A tálibok elfoglalták Afganisztán második legnépesebb városát, Kandahárt is

2021. augusztus 13. 07:48

A radikális iszlamisták jelenleg a dél-ázsiai ország területének nagyjából kétharmadát ellenőrzik.

2021. augusztus 13. 07:48
null

A radikális iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán második legnépesebb városát, Kandahárt is. A tálibok egyik szóvivője a Twitteren péntekre virradóra jelentette be, hogy csapataik „teljességgel megszállták Kandahárt”.    

Egy helyi lakos az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az afgán hadsereg erői visszavonultak a városból. Csütörtökön két tartományi székhely, Gazni és Herát városa került a szélsőségesek kezére.    

A radikális iszlamisták jelenleg a dél-ázsiai ország területének nagyjából kétharmadát ellenőrzik. A tálibok a Reuters brit hírügynökség által idézett amerikai hírszerzési értékelések szerint harminc napon belül körülzárhatják, kilencven napon belül pedig el is foglalhatják Kabult. Afganisztánban drámai mértékben romlott a biztonsági helyzet azóta, hogy májusban megkezdődött a nemzetközi erők kivonása.    

„Szorul a hurok Kabul körül” 

– fogalmazott Thomas Ruttig, az afgán fővárosban működő Afghanistan Analysts Network agytröszt elemzője nem sokkal Gazni elestét követően. Mint mondta, a tálibok előtt két út áll: közvetlenül megtámadják Kabult, vagy várnak, míg összeomlik a kormány. Hozzátette: a hadi helyzetre tekintettel csak reménykedni lehet, hogy sikerül tárgyalásos rendezést találni, elejét véve további áldozatoknak és pusztításnak.    

A diplomaták köreiben időközben egyre nagyobb a kétely, hogy a tálibok dohai béketárgyalásokon résztvevő politikai csapatának a katonai parancsnokok mellett lenne még beleszólása a helyzet alakulásába.

(MTI)

Kép forrása: MTI/EPA/Navid Tanha

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jász
2021. augusztus 13. 11:30
Az afgán kormányerők sorsában megláthatjuk ,a saját sorsunkat is,HA bízunk az USA-ban.
NoFace
2021. augusztus 13. 11:05
A tálibok köszönik szépen, hogy most felfrissül a fegyver arzenáljuk! Az eddig jórészt otthon gyártott, csináld magad akcióban kalasnyikovok most amerikai fegyverekkel bővülnek, nem is beszélve a többi hadászati dolgokról, amit a szövetséges kormánycsapatoknál hagytak a kivonulók! Előbb utóbb minden a táliboké lesz!
Ezekiel2517
2021. augusztus 13. 10:55
Tálibok és béketárgyalás,oxymoron. Afganisztán az iszlám érkezése előtt buddhista ország volt. A toleráns /muhaha/ iszlám hatására ilyen pokolfészek lett belőle.
Akitlosz
2021. augusztus 13. 10:27
"Egy helyi lakos az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az afgán hadsereg erői visszavonultak a városból. " Hova? Merre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!