Merkel: Csak összetartással és nyílt párbeszéddel lehet megbirkózni a járvánnyal

2020. október 29. 12:17

Az intézkedések nyilvános megvitatása és bírálata „helyes, fontos és elengedhetetlen” – fogalmazott a német kancellár.

2020. október 29. 12:17

A koronavírus-járvány egyszerre orvosi, gazdasági, társadalmi, politikai és lelki próbatétel, amelyet csak összetartással és átlátható, nyílt párbeszéddel lehet kiállni – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag). Az új járványlassító korlátozásokról szóló kormánynyilatkozatában kiemelte, hogy az intézkedések nyilvános megvitatása és bírálata „helyes, fontos és elengedhetetlen”, és hozzátartozik „nyílt társadalmunk” működéséhez. 

Mint mondta, „a kritikus vita nem gyengíti, hanem erősíti a demokráciát”, a hazugság, a félrevezetés, az összeesküvés-elméletek terjesztése és a gyűlölködés viszont a demokratikus vita mellett a vírus elleni küzdelmet is nehezíti. „Nemcsak a demokratikus vita, hanem emberek élete függ a tények és az információk iránti viszonyunktól” – mondta Angela Merkel. A védekezés nemzetközi vonatkozásairól kiemelte: a járvány európai uniós szintű kezelése „nemcsak polgáraink és nemzetgazdaságaink egészségét határozza meg jelentős mértékben, hanem azt is, hogy miként ítélik meg a világban Európa teljesítőképességét, és ezzel együtt az európai társadalmi és gazdasági modell legitimitását”. Ennek a modellnek „erős globális versenyben” kell bizonyítania – mondta a német kancellár. 

Lezárások Németországban

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdai megállapodása alapján az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) robbanásszerűen gyorsuló terjedése miatt járvány első, tavaszi hulláma óta a legszigorúbb korlátozásokat vezetik be Németországban november 2-tól a hónap végéig. A közoktatás és a napközbeni gyermekellátás rendszerét kivéve a társadalom és a gazdaság csaknem valamennyi területén szűkítik az emberek mozgásterét és lehetőségeit. A vendéglők például csak elvitelre főzhetnek, bezárnak a többi között a színházak és a mozik, az uszodák és a fitnesztermek, a tetováló stúdiók és a masszázsszalonok, a boltokban pedig tíz négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat. 

A fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok csökkentését szolgáló szabályok ugyan nagyban korlátozzák az egyéni szabadságjogokat, de a célnak „megfelelőek, elengedhetetlenek és arányosak” – mondta Angela Merkel. Hangsúlyozta: nem lehet tovább várni az újabb járványlassító intézkedésekkel, mert rövid időn belül túlterhelődhet az egészségügyi ellátórendszer. A kancellár beszédét többször megszakították a pártjától, a Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) képviselői. Bekiabálásaik miatt Wolfgang Schäuble Bundestag-elnöknek kellett rendet teremtenie. 

AfD: A kormány háborús propagandát folytat

A kancellár beszédéről szóló vitát Alexander Gauland, az AfD – mint a legnagyobb ellenzéki párt – társ-frakcióvezetője nyitotta meg. Hangoztatta, hogy a kormány „háborús propagandát” folytat, az igazolt új fertőzések számának folyamatos publikálásával félelmet gerjeszt, és nem vesz tudomást az intézkedéseivel okozott „járulékos károkról”, például a korlátozások miatt elmagányosodó embereket sújtó lelki megpróbáltatásokról. Kiemelte, hogy főleg fiatalok fertőződnek meg, akik könnyen legyőzik a vírust, ezért őket nem szabad korlátozni semmiben, és a valóban veszélyeztetett csoportok védelmére kell összpontosítani. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 16 774 fertőződést regisztráltak Németországban. Ez minden korábbinál magasabb szám. 

A járvány kezdete óta 481 013 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 89-cel nőtt, 10 272-re. A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga az RKI legutóbbi, szerdai adatai szerint 1,17. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 117 embernek adja át a kórokozót. A Covid-19 betegség miatt intenzív osztályon kezeltek száma a legutóbbi, szintén szerdai adatok szerint egy nap alatt 99-cel emelkedett, 1569-re. Nagyjából minden második – 764 beteg – gépi lélegeztetésre szorul. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a mintegy 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 5 százalékát foglalják el a Covid-19-ben szenvedők. Ugyanakkor számuk gyorsan emelkedik, az előző keddi 943-hoz képest több mint hatszázzal nőtt.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kofidisz Fapadopulosz visszatért
2020. október 29. 19:33
"Merkel: Csak összetartással és nyílt párbeszéddel lehet megbirkózni a járvánnyal" Fordítás újbeszélről: Pár háttérhatalmi ügynök beszél, a többiek összetartóan kussolnak és nyíltan követik a parancsokat.
Eden77
2020. október 29. 19:32
Hagyjon már békén mindenki ezzel a nyílt társadalommal! Nézzék már meg az "eredményét" !!!
hátakkor
2020. október 29. 13:43
Csak a karantén műxik. Kevesebb összetartás.
nyugalom
2020. október 29. 13:37
nyilt parbeszed? A zsigeri komcsi lózung!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!