Lámákból kinyert antitest segítheti a járvány elleni harcot

2020. május 04. 18:05

A cél egy olyan kezelés kifejlesztése, amely nem sokkal a megfertőződést követően képes segíteni az embereken.

2020. május 04. 18:05

Az austini Texasi Egyetem és a belgiumi Genti Egyetem szakemberei a lámák által termelt VHH-72 nevű antitest két másolatának összeillesztésével hoztak létre egy olyan új ellenanyagot, amely szorosan képes kapcsolódni a Covid-19 betegséget okozó vírus egyik kulcsfehérjéjéhez – olvasható az EurekAlert című tudományos hírportálon.

Ez a protein, az úgynevezett fehérjetüske teszi lehetővé a kórokozó számára, hogy behatoljon a gazdasejtekbe. Az előzetes tesztek eredményei szerint az új ellenanyag megakadályozza, hogy az ilyen fehérjetüskével rendelkező vírusok megfertőzzék a – laboratóriumi körülmények között tenyésztett – sejteket. „Ez az egyik első ismert antitest, amely képes semlegesíteni a SARS-CoV-2 vírust” – mondta Jason McLellan, az austini Texasi Egyetem munkatársa, aki a Cell című tudományos folyóiratban a héten megjelenő tanulmány egyik szerzője volt.

A kutatócsoport most állatok bevonásával végzett preklinikai tanulmányokra készül és reményei szerint a következő lépés már az emberi páciensek bevonása lesz. A cél egy olyan kezelés kifejlesztése, amely nem sokkal a megfertőződést követően képes segíteni az embereken. „A vakcinákat a megfertőződés előtt egy vagy két hónappal kell megkapni ahhoz, hogy védelmet nyújtsanak. Az antitestterápiák esetében azonban azonnal beadjuk a szükséges ellenanyagot, amely rögtön a kezelést követően védelmet biztosít” – magyarázta McLellan, hozzátéve, hogy az antitestekkel a már megbetegedett emberek tüneteinek súlyosságát is lehet enyhíteni.

A szakemberek szerint az azonnali védelmet nyújtó ellenanyagterápia különösen hasznos lenne az idősek, az egészségügyi dolgozók, valamint a vírussal való megfertőződés fokozott kockázatának kitett emberek esetében.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
triacus
2020. május 07. 00:23
A láma veszélyes állat - mint azt megtudhatjuk a Monty Python művéből: https://www.dailymotion.com/video/x2xac0c :)
Senki Alfonz
2020. május 05. 11:31
Láma szeme, láma szeme sötétkék!!!!! És a vérsavója??
néhai Ch.Pilot
2020. május 05. 00:21
Hihetetlen, de az egyik állítás igaz: 1. Lámákból kinyert antitest segítheti a járvány elleni harcot 2. Hiper rövid idő alatt kínál kölcsönt a Cofidis
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!