Magánemberek kezdtek el konföderációs zászlókat felhúzni

2020. július 05. 08:49

A szobordöntésekre válaszul – írta meg az amerikai WSOC TV.

2020. július 05. 08:49
null

A Konföderáció Veteránjainak Gyermekei nevű szervezet egy 20x30 láb méretű konföderációs zászlót húzott föl egy 80 láb magasságú tartórúdra a keleti Burke megyében. Ez csupán egyike azoknak a nagy méretű konföderációs zászlóknak, amelyeket a konföderációs emlékművek ledöntésére válaszul kezdtek el felhúzni.

A szervezet tagja, Elgie McGalliard elmondta, hogy a zászlókkal a szobordöntésekre reagálnak és próbálják őket jól látható helyekre, például a tagállamok közötti gyorsforgalmi utak mentén felállítani, hogy minél többen láthassák őket. A megye vezetői nem távolíthatják el a zászlókat, mert azok magántulajdonban vannak, és jelenleg nem létezik az eltávolítást lehetővé tevő rendelet. A közeli város polgármestere ugyanakkor ellenzi a közel 800 dolláros zászló felállítását.

A Konföderáció Gyermekei azt is elmondták, hogy ők senkit sem akarnak elnyomni, csupán megosztják a konföderációs örökségüket. Akárhány szobrot is döntenek le, nyilatkozták, mi annyi új zászlót húzunk föl Észak-Karolina főbb útszakaszainak mentén – közölte a WSOC TV.

 

Összesen 213 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emmanuel Goldstein
2020. július 06. 10:29
A konföderációs zászló rasszista, önkényuralmi jelkép mint a horogkereszt vagy a sarló és kalapács, be kell tiltani.
szalard
2020. július 06. 09:21
Furcsa ez az Amerika. A demokrata rabszolgatartók mai demokrata utódai a rabszolgatartók szobrait döntögetik a demokratapárti konföderáció zászlait égetik, miközben a rabszolgaságot eltörlő republikánusok mai republikánus utódai a szobrokat védik és konföderációs zászlókat húznak fel.
Őrnagy Őrnagy
2020. július 05. 22:04
Az Amazonon már nincs CSA zászló. Nálunk még van, veszek, míg lehet.
airmax
2020. július 05. 18:58
Bocs.. magyarul... Rabszolgaként jobb ellátást kaptak a munkájukért, mint amit szabad emberként a bérükért meg tudtak valósítani.. Ezzel nem a rabszolgaságot támogatom, hiszen a rabság amivel tulajdonná tették őket semmilyen formában nem elfogadható.. Ezzel csak rá kívántam világítani, hogy a rabszolga felszabadítók milyen jót kaszáltak azon, hogy nemes tettel rabszolgákat szabadítottak fel... Milyen nemes lett volna, ha meg fizetik őket... Monjuk annyira mint a nemesebb déli rabszolgatartók az embereiket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!