Iszlamofóbiára hivatkozva lemondták az Iszlám Állam egykori szexrabszolgájának kanadai rendezvényét

2021. november 27. 15:50

Nadia Murad az Iszlám Állam markában elszenvedett megpróbáltatásairól beszélt volna, de a rendezvényszervező úgy vélte, történetei könnyedén megsérthetik a muszlim tanulókat.

2021. november 27. 15:50
null

Nadia Murad a Toronto District School Board tankerületi hivatal szervezésében beszélt volna könyvéről 2022 februárjában. A 2017-ben, magyar nyelven (Az utolsó lány) pedig 2018-ban megjelent könyvben Murad arról ír, miféle megpróbáltatásokat kellett kiállni az Iszlám Állam fogságában. Többek között elmeséli, hogy az Iszlám Állam 2014. szeptember 15-én fogta el őt, majd utána eladták Moszulba rabszolgának. Muradot tizennégy évesen szexrabszolgának használták, többször is megerőszakolták és kínozták az iszlamista szélsőségesek. 

Az esemény előtt azonban a tankerület egyik felügyelője,

írja a Telegraph. Murad maga úgy reagált erre, hogy a torontói tankerületnek tisztában kellene lennie azzal, hogy az Iszlám Államnak semmi köze az átlagos muszlimokhoz. 

Több szülő is nemtetszését és felháborodását fejezte ki a tankerület felé a döntés miatt. Fisher bár bocsánatot kért, de a rendezvényt továbbra sem fogják megtartani. 

Nyitókép: Ludovic Marin / AFP

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2021. november 29. 08:42
A libbantakat az igazság zavarja a legjobban.
ValakiValahonnan
2021. november 28. 09:22
Helen Fishert át kellene adni az Iszlám Államnak hasonló célokra.
Sterling450
2021. november 27. 23:04
Na baszki... Mi lesz a következő? Betiltjuk a szénsavas vizet mert nem lúgos? Ezek a nyugati flúgosok.
DE JÓ
2021. november 27. 21:14
Életképek az elmeosztályról. Bármibe fogadtam volna, hogy már megint egy bölcsész lesz a valóságtól elszakadt, mentális problémás, zakkant idióta. És tessék, Helen Fisher egy pszihológia, történelem szakos bölcsész. A nyugati világot elárasztó, az élettel össze nem egyeztethető állapothoz vezető szivacsos agyvelőhígulás fertőzési gócai a bölcsész karok. A gyógyulás ezek kifüstölésével kezdhető.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!