Felvidéki szemmel – Karaffa Attila könyvbemutatója Dunaszerdahelyen

2020. augusztus 29. 09:11

Az anyaországiaknak is fontos, hogy tudatosítsák, a magyarság megmaradása szempontjából ki kell állniuk a nemzet egésze mellett – vallja a szerző.

2020. augusztus 29. 09:11
null

A Kortárs Magyar Galériában mutatták be Karaffa Attila Felvidéki szemmel című könyvét, mely a szerző negyvenedik születésnapja alkalmából a Pázmaneum Társulás gondozásában került kiadásra – írja a felvidek.ma. A kiadvány címével az elmúlt évek során már korábban is találkozhattak az érdeklődők, mivel fényképkiállítás formájában járta be Felvidéket – amiről mi is írtunk korábban – és láthatták Magyarországon is. A fényképkiállítás célja az volt, hogy láttassa a Csallóköz és Dunaszerdahely életét.

A szerző születésnapjára utalva a negyvenes szám a könyvben is megjelenik, hiszen negyven fényképet és hozzá kapcsolódó válogatott írást tartalmaz. „A fényképek a néző számára valamit sugallnak, ezért kellett megfontoltan dönteni, hogy milyen szöveg kerüljön a kép mellé a könyv lapjaira” – hangsúlyozta a szerző hozzátéve: a cél az volt, hogy a fénykép találkozzon az írással és a vizualitás szempontjából egy komplex egységet alkossanak.

Karaffa Attila képei már több helyen bemutatásra kerültek, így az érdeklődők szembesülhettek azzal, hogy a felvidéki magyaroknak nagyon fontos a magyarságuk iránti elkötelezettségük, a hitük a magyar kultúra mellett, amely megtartó erővel bír. Ahogy a fényképkiállítás, úgy a könyv címe is arra utal, hogyan látja az író a felvidéki eseményeket a fényképezőgép lencséjén vagy az írásain keresztül. Rávilágít, hogyan látta a társadalmi rendezvényeket, eseményeket, de magát a szülőföldjét, Csallóközt és Dunaszerdahely városát is.

Próbáltam sok mindent átadni a szülőföld szeretetéből, a Felvidékből, hiszen az anyaországiaknak is fontos, hogy tudatosítsák, a magyarság megmaradása szempontjából ki kell állniuk a nemzet egésze mellett” – mondta a szerző, aki rámutatott, hohgy kedvenc témái között szerepel a magyar megmaradással összefüggésben az érdekképviselet fontosságának hangsúlyozása. „Nézzünk magunkba, hogy mi az, amit rosszul tettünk, mikor kell hátrálni, de ugyanakkor tudnunk kell, melyek azok az értékek, amelyek mellett egységesen tudunk kiállni” – fogalmazott.

A több ezer fénykép mellett közel négyszáz publicisztikai írásból kellett kiválasztani azt a negyvenet, mely a könyvben helyet kapott. Mind a fényképekkel, mind az írásokkal az a kiadvány célja, hogy az olvasója elgondolkodjon és rájöjjön, hogy az író mit szeretett volna kifejezni, üzenni.

(Nyitókép: Felvidek.ma/Bölcskei Tímea.)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!