Kisebb parlamentet szeretne a baloldali olasz kormány

2019. október 07. 08:55

Negyven százalékkal kevesebb honatyát és -anyát szeretne látni a baloldali kormány.

2019. október 07. 08:55

A jelenlegi mintegy ezerről hatszázra csökkenhet a római parlament létszáma, ha az olasz törvényhozás megszavazza a kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) által szorgalmazott reformot, amelynek utolsó parlamenti vitája hétfőn kezdődik az alsóházban.

Végső állomásához érkezett az olasz parlament szenátori és képviselői számának csökkentéséről szóló törvény. Erről a képviselőházban hétfőn vitanapot tartanak, majd kedden szavaznak róla. Ha a törvényt megszavazzák, az olasz parlament felsőházának létszáma a jelenlegi 315-ről 200-ra csökken, a képviselők száma pedig a mostani 630-ról 400-ra. A római parlament tagjainak összlétszáma így 600-ra csökkenhet az eddigi 945-ről. A reform a következő olasz parlamenti választástól léphet életbe.

A felső- és alsóház karcsúsítását a közvetlen demokráciát hirdető Öt Csillag Mozgalom tűzte zászlajára, és kormányra jutva a parlament elé is vitte. A törvénytervezet tavaly októberben került először a parlament elé, és mivel alkotmánymódosító jogszabályról van szó, a szenátusnak és a képviselőháznak is két-két olvasatban kell róla szavaznia. A felsőház júliusban szavazott másodszorra a kérdésről, most pedig a képviselőháznak kell egy év alatt második alkalommal voksolnia.

A törvény elfogadásához abszolút többség, vagyis a jelenlegi 630 képviselőből 316-nak a támogatása kell. Ha a képviselőház kedden megszavazza a törvényt, három hónap úgynevezett várakozási idő következik, ez alatt népszavazást lehet kezdeményezni róla. A parlamenti pártok nyilatkozatai szerint az M5S mellett a jobbközép ellenzék is támogatja a parlamenti létszámcsökkentést. A Silvio Berlusconi vezette jobbközép Hajrá Olaszország (FI), a Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és a Matteo Salvini irányította Liga vasárnap este bejelentette, hogy igennel szavaznak, miközben korábban még azzal fenyegettek, hogy kivonulnak az ülésteremből. A FI júliusban a szenátusban nem szavazta meg a törvényjavaslatot.

A kisebbik kormánypárt, a balközép Demokrata Párt (PD) júliusban szintén nemet mondott a tervezetre. Most is csak akkor hajlandó támogatni, ha az M5S cserébe elfogadja a PD más választási reformkezdeményezéseit, köztük például a szavazati jog 16 évre csökkentett alsó korhatárát. Elemzők meglepetésektől tartanak a keddi szavazáson.

A populista M5S a parlamenti létszám csökkentésével a törvényhozás egyszerűbbé és gyorsabbá tételét ígéri. A párt számításai szerint a 345 szenátorral, illetve képviselővel kisebb római parlament évi 100 millió eurós megtakarítást jelent az adófizetőknek. Más számítások szerint a parlamenti költségek csak 10 százalékkal eshetnek, a kisebb parlamenttel viszont 66 nagy országos választási körzet jöhet létre Olaszországban, mindegyikben 800 ezer választóval. Ez az egész olasz választási rendszer átalakításához vezethet, amelyben a pártok még nem tudtak megállapodni.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2019. október 07. 12:05
Olasz képviselőnek lenni az egyik legzsírosabb állás Európában.
Korrupt Kornél
2019. október 07. 10:10
A brüsszeli eu bandát is legalább a felére kellene csökkenteni, sőt fel is lehetne számolni.
kispufi
2019. október 07. 09:52
Velük kevesebbet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!