt megfelelni.

(MTI

Nyitókép: Nyitókép: Loic Venance / AFP

***

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LancelotDuLac
2023. március 10. 03:46
az ukrán hadsereg elvágta a fő kapcsolatot az orosz csapatok és Fehéroroszország között! https://www.youtube.com/watch?v=G6qldEpF1fE
LancelotDuLac
2023. március 10. 03:36
"Medvegyev: Hollywoodi porhintések a csővezeték felrobbantására vonatkozó sajtóhírek" Így van az oroszok voltak és ezt tudja konkrétan Medvegyev. Azért ilyen biztos benne.
FreeEurope
2023. március 09. 18:24
Ez egy minden részletében gondosan megkomponált történet, hogy egyik ország se legyen közvetlenül felelős, és továbbra is fennmaradjon, a lehet, hogy mégis Putyin volt gyanú.
lististerc
2023. március 09. 17:15
Egyszer kiderül majd az igazság - ami amúgy egyértelmű - ettől félnek az amcsik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!