Nemrég azt mondta, Magyarország Putyin segítségével szlovák területekre hajt, ma már hazánkat dicséri – kicsoda Boris Kollár?

2022. november 11. 19:32

Pedofilvádak, nemzete Don Juanja, Trianon-gyalázás: kicsoda Boris Kollár?

2022. november 11. 19:32
null

„Boris Kollár egy hülye.” No, ezt nem mi mondjuk, hanem Bayer Zsolt, aki még áprilisban kikelt a szlovák parlament vezetője ellen annak botrányos nyilatkozata miatt, miszerint

Kicsoda Boris Kollár? Miért fontos, amit mond? És legfőképpen, miért ért egyet most hazánkkal?

Boris: Kezdődik!

Boris Kollár 1965. augusztusában született. Azóta szép karrierívet járt be, jelenleg a szlovák parlament elnöke, valamint a Család Vagyunk nevű jobbos-szélsőjobbos formáció elnöke. Az üzletember a szép karrierív mellett nem kevés botrányt is a háta mögött tudhat: 2021 nyarán konkrétan kiderült

másolta a szakdolgozatát, ami egy laza kis kormányválsághoz vezetett.

Nem sokkal később, még 2021 júniusában leszögezte, hogy Trianon miatt van stabilitás Közép-Európában, s a békeszerződés nélkül az egykori Monarchia államai sosem lettek volna az Európai Unió teljes jogú tagjai.

S jött a felparcellázás...

A hazánk szempontjából mégis a legkeményebb botránya idén áprilisban esett meg: ekkor leszögezte, hogy

az orosz agresszió olyannyira átrendezheti az európai békerendszert, hogy ezt az átrendeződést kihasználva Orbán Viktor feloszthatja Szlovákiát.

Az elképesztő mondatát ráadásul a televízióban hozta össze, ami talán még fel is nagyította a kijelentés által vetett hullámokat.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára udvariasan felhívta a szlovák parlament elnökének a figyelmét arra a tényre, hogy

a XXI. században élünk.

Majd emlékeztette a szlovák politikust arra, hogy „az elmúlt évtizedben mi nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy Magyarország és Szlovákia együttműködése folyamatosan fejlődjön, azzal mindkét ország jól járjon”. „Szép eredményeket értünk el együtt, és készen állunk arra, hogy kapcsolatainkat tovább építsük az Európai Unió keretein belül, melynek már régóta mindketten tagjai vagyunk” – zárta gondolatait az államtitkár.

Bayer Zsolt, jobboldali publicista már nem volt ennyire udvarias a válaszában. Leszögezte:

„Hát igen. Erre nehéz mit mondani. Hiszen tényleg szoktunk Nagy-Magyarországról beszélni, ez már csak ilyen, ha mondjuk Franciaország háromnegyedét vették volna el, akkor most a franciák is beszélnének Nagy-Franciaországról, és bizony, hadd beszéljünk, légy szí, legalább ennyi vigaszunk lehessen, ok?

Ingatlanokat is vásárolunk. Igen. Ez is egy ilyen buli. EU-nak hívják. Mindenki vásárolhat ingatlanokat mindenhol. Például sok szlováknak van ingatlana ott, a határ közelében, a Duna innenső oldalán, de egyikünknek sem jutott eszébe eddig, hogy azért vásárolnak a szlovák barátaink ingatlanokat minálunk, hogy elfoglalják Magyarország további területeit, mondjuk a Balassagyarmat–Győr vonalon. Amúgy, még vicceket is szoktunk mesélni, Kollár úr kedvéért mondom is az egyiket: Párbeszéd a könyvesboltban: – Jó napot kívánok, Szlovákia története című könyv megvan? – Sajnos éppen elfogyott, de ha nagyon sürgős, el tudjuk küldeni sms-ben…” – írta Bayer.

S mégis... Valamit Magyarország mégis jól csinál

Boris Kollár pénteken a cseh-szlovák határon kialakult migránssátorhelyzet miatt a belügyminisztériumot vette célba, amelynek vezetője ellen bizalmatlansági indítványt nyújtanak be. Ahogy mondta, 

Boris beszélt arról is, tart attól, hogy a cseh és szlovák határ közelében található sátorvárosból – amelyben a becslések szerint mintegy 100 migráns él jelenleg – idővel egy „hatalmas város” nőhet ki. „Aztán mit csinálunk?” – tette fel a kérdést.

Kemény mendemondák szólnak Borisról...

Hazájában nagy „Don Juanként” tartják számon, volt már több ismert partnere is, köztük cseh színésznők, szlovák műsorvezetők, a Miss Universe Slovakia döntőse. 

Robert Fico pedig közben hírhedt pedofilnak nevezte Kollárt. Valószínűleg azért, mert még 2017-ben egy másik szlovák politikus, Zuzana Tománková felhozta a szlovák közélet porondjára azt, hogy Kollár milyen „privát” üzeneteket váltott egy kiskorú lánnyal. Kollár akkor úgy védekezett, hogy nem tudta, hogy a lány kiskorú, s elmondása szerint a lány 19-20 évesnek tűnt a Facebookon használt képein. 

Egészen konkréten, Tománková azon vádjaira, miszerint szexuálisan zaklatta volna a kiskorút, így reagált: „Több nővel is kommunikálok és szeretem őket. Az utolsó öt gyermekem is így született.” Azt is kijelentette, hogy a lánnyal folytatott online kommunikáció során nem kerülte el a szexuális témájú eszmecserét.

Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Volo
2022. november 14. 07:37
Nem Nagy-Magyarországról szoktunk beszélgetni, hanem a történelmi Magyarországról, az ezeréves határokról. Nagy-magyaroországról azok beszélnek, akik loptak területeket, s csak százévesek a határaik.
syphax
2022. november 13. 07:08
Gyenge vagy kolláröcsi, de bújj vissza az ágyba a csaputovázsuzsika mellé..ha máán' oly-annyira áll a faszod!
írmag
2022. november 12. 09:10
Kollár jelentése: kerékgyártó, a termékpróbák továbbra is folytatódnak, forog.
Rocktoberi
2022. november 12. 04:26
Egy bugris tót a sok közül. A kisebbrendűségi érzésüket kompenzálják az ilyen ostoba nyilatkozatokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!