Hétezer könyvet semmisít meg egy belga kiadó, mert szerepel bennük Fekete Péter

2020. október 30. 10:38

Fekete Péter figurája régóta a holland és a belga karácsonyi ünnepi hagyomány része – most azonban megsemmisítik a róla szóló könyveket, más példányokban pedig nevét simán Péterre változtatják.

2020. október 30. 10:38
null

Nemrégiben nagy port kavart a gyermekmeséket sajátosan átdolgozó Meseország mindenkié című mesekönyv, amely ellen sokan felemelték a hangjukat, a Mi Hazánk pedig tüntetést is szervezett. A párt alelnöke, Dúró Dóra pedig demonstratíve le is darálta a kötet néhány lapját, ami után sokan emlékeztetettek Heinrich Heine elhíresült mondására, miszerint „ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak”. A XIX. századi német költő szavait a náci korszak könyvégetései után kapták fel, és idézték sokat.

Űgy tűnik azonban, hogy Nyugat-Európában is aktuálissá vált felidézni a fenti szavakat. A The Brussels Times cikkéből ugyanis kiderül: 7000 könyvet semmisít meg Belgiumban a Clavis kiadó, mert azokban kép és a szöveg szintjén is szerepelt egy Fekete Péter nevű karakter.

Néhány másik könyvet pedig átdolgoztak, és Zwarte Piet ( Fekete Péter) nevét sima Piet-re változtatták. A cikk felidézi: Belgiumban és Hollandiában régi hagyomány, hogy a Mikulás (Sinterklaas) december 5-én ajándékot hoz a gyerekeknek a segítőjével, Fekete Péterrel (Zwarte Piet). Ilyenkor a gyerekek feketére festik az arcukat, fekete parókát viselnek és aranykarikákat tesznek a fülükbe. Fekete Péter figurája számos vitát váltott már ki a közelmúltban is – Mark Rutte holland kormányfő pedig a nyár elején felvetette, hogy

eltűnhet a karácsonyi ünnepkörből a Mikulás fekete segédjének hagyománya

Sok liberális szerint ugyanis a fent említett hagyomány mélyen rasszista, és sérthet egyes embereket. A kiadó éppen ezért úgy döntött, hogy a meglévő példányokat megsemmisíti, a karaktert eltörli, utódja pedig simán csak Péter lesz majd. Arról egyelőre nincs információ, hogy a figura milyen bőrszínt kap majd. A Bol.com online shop is azonnal beszüntette a könyv forgalmazását. „Előbb-utóbb mindenki válaszhelyzethez érkezik, ahol döntést kell hoznia” – jelentették ki.

Bizonyára lesznek majd, akiket ez is sért” – mondta a De Standaardnak a kiadó. „Megértjük ezt – már kaptam is felháborodott üzeneteket e-mailben, de véleményünk szerint a trend visszafordíthatatlan. Néha magasra csapnak az érzelmek, de meg kell próbálnunk nyugodtnak maradni” – tette hozzá.

Nyitókép: MTI/EPA/Lex Van Lieshout

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. november 10. 12:01
Bezzek ha Fekete Péter buzi lenne! Vagy leszbikus magát nőnek képzelő férfi, aki magát férfinak képzelő nőként öltözködik!
ksara
2020. október 30. 22:06
Ezek annyira hülyék, hogy az aranyos fekete figurát mesefigurát ledarálják, de közben követelik hogy a filmekben legyen elegendő fekete. Most legyen, vagy ne legyen?
mucsay
2020. október 30. 19:01
a szokásos technika. amikor vmi szart akarnak ránk erőltetni, először azt magyarázzák milyen jó, aztán egy idő után, mikor már sokaknak leesik hogy rohadtul nem jó, jön az úgyse tudtok mit csinálni ellene.
Bukik a Zorbán
2020. október 30. 17:40
Undorító minden, amit a bolsevisták művelnek, hazudnak. De a belgáknak ez kell úgy tűnik, hiszen ezekre szavaznak. Gondolom, a legközelebbi választási listájukon már az Iszlám Állam jelöltjei is rajta lesznek. Hogy Belgisztán mielőbb létrejöjjön...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!