A Project Syndicate publicisztikája szerint Nyugaton „leplezett háborút” folytatnak az „autokraták” a nyugati demokráciák ellen, ezen demokráciáknak pedig „fel kell ébredniük az autokraták mutatványai láttán”.
A szerző szerint „sok fronton zajlik küzdelem a tekintélyuralmak és a demokráciák között”, úgy fogalmazva, hogy „nyugaton az autokraták kijárói, képviselői és támogatói próbálják aláásni az egységet, meggyengíteni az elszántságot a szankciók fenntartására és az ukránoknak szánt fegyverszállítások folytatására”.
Az Egyesült Államok zárt ajtók mögött arra kéri Ukrajnát, hogy mutasson nyitottságot az Oroszországgal való tárgyalásokra - közölte amerikai tisztviselőkre hivatkozva a The Washington Post. A lap szerint a Biden-adminisztráció személyesen arra biztatja Ukrajna vezetőit, hogy jelezzék nyitottságukat az Oroszországgal való tárgyalásokra, és vessék el a béketárgyalások nyilvános megtagadását - állítják a megbeszéléseket ismerő tisztviselők.
A cikk azzal folytatódik, hogy „abban persze semmi új sincs, hogy beleütik az orrukat a nyugati politikába. De hát ez már hozzátartozik a nem demokratikus rendszerek működéséhez”.
Jupiternek szabad
A publicisztika szerint ha az autokraták lelepleződnek,
gyakran hivatkoznak arra, hogy a Nyugat is beleavatkozik az ő választásaikba. Csakhogy az a demokratikus értékek védelmében, nyíltan történik”.
A Project Syndicate szerzője szerint „ki kell vizsgálni azoknak a nyugati volt politikusoknak a működését, akik a vízhordó szerepét töltik be Putyin számára”, és meg kell büntetni őket, ha kiderül, hogy jogot sértettek.
Példaként hozza fel többek között Magyarországot, amiért „lényegesen késleltette az EU-ban az oroszellenes olajembargót”.
Nyitókép: Fabrice Coffrini / AFP