Az RMDSZ is marad a Néppártban

2021. március 04. 21:25

A romániai magyar párt képviselői a frakciószabályzat módosítása ellen szavaztak, mondván az gyengíti a belső kohéziót.

2021. március 04. 21:25

Mint azt korábban megírtuk a Fidesz kilépett az Európai Néppárt frakciójából. A KDNP után, az RMDSZ is úgy döntött, hogy a frakciószabály módosítása ellenére is marad a Néppártban. 

kezdte mondandóját Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pártja Facebook oldalán. A politikus szerint az jelenti az igazi gondot, hogy az EPP egyre kevésbé fogadja el a véleménykülönbséget. Kelemen úgy véli, hogy egy ilyen típusú gyűjtőpárt akkor tud csak igazán erős maradni, ha a különböző véleményeknek is teret ad, valamint képes azokat integrálni. 

„Az RMDSZ a frakció tagja marad, véleményünknek ezután is hangot adunk. Vissza kell térni a néppárti tradíciókhoz, ami a Szövetségnek és nekem személyesen is a Wilfried Martens-i Néppártot jelenti. Az RMDSZ ebben szocializálódott, és mi még hiszünk abban, hogy nem késő, vissza lehet térni a gyökerekhez” – zárja bejegyzését Kelemen Hunor.

Az RMDSZ döntését állásfoglalásában kritizálta az Erdély Magyar Szövetség (EMSZ). Amint írják: 

Az Erdély Magyar Szövetség állásfoglalását itt olvashatja.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2021. március 05. 06:15
,,mi még hiszünk abban, hogy nem késő, vissza lehet térni a gyökerekhez,, Ha hisznek, akkor legyenek erősek: három és fél hét múlva nem a húsvéti nyuszi tojja a csokitojást.
Tehetős Totó
2021. március 05. 02:33
Vincze Lóránt eléggé kilóg a mostani "irányvonalból" de Iuliu Winkler úgy talál bele, mint kujak a szemre(bennés nélkül)!
Magyarok Pásztora
2021. március 04. 22:48
Ne vicceljünk már rmdsz.
fatman
2021. március 04. 21:40
egyelőre...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!