Putyin Macronnak: Moszkva kész tárgyalni Kijevvel

2022. május 03. 19:13

Az orosz elnök szerint a Nyugat segíthetne megállítani az atrocitásokat azáltal, hogy leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat.

2022. május 03. 19:13
null

Oroszország továbbra is nyitott az Ukrajnával folytatandó párbeszédre, annak ellenére is, hogy Kijev „következetlen, és nem hajlandó komoly munkára” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal folytatott keddi telefonbeszélgetése során. A Kreml sajtószolgálatának tájékoztatása szerint Putyin beszámolt Macronnak az ukrajnai „különleges hadművelet” előrehaladásáról, beleértve Mariupol „felszabadítását” és a civilek evakuálását az Azovsztal üzemből. Ez utóbbi azzal a megállapodással összhangban történt, amely az orosz államfő és António Guterres ENSZ-főtitkár április 26-i találkozóján született.

Putyin kifogásolta, hogy az Európai Unió országai

szemet hunynak az ukrán biztonsági erők háborús bűntettei,

valamint a Donyec-medencei városok és települések tömeges, civilek halálát okozó ágyúzása felett. Megjegyezte, hogy szerinte „a Nyugat segíthetne megállítani ezeket az atrocitásokat azáltal, hogy megfelelő befolyást gyakorol a kijevi hatóságokra, valamint azzal, hogy leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat”.

Vlagyimir Putyin és Macron a globális élelmezésbiztonság problémájáról is tárgyalt, miután a francia fél ezzel kapcsolatban az aggályait hangoztatta. Ezzel összefüggésben az orosz államfő elsősorban a nyugati országok szankciós intézkedéseit tette felelőssé a nehézségek miatt, és megjegyezte a globális logisztikai és szállítási infrastruktúra zavartalan működésének fontosságát.

Putyin gratulált Macronnak az újraválasztásához.

A két vezető megállapodott abban, hogy a két ország különböző szinteken folytatja a kapcsolattartást.

Ez volt az első kapcsolatfelvétel a két államfő között azóta, hogy Macront második elnöki ciklusára megválasztották. A felek legutóbb március 29-én beszéltek telefonon. Macron szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott eszmecserét.

(MTI)

(Archív fotó: Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök sajtóértekezletet tart tárgyalásuk után a moszkvai Kremlben 2022. február 7-én. MTI/AP Pool/Thibault Camus)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wrfri
2022. május 04. 08:29
Ezt nem Macronnak kellene mondani, hanem Ukrajnának. Mióta várat magára egy csúcstalálkozó?
formaegy
2022. május 04. 08:12
"Putyin Macronnak: Moszkva kész tárgyalni Kijevvel" A tömeggyilkos rohadt USA viszont nem, hiszen nekik az érdekük, hogy minélt tovább tartson a háború (Biden). A puccosseggű pedig egy aljas gyilkos aki az USA parancsát teljesíti, magasról leszarja az ukrán embereket, mint ahogyan a büdös gyilkos náci EU, EB vezetők. Ennyi.
Esvány
2022. május 04. 07:14
Ha telefonon beszéltek, akkor nem kellene olyan képet berakni, ami személyes találkozó hamis látszatát kelti! Ez is hírhamisítás...
Dezsőke
2022. május 04. 07:10
békét
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!