A német szocdemek kizárták pártjukból az iszlámkritikus kijelentéseiről ismert Thilo Sarazzint

2020. július 31. 18:22

Sarazzin 2018-ban megjelent egyik írásában úgy fogalmazott, hogy a muszlimok többségének vallási színezetű kulturális idegensége és születési arányszámuk veszélybe sodorja Németország nyílt társadalmát, demokráciáját és jólétét.

2020. július 31. 18:22
null

Kizárták a német szociáldemokrata pártból (SPD) Thilo Sarrazin iszlámkritikus kijelentéseiről ismert politikust pénteken – erősítette meg az SPD szövetségi döntőbizottsága. A vitatott politikus fellebbezni kíván a döntéssel szemben.

Thilo Sarrazin többé nem tagja az SPD-nek – írta a szociáldemokraták szövetségi főtitkára, Lars Klingbeil a Twitter-oldalán. A 75 éves politikus mindenekelőtt az iszlámmal kapcsolatos bíráló kijelentései miatt került pellengérre az SPD berkeiben. Az SPD szövetségi döntőbizottsága a párt tekintélyének és hitelességének megőrzésével indokolta Sarrazin jogszerű kizárását. Hozzátette: Sarrazin „jelentős mértékben megsértette a párt alapelveit és rendjét, károkat okozva ezzel”.

Az SPD szövetségi döntőbizottsága határozatával a berlini tartományi döntőbizottság  azonos tartalmú januári döntését hagyta jóvá.

Sarrazin pénteken bejelentette, hogy a berlini tartományi bíróságon fellebbezést nyújt be, mert szerinte a döntést már a szóbeli meghallgatás előtt meghozták,

és nem volt nyílt, igazságos és tisztességes az eljárás. Sarrazin emellett azzal érvelt, hogy az „Ellenséges hatalomátvétel: Miként akadályozza az iszlám a fejlődést és fenyegeti a társadalmat” című könyvének egyik idézetét sem minősítették hamisnak vagy rasszistának, bár ez adta a löketet a pártból történt kizárásához. ( A könyvről ebben a cikkünkben írtunk.)

„Ha valaki becsmérel és erkölcsileg lealacsonyít, rasszistának és jobboldali populistának nevez, akkor nincs más választása az embernek, mint megvédenie hírnevét. És én épp ezt fogom tenni” – fűzte hozzá Sarrazin. A vitatott politikus több könyvet is írt, amelyekért heves bírálatok érték iszlámkritikus kijelentései miatt. 2018-ban megjelent egyik írásában úgy fogalmazott, hogy a muszlimok többségének vallási színezetű kulturális idegensége és születési arányszámuk veszélybe sodorja Németország nyílt társadalmát, demokráciáját és jólétét. Sarrazin szerint a muszlimok integrációja szinte megvalósíthatatlan. A politikus ugyanakkor visszautasította az őt rasszizmussal vádoló bírálatokat, mondván művei mindössze a német társadalom fokozatos megosztottságát írják le a nagyszámú muszlim bevándorló következtében.

(MTI)

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazsu
2020. augusztus 02. 15:10
Még jó, hogy Németországban, a demokrácia non plusz ultra országában szólásszabadság, sajtószabadság van... Sarazzin úr, én Önnel vagyok!
BőröndÖdön
2020. augusztus 01. 18:01
Vegye át a Nézőpont Intézet,a Spötlével majd jól elhülyéskednek...
zolka50.50
2020. augusztus 01. 08:51
Szólásszabadság ballibsi módra.
simonvitéz
2020. augusztus 01. 07:51
"Nyílt társadalmát ": ez a Soros féle? Mert akkor nem igazán kár érte. "demokráciáját": ezt már nagyjából tudjuk milyen, az utóbbi évek több kiváló példát is szolgáltattak erre.. "Jólétét": ezt nem véletlenül annak köszönhetik germán barátaink, hogy a 2. vh után "eladták a lelküket " és az USA segítségével egy kirakat államot építhettek. Látjuk, hová vezetett mindez. Valahogy a felsorolt három jellemzőért nem tudok sirni, és nagyon ugy néz ki, maguk a németek se bánják, hogy véget ér ez a korszak, velük egyetemben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!