Elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását

2022. február 08. 07:24

„Nem tartjuk igazságosnak a döntést, egy aranyérmet vettek le Liu Shaolin nyakából, ezt nem könnyű megemészteni” – nyilatkozta a válogatott edző-menedzsere.

2022. február 08. 07:24
null

Elutasították kedden a magyarok óvását, így rövidpályás gyorskorcsolyában nem változott a férfi 1000 méteres döntő végeredménye a pekingi téli olimpián, azaz a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, míg Liu Shaoang a kínai Zsen Ce-vej és Li Ven-lung mögött bronzérmes lett.

Erről Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere tájékoztatta az MTI-t, miután megkapta az ügyben eljáró bizottság döntését. A sportvezető elmondása szerint a döntőbíró jelezte, visszanézték a vitatott eseteket, de ugyanarra hivatkozva utasították el az óvást, ami alapján hétfőn kizárták Liu Shaolint. A zsűri szerint a magyar versenyző kétszer is szabálytalankodott a hétfői fináléban, ezért sárga lapot kapott, azaz nemcsak a fináléból, hanem a teljes 1000 méteres versenyből diszkvalifikálták.    

Várható volt, ugyanarra hivatkoztak most, mint előző nap.

Arra volt már példa, hogy sárga lapot visszavontak, de most még ezt sem tették” – tette hozzá Bánhidi, akit nem lepett meg a döntés, mert az szerinte lavinát indítana el, ugyanakkor abban bízik, hogy az óvás hatására talán később, hasonlóan nehéz szituációban majd eszébe jut a bíróknak, hogy a magyar csapat a végsőkig harcol az igazságért és a versenyzőiért.    Bánhidi Ákos még az óvás hétfő esti benyújtásakor elmondta, az ilyen beadványoknak nagy foganatja nem szokott lenni, de az illetékesek legalább látják, hogy az edzők nemcsak bábuk, hanem cselekvő emberek.    

„Nem tartjuk igazságosnak a döntést, egy aranyérmet vettek le Liu Shaolin nyakából, ezt nem könnyű megemészteni.

Így testvére sem tud örülni a bronzéremnek. Úgy érezzük, picit lejt a hazai pálya. Borzasztó és elkeserítő” 

– fogalmazott akkor Bánhidi. A fináléban három hazai versenyző és a két Liu testvér - akiknek édesapjuk kínai – csatázott. Bánhidi szerint már az első rajtnál látni lehetett, hogy az egyik hazai versenyzőt külön ráállították Liu Shaolinra, de ezért nem ítéltek semmit.    

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták „bezárni” a két magyart. Volt lökdösődés is, ebben Liu Shaoang leszakadt – akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing –, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett „kölcsönös felelősségnek” tűnt.

A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták. Liu Shaoang, aki negyedikként korcsolyázott a célba, bátyja kizárása miatt bronzérmessé lépett elő, amivel megszerezte Magyarország első egyéni dobogós helyezését a téli olimpiák történetében.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. február 08. 14:20
Ez az az elv, amikor mindenki a nagyhatalomhoz pártol..... sajnos. Borzasztóan tanulságos. :(
gezukácska
2022. február 08. 14:16
Én kizártam volna az első kettőt. Hiába a pálya ugyancsak lejt.
zsolti123
2022. február 08. 14:13
LIU SHAOLIN ELVETT ARANYÉRME A TÉLI OLIMPIÁK TÖRTÉNETÉNEK EGYIK LEGBOTRÁNYOSABB DÖNTÉSE - ELMONDJUK, MIÉRT Hiába nyerte meg a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres számának döntőjét Liu Shaolin Sándor, hosszas videózás után kizárták, így az aranyérem hazai Zsen Ce-vej nyakába került. A döntés többszörösen botrányos: valójában ugyanis nem Liu Shaolint kellett volna kizárni, hanem két ellenfelét. https://www.origo.hu/sport/futball/20220207-teli-olimpia-peking-liu-shaolin-sandor-kizarasa.html
LPJ53
2022. február 08. 11:45
Ano Ceausescu azonnali hatállyal hazarendelte a román tornász lányok elleni csalasok miatt a csapatot Moszkvabol.Ezt kéne tenni minden megcsalt országnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!