Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Amennyiben sikerül közös pontokat találni a programokban – fejtette ki Ludovic Orban.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos vezetősége engedélyezte a területi szervezeteknek, hogy a magyarok által lakott vidékeken koalíciót kössenek az önkormányzatokban a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) – közölte Ludovic Orban román miniszterelnök, a PNL elnöke szerdán.
A kisebbségben kormányzó liberális párt elnöke a sajtónak elmondta: a párt koalíciókötési politikáját világos elvek mentén alakították ki. Valamennyi területi szervezetnek tilos, hogy bármilyen fajta megállapodást vagy koalíciót kössön az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD). Emellett azt javasolták a területi szervezeteknek, hogy kössenek szövetséget azokkal a pártokkal, amelyekkel már az elmúlt időszakban is együttműködtek. Ezek közé sorolta a rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) és a liberális PLUS alkotta USR-PLUS választási szövetséget, valamint a Traian Basescu által alapított néppárti Népi Mozgalom Pártot (PMP).
Emellett azokban a megyékben, amelyekben magyarok is élnek, a területi szervezeteknek engedélyezték, hogy koalíciót kössenek az RMDSZ-szel, ha sikerül közös pontokat találni a programokban – mondta Orban.
A kormányfő azt is kijelentette, hogy a liberálisok egyértelmű nyertesei az önkormányzati választásoknak, az elmúlt harminc évben jobbközép párt nem ért el még ilyen fényes győzelmet, mint most ők. A PNL országosan a szavazatok 34 százalékát szerezte meg a megyei önkormányzatoknál, a megyei tanácselnökökre leadott voksok alapján több mint 40 százalékos eredményt ért el, akárcsak a polgármesterekre leadott voksok esetében. Kiemelte, hogy a PSD-nek korábban 1700 polgármestere volt, most számuk 1400-ra csökkent, a liberálisok pedig 1068-ról 1230-ra növelték településvezetőik számát.
(MTI)