Merkel, Macron és Johnson: Teherán tartsa be a 2015-ös nukleáris egyezményt!

2020. január 13. 07:12

Az iráni konfliktussal kapcsolatban a diplomácia eszközeivel és „ésszerű lépésekkel” kell eljárni – hangsúlyozta közös nyilatkozatában a német kancellár, a francia elnök és a brit kormányfő.

2020. január 13. 07:12

Közös nyilatkozatban szólította fel Iránt vasárnap Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia államfő és Boris Johnson brit miniszterelnök az ország atomprogramjáról 2015-ben kötött megállapodás előírásainak betartására.

A német kancellár hivatalának közleménye szerint a három vezető kiemelte, hogy Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és európai partnereik közös biztonsági érdeke a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozását szolgáló szabályok érvényesítése és annak biztosítása, hogy Irán soha ne tegyen szert ilyen fegyverre.

Mindebben kulcsfontosságú szerepe van az iráni atomprogramról 2015-ben Bécsben kötött megállapodásnak, amelyből az Egyesült Államok 2018-ban sajnálatos és aggodalomra okot adó módon kivonult – tették hozzá.

„Az egyre nehezebb körülmények ellenére intenzíven dolgozunk a bécsi nukleáris egyezmény megőrzésén”

– közölték.

Hozzátették, hogy a megállapodás valamennyi – Washington távozása után megmaradt – részese, azaz Kína, Németország, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Királyság és az Európai Unió mint koordinátor világossá tette az egyezmény iránti tartós elkötelezettségét. Azonban Irán részéről is ugyanilyen elkötelezettségre van szükség, ezért a teheráni vezetésnek vissza kell térnie a megállapodásban kijelölt útra és vissza kell vonnia mindazon intézkedéseket, amelyeket Washington lépésére válaszul 2019 júliusa óta megtett – áll a nyilatkozatban. Hangsúlyozták: nyomatékosan felszólítják Iránt az egyezmény betartására, és arra, hogy tartózkodjék az erőszaktól és a nukleáris fegyverek terjedése felé mutató lépésektől.

Az iráni-amerikai viszállyal kapcsolatban hozzátették: az „aktuális események” rávilágítottak arra, hogy Irán és az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egysége „destabilizáló szerepet” tölt be a térségben. Azonban a diplomácia eszközeivel és „ésszerű lépésekkel” kell ebben az ügyben eljárni – fejtette ki a német kancellár, a francia elnök és a brit kormányfő, kiemelve, hogy továbbra is elkötelezettek a térség stabilitásának erősítése mellett.

A MAU ukrán nemzetközi légitársaság szerdai, Teheránból Kijevbe tartó, a Forradalmi Gárda egy légvédelmi alakulata által tévedésből lelőtt járatával kapcsolatban közölték: tudomásul vették a teheráni vezetés nyilatkozatát – amelyben elismerték felelősségüket –, és kötelezik magukat arra, hogy együttműködjenek Teheránnal ebben az ügyben.

(MTI)

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. január 13. 15:48
❝Közös nyilatkozatban szólította fel Iránt vasárnap Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia államfő és Boris Johnson brit miniszterelnök az ország atomprogramjáról 2015-ben kötött megállapodás előírásainak betartására.❞ Várom ugyanezt a közös akaratot, amiben úgy prompt elküldik az USAt a picsába, hogy milyen alapon likvidálnak egy olyan ország polgárát, amely országgal nem állnak hadban, egy harmadik országban, ahol semmiféle joguk nincsen ilyesmit csinálni. Lehet itt berregni, hogy így a terrorizmus meg úgy, ilyen alapon bármikor kilőhetik egy tetszés szerinti helyen bármely tetszés szerinti illetőt, akire valami csúnyát tudnak mondani vád, per, ítélet nélkül. Inkább ezen a gumiasztalon kellene ugrálni, nem még a perzsákat tornáztatni, mikor amúgy is jogosan szar kedvük van.
Esvány
2020. január 13. 13:24
"Merkel, Macron és Johnson: Teherán tartsa be a 2015-ös nukleáris egyezményt!" Egyoldalúan tartsa be? Ennyire nem lehettek hülyék! Vagy mégis?
Rasdi
2020. január 13. 13:09
Teljesen függetlenül a résztvevőktől és az adott megállapodástól. Ha egy többoldalú megállapodásból az egyik, ráadásul meghatározó jellegű fél kilép, akkor az a megállapodás lényegében minden külön egyéb nyilatkozat nélkül megszűnik. A további fennmaradásához a feleknek külön nyilatkozniuk kell, hogy az adott megállapodást anélkül a fél nélkül is fenntartják, azaz lényegében új megállapodást kötnek. (Kivéve azt az esetet, ha az eredeti megállapodás tartalmaz egy olyan klauzulát, amelyben a felek vállalják a megállapodás fenntartását arra az esetre is, ha valamelyik fél egyoldaluan kilépne.)
ElBundi
2020. január 13. 07:43
"politikus nem lehet tisztességes" 10/10 Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!