Bevetik a hadsereget a tüntetők ellen Kazahsztánban

2022. január 05. 22:42

A kazah elnök közölte: jelenleg is folyik a harc Almati közelében a „terrorista bandák” és a védelmi minisztérium légideszantos alegységei között.

2022. január 05. 22:42
null

Bevetik a hadsereget a rend helyreállítása érdekében – jelentette be Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök, aki az Oroszország vezette, több volt szovjet köztársaságot tömörítő katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) államfőinek segítségét kérte – mint fogalmazott – az országát fenyegető „terrorveszély” ellen.

A 2002-ben alapított Kollektív Biztonság Szerződésének Szervezete tagja jelenleg Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország és Tádzsikisztán.  Nikol Pasinján örmény kormányfő bejelentette, hogy telefonon beszélt Tokajev elnökkel, és haladéktalanul megkezdte a konzultációkat a tagállamok vezetőivel.

Elfoglalták a repülőteret a tüntetők Kazahsztánban

Szerdai második televíziós beszédében a kazah elnök azt is közölte, hogy a „terroristák” elfoglalták Almati repülőterét, és hatalmukba kerítettek öt repülőgépet, amelyek között külföldi légitársaságok gépei is vannak. Később bejelentette, hogy a repülőtér ismét a kormány ellenőrzése alatt áll.

A TASZSZ orosz hírügynökség értesülései szerint a repülőtéren folytatott terrorellenes művelet során a kazah fegyveres erők két tagja meghalt. Az üzemanyagár-emelés miatt vasárnap este Zsanaozen városban kitört, és azóta több más városra, közöttük az ország legnagyobb városára, Almatira és a fővárosra, Nur-Szultanra is átterjedt zavargásokban

a rendőrség és a nemzeti gárda nyolc tagja halt meg, másik 317 pedig megsebesült

– jelentette a Szputnyik orosz hírportál és a zakon.kz kazah portál a kazah belügyminisztériumra hivatkozva.

A Habar-24 televízió által közvetített tanácskozáson az elnök közölte, hogy „terrorista csoportok” Almatiban és más városokban infrastrukturális épületeket foglalnak el, elsősorban azokat a helyiségeket szállják meg, ahol lőfegyver található. Az elnök bejelentette, hogy a kazahsztáni fegyveres erőket is bevetik a rend helyreállítása érdekében. 

Mint mondta, jelenleg is folyik a harc Almati közelében a „terrorista bandák” és a védelmi minisztérium légideszantos alegységei között. 

Almatiban és Nur-Szultanban szerda este helyreállt az internetkapcsolat, a Kazaktelekom több régióban bekapcsolta az internetszolgáltatást – közölte az internet blokkolásának követésére szakosodott Globalcheck vállalat. A Roszkozmosz orosz űrügynökség vezetője, Dmitrij Rogozin közölte, hogy a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőterén megerősítették a kulcsfontosságú objektumok fegyveres őrségét, az űrrepülőtér a szokásosnak megfelelően üzemel. 

Az ENSZ aggódik

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) figyelemmel kíséri a kazahsztáni helyzetet, ahol a fejlemények aggodalmat váltanak ki - közölte Mona Juul, a BT soros elnöke, Norvégia állandón ENSZ-képviselője. Mona Juul hozzátette, hogy eddig nem kérték a testület ülésének összehívását. 

Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter, a Biztonsági és Együttműködési Értekezlet soros elnöke közleményben hangsúlyozta a rend békés helyreállításának fontosságát Kazahsztánban, valamint a párbeszédet a kazahok között az ország és az egész közép-ázsiai térség stabilitása érdekében. A mostani zavargások a legsúlyosabbak 2011 óta, amikor Zsanaozen városban tizennégy tiltakozót ölt meg a rendőrség az olajipari munkások sztrájkja idején.

(MTI/Reuters/TASZSZ/AFP/dpa)

Borítókép: MTI/AP/Vladimir Tretyakov

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2022. január 06. 08:17
"Bevetik a hadsereget a rend helyreállítása érdekében" pontosítsunk: Behívunk külföldi hadseregeket a hatalom megtartása érdekében
HNGR
2022. január 06. 08:01
Ha repülőgépeket foglalnak, és katonákat ölnek, akkor azok márpedig tényleg terroristák.
Bitrex®
2022. január 06. 06:49
Cseh Katalin és Donáth Anna személyesen is a helyszínre utaznak, hogy maguk is közelről láthassák az eseményeket.
Sany Xepi
2022. január 06. 05:59
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) figyelemmel kíséri a kazahsztáni helyzetet, nehogy jobboldali fordulat legyen..DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!